SZJG: Ha elmennék...

Szeptember 12. Vasárnap

Ma hamarabb keltem, mint szoktam, így miután felöltöztem, lementem a konyhába, ahol anyu sürgött - forgott. Mikor meglátott, hatalmas mosoly jelent meg az arcán.
- De korai vagy ma reggel - mondta mosolyogva, miközben elém tolt egy tányért, amin két darab pirítós díszelgett.
- Hát igen, egyszeri alkalom - feleltem megvonva a vállam, majd leültem az asztalhoz, és falatozni kezdtem. Végülis a pirítóst csak nem lehet elrontani. Vagy igen?
Anyu magának is elővett egy tányért, majd leült velem szembe. A kezét összekulcsolta az álla alatt, és kiváncsian nézett rám barna szemeivel.
- Mostanában elég sokat dolgozunk apáddal, így elég keveset találkozunk. Úgy érzem, elhanyagoltunk téged ez alatt az idő alatt. - mondta bűnbánóan, mire én csak megráztam a fejem.
- Ugyan, megvagyok. A többiek, lefoglalnak, beszélgetünk és hülyülünk - meséltem lelkesen, majd mikor eszembe jutott, hogy csak három emberről beszélek, és nem egy egész társaságról, amit a többiek nyújtottak az osztályból, akaratlanul is, de összeszorult a szívem.
- Valami baj van? - kérdezte anyu aggódva, miközben szemeivel, az arcomat fürkészte. Úgy gondoltam elmondom neki, hogy mi nyomja a lelkemet.
- Összevesztem a lányokkal, Cortezzel szakítottunk. Minden olyan gyorsan történt és még számomra is felfoghatatlan. - mondtam, miközben az ölembe ejtett kezemet bámultam. Már az étvágyam is elment. Anyu értetlenül megrázta a fejét, és hitetlenül meredt rám.
- Mégis mikor történtek ezek a dolgok? - kérdezte elképedve, mert gondolom az agya még nem fogadta be az információt, és szerintem még azt sem tudta, hogy Cortezzel jártunk.
- Pár napja, már magam sem tudom. - válaszoltam, és rá emeltem a tekintetem.
- Sajnálom, biztosan kibékültök - próbált vígasztalni, de nem hatott. Mérhetetlen szomorúság kerített hatalmába, és nem engedett.
- Azt hiszem, most felmegyek a szobámba. - mondtam a lépcső felé mutatva, mire anyu csak bólintott.
Felálltam az asztaltól, majd megindultam az emeletre. Közben hallottam, ahogy anyu fellapoz egy kamasz kezelő könyvet. Azt hittem, hogy már kidobták ezeket, de úgy tűnik, hogy mégsem.
Mikor beléptem a szobába, becsuktam az ajtót, majd lehuppantam az ágyamra, és elterültem rajta. Csak feküdtem az ágyon, próbáltam nem gondolni semmire.
Óriási csend uralkodott a házban, amit egy kopogás zavart meg. Felültem az ágyon, megigazítottam a hajamat, majd az ajtóhoz léptem, és kinyitottam azt.
Az ajtóban Alex állt. Szakadt fekete farmert viselt, egy szintén fekete pólóval, amin valami angol felirat volt, de nem nagyon törődtem vele. A srác az arcomat fürkészte felemás színű szemeivel.
- Szia Alex! Mit keresel itt? - kérdeztem, megtörve a csendet.
- Jöttem. Nagyon letört vagy mostanában.  És gondoltam felvidítalak. - vonta meg a vállát, miközben elmosolyodott. Annyira aranyos volt, hogy eljött. Kedvesen vissza mosolyogtam rá, majd beengedtem a szobába.
Alex körbe tekintett, a helyiségben, majd leült az ágyamra. A hátát a falnak döntötte, és a szemeit lehunyva, várta, hogy mondjak valamit.
Nem nagyon szóltam semmit sem, így kinyitotta a fél szemét, és rám pillantott.
- Mesélj csak, min gondolkozol? - kérdezte kíváncsian, majd a fejét a falnak döntötte.
- A megoldáson - mondtam, miután alaposan átgondoltam a válaszom. Alex furán nézett és csak ennyit tudott kinyögni:
- Mi? - kérdezte kultúráltan.
- Igen, a megoldáson gondolkozom. Hogy hogyan tudnék újra jóban lenni a többiekkel, mintha mi sem történt volna. - mondtam, és Alexra pillantottam, aki valószínűleg a mondandómon agyalt.
-  Először is. Esedezned kell a két lány bocsánatáért, csak így oldhatod meg a dolgot. Ha nem bocsátanak meg, akkor legalább már nem nyomja a szívedet ez az egész. A barátoddal, meg beszélned kéne. - mondta Alex őszintén. Igaza volt, a lányokkal kapcsolatban, de Cortezzel kapcsolatban nem is tudom...
- Cortez biztos, hogy nem akar beszélni velem, és már biztos kiszeretett belőlem - feleltem szomorúan, mire Alex értetlenül bámult rám.
- Nektek lányoknak ez a mániátok? Ha egy fiúval szakít a csaj, akkor már nem szereti? Ez hülyeség. A szerelem nem múlik el csak úgy! - magyarázta, mire kicsit megnyugodtam, de ettől még nem oldódott meg ez az ügy.
- Oké, de ha így is van, akkor sem tehetek semmit! Még rám se néz! Hozzám se szól! Beszélgetni meg végképp nem tudok vele! - akadtam ki, mire Alex felhúzta a fél szemöldökét.
- Mert haragszik rád? - tette fel a költői kérdést. - Vannak emberek, akik nem mutatják ki az érzéseiket, de van amit nem tudnak eltitkolni. - mondta Alex a szemembe nézve.
- Mit? - kaptam az alkalmon.
- A szeretetet. - mondta egyszerűen. - Ahogy rád néz, látszik, hogy oda van érted. Tagadhatatlan. - mondta, mire én szomorúan megráztam a fejem.
- Sajnos már nem így van. - sóhajtottam.
- Szerintem, te most elakarod engedni őt. - szólt Alex. A meglepettségtől odakaptam a fejem.
- Micsoda? Én nem akarom elengedni!
- Akkor? Küzdj érte! Ne legyél beszari! Ha meg szeret téged, akkor van esélyed, és van miért próbálkozni! - biztatott a fiú.
- És ha már nem szeret? - kérdeztem szomorúan, és úgy éreztem, hogy a kérdésem miatt, mindjárt kitör belőlem a zokogás. Alex szomorúan elmosolyodott, majd válaszolt a kérdésre.
- Akkor legalább megpróbáltad. - felelte, mire aprót bólintottam.
- Jobban vagy? Jó volt elmondani az érzéseidet? Vagy még mindig ugyanabban az állapotban vagy, mint mikor még nem voltam itt? - kérdezte hosszas hallgatás után. A kérdésére letöröltem egy könnycseppet az arcomról, amit előbb ejtettem, majd mosolyogva válaszoltam.
- Jobb, és köszi. - mondtam őszintén, mire a srác csak legyintett egyet, jelezve hogy semmiség.
- De amúgy nem azért jöttem, hogy leamortizáljalak, hanem azért, hogy felvidítsalak! - mondta, majd kilépett a szobából. Először nem értettem, hogy miért ment el, de aztán hamarosan vissza is tért, a gitárjával a kezében.
Alex leült mellém az ágyra, majd az ölébe vette a hangszert.
- Mit tanítsak meg neked? - kérdezte kedvesen. Egy darabig gondolkodtam, majd eszembe jutott egy zeneszám.
- Avril Lavigne - Innonence - feleltem, mire Alex felsóhajtott.
- Csak Avril Lavigne zenéket tudsz mondani? Te ekkora fan vagy, vagy mi? - kérdezte, mire én megvontam a vállam. Nem vagyok fan, de szeretem a számait.
- Jó, akkor kezdjük - mondta Alex, és szerintem, már fejben azon gondolkozott, hogy komolyan gondolta - e, azt, hogy másodszor is megtanít nekem egy dalt.
Így hát elkezdte megtanítani. Őszinte leszek, nagyon sokáig nem tudtam lejátszani egy részt, és szerintem kellően felidegesítettem ezzel Alexet, aki csak a haját tépte, és azt magyarázta, hogy ,, mire vállalkozott ". Hát...ő baja. :)
Már talán túl voltunk a dal felén, mikor anyu kinyitotta az ajtót, és bedugta rajta a fejét.
- Reni itt van Kinga - mondta, majd vissza csukta az ajtót. Alex felém fordult, és csak ennyit kérdezett:
- Az az eszelős, vagy a hippi? - kérdezte félve, mire elröhögtem magam.
- Mi az, hogy eszelős? De inkább Kingára ez a jelző illik. - gondolkodtam hangosan, mire Alex felkapta az összes cuccát, és megindult kifelé. Gyorsan elkaptam a karját, amiért visszafordult hozzám.
- Hova mész? - kérdeztem értetlenül.
- Azt mondtad, hogy az az eszelős csaj jön, nem? - kérdezte, miközben elengedtem a karját.
- De. De attól még nem kell elmenned. - ráztam meg a fejem. Alex erre csak legyintett egyet, majd a szemembe nézett.
- Nem akarok ezzel a csajjal egy légtérben lenni. Olyan mint valami pszichopata. - mondta. - A lány mellesleg tiszta para. Szép, de tök ijesztő. - magyarázta Alex, mire én eleresztettem egy mosolyt.
- Csak nem félsz Kingától? - kérdeztem, miközben keresztbe fontam magam előtt a karomat.
- Mi? Én? Dehogy. - rázta meg a fejét, túl hamar, de a fejét oldalra kapta, mert kinyílt a szobám ajtaja.
Kinga lépett be rajta. A haja most is szoros copfba volt kötve, egy fekete kord szoknyát viselt, egy szintén fekete garbóval.
- Szia Kinga! - köszöntem neki, majd gyorsan folytattam. - Sajnálom, amiért kiakadtam, és olyat mondtam neked, ami elég bántó volt. Szóval bocsánatot kérek. - próbáltam megfogalmazni a mondandómat, és reméltem, hogy eltalálom, hogy mit tett Emma. Legalábbis, hogy mivel bántottam meg őket. Kinga karba tett kézzel figyelt, majd megrázta a fejét.
- Nincs szükségem a bocsánat kérésedre Renáta. És egyáltalán nem sértődtem meg. Nap, mint nap vágnak ilyeneket a fejemhez. Ha minden kis dolgon megsértődnék...- sóhajtotta. A beszédén eléggé meglepődtem, nem számítottam rá, hogy így reagál majd.
- Akkor én léptem. - szólalt meg hirtelen Alex, akiről abban a pillanatban el is feledkeztem.
- Menj csak - engedtem el, mire ő elköszönt, majd mikor Kinga mögé ért, feltartotta a hüvelykujját, és azt tátogta, hogy jól csináltad. Én vissza tátogtam egy köszt, majd újra a lányra néztem.
- Kinek tátogsz Renáta? - kérdezte Kinga, mire csak legyintettem.
Még tovább beszélgettünk, de mikor be esteledett akkor Kinga hazament.

Alex: 5/5 Örültem neki, hogy átjött és tanácsokat adott.
Kinga: 5/5 úgy tűnik ő is megbocsájtott a maga módján.
Innocence: 5/3 még nem annyira megy, de igyekszem.