SZJG: Ha elmennék...

Szeptember 10. Péntek

Ma reggel hamar fel kellett kelnem, mivel valaki rátenyerelt a csengőre! Esküszöm, én megölöm azt az Emmát, ha mégegyszer ide pofátlankodik!

Gyorsan felöltöztem, és kimentem a konyhába. Előszedtem egy serpenyőt, majd az ajtóhoz lopóztam, és kinyitottam.
Mielőtt bármit is láttam volna belőle, fejbe csaptam az illetőt.

- Basszus! Mi a franc? Te mennyire vagy normális egy tízes skálán? - kapott a fejéhez Alex, akit teljesen lesokkolt a támadásom. Ijedten kaptam a szám elé a kezem, majd elkezdtem kérdezgetni, hogy jól van - e.
- Persze, az előbb vágtál fejbe egy serpenyővel, de amúgy remekül! - mondta cinikusan, majd legyintett egyet, jelezve, hogy mindegy.
A fiút beengedtem a házba, majd leültünk a nappaliba.
- Amúgy miért jöttél? - kérdeztem Alexet, aki még mindig a sebesült fejét maszírozta.
- Csak megakartam kérdezni, hogy hogy vagy, de ha mégegyszer így vársz, nem jövök többet. - felelte, mire elnevettem magam.
- Ha már így kérdezed, minden szar. - vontam meg a vállam, mire Alex szórakozottan rám nézett.
- Érzem ahogy árad belőled az optimizmus - jegyezte meg mosolyogva. Én erre csak megforgattam a szemem, majd tovább figyeltem Alexet.
- Miért, mi tré? - kérdezte.
- Ja, semmi. Csak ,,összevesztem a barátaimmal, szakítottam a barátommal", de igazából semmi különös nem történt. - ráztam meg a fejem, közben idézőjelet mutattam, mivel nem én tettem tönkre a kapcsolataim. Alex megértően bólintott, majd hátra dőlt a fotelben.
- Minden rendben lesz. Csak van amihez idő kell. - mondta halkan, én pedig bólintottam. Biztos.
- De amúgy miért jöttél ilyen korán? 5:45 van. - néztem rá a faliórára.
- Ja, csak korán kelek. - vonta meg a vállát.
- Ezt úgy hívják, hogy imszomnia. - magyaráztam neki, de ő csak megrázta a fejét.
- Jut eszembe. Miért nem jöttél ezen a héten egyszer sem? - kérdezte hirtelen.
- Teljesen kiment a fejemből, sajnálom. - mondtam szomorúan.
- Pedig vártalak. - mondta Alex, nekem pedig hatalmas bűntudatom lett.
- Ezt nem azért mondtam, hogy bűntudatod legyen - szólt az arcomat látva.
Én bólintottam, majd ránéztem az órára. Még egy csomó idő volt indulásig, szóval még beszélgethettünk.
- Amikor bejelöltél Facebook - on, akkor láttam néhány képet, amin egy lánnyal, meg egy másik fiúval állsz. Ők kik? - érdeklődtem.
- A barátaim, az egyetemről. A lány neve Eszter, de igazából senki sem hívja így. Mindenki csak Avril - nak szólítja, mivel eléggé hasonlít az énekesnőre. Kicsit félénk lány, az énekesnőhöz képest, de hamar fel tud oldódni, és simán lehet vele beszélgetni. A srác ő Dániel, de soha nem becézzük, vagy ilyesmi. Magát a nevét is mindig angolosan mondjuk. De amúgy tök jó fej. Igaz nem egy észlény, de mi így szeretjük. - fejezte be Alex, majd hozzátette. - Majd bemutatom őket neked - mondta, mire csak megvontam a vállam.
- Nekem mindegy. - mondtam.
- Hidd el, tök jó fejek. - magyarázta a srác. - Ma ráérsz? - kérdezte.
- Igen, persze. Miért? - húztam össze a szemöldököm.
- Csak azért, mert akkor bemutatnálak nekik. - mondta mosolyogva.
Hát...lehet, hogy bővül a baráti köröm, néhány személlyel. Hurrá!
- Nekem viszont most mennem kell! - álltam fel a kanapéról. Alex is felállt, majd mikor, elindultam a suliba, jött velem.
- Hát te, hova jössz? - kérdeztem meglepetten a fiút.
- Jövök veled, úgysincs dolgom - mondta, miközben mellettem sétált.
- Oké, nekem mindegy - mondtam.
- Te mindenre csak ezt mondod? Nekem mindegy. - kérdezte tőlem nevetve a srác,  miközben féloldalasan rám pillantott.
- Nem is! - háborodtam fel.
- Dehogynem. Nem tudsz dönteni, ezért azt mondod, hogy neked mindegy. - magyarázta Alex, és rájöttem, hogy igaza van. Konkrétan ilyen hülyeségekről beszélgettünk, míg az iskola elé nem értünk.
A többiek, már ott ácsorogtak a lépcső mellett, mikor megláttak bennünket.
- Csoki! - üdvözölt minket Zsolti, mire én visszaköszöntem neki, de Alex csak furán méregette.
- Neked is - bicentett, majd mellém állt, úgy beszélgettünk tovább.
- Szerintem a te osztálytársaid kattantabbak mint akik az én osztályomba járnak. - rázta meg a fejét hitetlenül. Persze oroszul beszéltünk, nehogy bármit is értsenek.
- Igen, Zsolti mindig is ilyen volt. - vontam meg a vállam.
- Aha - bólintott, de még mindig úgy nézett Zsoltira, mint egy földön kívülire.
Zsolti egyszer csak elővett egy dobozt, amiből kivett egy paprikát (?) , majd a táskájából elővett egy nutellát. Kinyitotta a doboz tetejét és már belemártotta volna a  paprikát, de...
- Ne! - kiáltott fel Alex mellettem, mire oldalra kaptam a fejem. A srác undorodva nézett a Zsolti kezében tartott ételekre. Mindenki Alexre nézett, erre a srác csak értetlenül körbe nézett.
- Mi van? - tárta szét a karját értetlenül.
- Te ruszki vagy - mondta Ricsi.
- És? Attól még lehet jó ízlésem - mondta Alex, majd újra Zsoltira nézett. - Ha belemártod a paprikát a nutellába, én esküszöm, hogy elhányom magam! - fenyegette meg Alex, pont akkor mikor megérkezett Kinga.
- Úgy látom Zsolti, nem csak szerintem kifogásolhatatlan a viselkedésed. - állt meg mellettünk.
- Ló! Rád senki sem kíváncsi, a ruszkira meg végképp! - csitította a lányt Ricsi.
- Na, a raszta is megszólalt - mondta nekem Alex, de ezt a többiek is hallották.
- Hogy mondtad? - kérdezte Ricsi megemelve a szemöldökét, a piercingjével együtt.
- Dühös raszta. Igen szerintem mostantól így fogom hívni. - suttogta nekem Alex oroszul, amin a szám elé kaptam a kezem, nehogy felnevessek.
Hirtelen kivágódott az ajtó, és Máday jelent meg.
- 11.b!!! Mit keresnek maguk becsengetés után az iskolán kívül? Az összes jöjjön befelé! - ordította. Úgy láttam, hogy Alex kicsit megijedt, de tartotta magát.
- Jaj, Máday néni! Csak egy orosz ficsúr feltartott bennünket, így nem tudtuk magát időben köszönteni! - mondta Zsolti a szempilláit rebegtetve.
- Mi van? - hördült fel először Alex, aki nem értett semmit sem.
- 11.b! BEFELÉ! - utasított minket az igazgatóhelyettes utoljára, mire mindannyian besiettünk az épületbe. Még Alexnek visszaintettem egy utolsót, majd a többiek után indultam.
- Kezdem érteni, hogy miért szakítottál velem - mondta Cortez gúnyosan, miközben elhaladt mellettem.
Én erre nem reagáltam semmit, mert nem is tudtam. Higgyen azt amit akar, nem érdekel.
Az órák szép lassan elteltek, mi meg egyre fáradtabbak voltunk minden egyes óra után.
Az utolsó óra tesi volt, ahol futhattuk az iskola köröket. Dina és a csatlósai Kingával együtt elsprinteltek, én és Virág pedig csak utánuk kocogtunk.
Akartam beszélni Virággal, de valahogy nem tettem.
Szerencsére letudtuk a tesit, bár mondjuk nem tudtam, hogy jegyre megy ez a futás, így kaptam hármast. No comment.
Mikor végre kiléptem az ajtón a többiekkel együtt, Alexet pillantottam meg, aki lazán álldogált a lépcső mellett.
Én széttártam a karomat, és a fejemet ingatva odamentem hozzá.
- Mit keresel itt? - kérdeztem, mire a srác megfordult, mivel a háta mögé álltam.
- Ja, semmi. Csak gondoltam akkor bemutatnálak a haverjaimnak. - vonta meg a vállát mosolyogva, majd intett egyet, hogy menjek utána.

Nem is tudom, olyan fél úton találkoztunk Alex két barátjával. A lány egy fekete trikót, és egy szintén fekete bő fazonú nadrágot viselt. A srác egy sima inget, és egy farmert.
Mikor odaértünk egymáshoz, megálltunk, majd Alex bemutatta őket nekem.
- Avril, ő Reni. Reni, ő Avril. - mondta Alex, a lány pedig felém nyújtotta a kezét.
- Legalább nem csak én leszek egyedüli lány a csapatban - szólt, mire felnevettem, majd a másik fiú felé fordultam.
- Reni - ráztam vele kezet.
- Daniel - rázta meg a ő is az enyémet.
- Szóval igen. Ha mindenki megismert, mindenkit, akár csinálhatnánk is valamit. Mit szóltok? - nézett ránk Alex, mire én bólintottam, hogy nekem megfelel.
- Tőlem - egyezett bele Daniel, miközben beletúrt szőke hajába.
- Nekem jó. Hova menjünk? - csillant fel a lány szeme. Úgy látszik, most nem olyan félénk mint Alex mondta.
Úgy döntöttünk, hogy a közeli parkba megyünk. Leültünk az egyik padra, majd beszélgetni kezdtünk.
- És milyen tanuló vagy Reni? - kérdezte Avril kíváncsi tekintettel.
- Hát... mindenből ötös, kivéve rajzból az kettes, meg tesi, ami most olyan hármas négyes. - feleltem, mire a lány eltátotta a száját.
- Mi? Menj már! Mindenből kitűnő, csak rajzból vagy kettes - nevetett, majd mikor ráeszmélt mit mondtam, tágra nyílt szemmel nézett rám. - Rajzból kettes? - kérdezte úgy, mint aki nem hisz nekem. Erre a többiek is odakapták a fejüket, és egyszerre kérdezték, hogy ,,Mi van?".
- Ja. De miért? Olyan nehéz rajzolni! - védtem meg magam, de a többiek csak nevettek. Megértem, én is ezt tettem volna, ha nem én lennék akin nevetnek, de ezt sosem vettem zokon.
- Oké. Mit szeretsz csinálni? - kérdezte Daniel.
- Leginkább olvasni - feleltem, mire elhúzta a száját.
- Ne már! Az olvasás tök jó dolog! - értett egyet velem Avril, aminek nagyon örültem.
- Jó mindegy. Maradok a magazinoknál, ha olvasásról van szó. - mondta végül a szőke srác, majd ismét hozzám fordult.
- Hm...Reni. Mit szólnál valami becenévhez, például Lauren. Nézd benne van a nevednek egy kis része, és így már nem lógsz ki a sorból, mivel mindenkinek van valami beceneve - gondolkodott hangosan a fiú.
- Alexnek nincs - bicentettem a másik srác felé, aki ide - oda kapkodta a fejét köztünk.
- Jó igaz, mert Alex tiszta tré. De attól még, te közénk tartozol. A menők közé. - mondta büszkén.
- Én pont, hogy nem a menők közé tartozom a suliban. - nevettem el magam.
- Nem gáz. Szóval, megfelel a név? - kérdezte mosolyogva.
- Neki mindegy - válaszolt helyettem is Alex, mire mindannyian felnevettünk.
Mivel már kesore járt, elbúcsúztam a srácoktól, majd haza siettem.

Mai nap: 5/3 nem volt így annyira rossz, de a többiek egyáltalán nem szóltak hozzám.
Avril és Daniel: 5/5 tök kedvesek.
Becenév: 5/5 nekem tetszik, bár ahogy Alex mondaná, nekem mindegy volt.