Érintésem halál... ez a mondat... mintha már hallottam volna életemben. 20 éves lány vagyok, szüleim rég nem láttam.. nevelőotthoni gyerek vagyok. Ugyanolyan mint mindenki más viszont egy dologba más vagyok... nekem mindig kesztyűt kell hordanom. Egyszer próbáltam levenni és akkor se sült el jól a story... hozzáértem... lélegzetét vesztette, és meghalt... azóta nem merem levenni a kezemről.
*
Szóval... ma 2019.november 18-a van. A szülinapom. Ma lettem 21 éves. A nevelőotthonba majdnem mindenki felköszöntött kivéve "Ő" nem.
Mindenkitől megköszöntem, átvettem az ajándékokat és fogtam bementem a szobámba és kulcsra zártam az ajtót hogy senki ne tudjon bejönni.
Átnéztem a telefonom hátha írt és ezért nem köszöntött fel személyesen. De nem.. egyedül az egyetlen legjobb barátnőm köszöntött fel írásban, mivel nem tudunk személyesen találkozni, mert elég messze lakik.
Letettem a telefont, bementem a fürdőbe és a zsebemből elővettem egy szilánk darabot... felhúztam a pulcsim újját és már nem találtam a kezemen olyan helyet, ahol nem lenne heg. De mindegy. Heg, heg hátán...
*
Na de a lényeg, amit az elején nem említettem, vagyis nem beszéltem róla részletesebben. Szóvan van "Ő".
Adamnek hívják, 23 éves, és hát őő hogy mondjam?? ROHADT HELYES.
Nem nagyon szoktunk beszélni de egyszer-kétszer megkér, hogy küldjek át neki ezt-azt.
Én persze egyből ugrok is.. mintha a csicskája lennék. De most komolyan. Ezt kimondva, lehet igazam van. Annyira beleszerettem, hogy már a csicskája lennék?? Bakker.
Viszont én egyszer kértem tőle egy dolgot. De még visszaírni se írt vissza...
Amikor legelőször ráírtam... na ott kezdődtek a gondok, problémák. Amikor én ráírtam akkor megtudtam 1-2 dolgot. 1-volt akkoriban barátnője
2-rohadtul a pofámba mondta hogy ronda vagyok és nem tetszem neki szóval adjak fel a próbálkozással.
És amikor még ennél finomabbnál finomabb dolgokat vágott a fejemhez akkor kezdődött az egész önbántalmazásom.
Először csak tűvel, később üvegszilánkkal mára pedig tűvel, üvegszilánkkal és késsel vagdosom a kezem, lábam. Viszont van pár égési sérülésem is, harapás nyomok, stb.
Viszont eljőtt egy nap az életembe ahol újra rámertem írni adamre, és visszaírt.
-szia.
-szia, miért írtál? Már pár évvel ezelött mondtam, hogy ne próbálkozz.-írta és éreztem ebbe egy kis düht is.
-Csak... megakartam kérdezni, hogy mizu veled, hogy vagy?-itt már egy kicsit megbántam hogy ráírtam.
-Minden jó. De igazából nem tom miért kérdezed. Hiszen minden nap látsz.
-igen, igazad van bocsi. Nem is zavarlak tovább...
-várj...
-Igen??-írtam meglepődve.
-őőő... ezt nem itt kéne megbeszélni, tehát ő, hogy mondjam/írjam... eljössz a parkba sétálni? Persze csak ezt a dolgot megbeszéljük és akkor utána nem is zavarlak többet.
