Ateez messages

Harmincnegyedik Rész

Yeosang fáradt volt. Fáradtan aludt el és úgy is ébredt. Sokszor ijedt meg egy árnyéktól, rettent meg egy hangosabb zajtól vagy értett félre egy barátságos mozdulatot.

És ebbe kezdett rohadtul belefáradni. Nem érti, hogy miért nem képes túllépni ezen. Tudja, hogy vége, hogy Jahyouk nem érhet hozzá, de még mindig benne van az, hogy bármikor zsarolhatják.

Vissza akart térni oda, ahol a banda nem miatta, hanem a szar viccek miatt szenvedett. Oda, ahol nevetve feküdtek a táncterem padlóján. Oda, ahol titokban tudta tartani ezt az egészet.

Lassan eszébe jutnak azok a pillanatok, amelyeket elvett a bandától az ő hülyesége miatt.

Minnél jobban belegondol, mit is tett tönkre, annál jobban elmerül azoknak a pillanatoknak a világában. Érzi, milyen boldog, sőt, boldogok lehettek volna, ha nem szúrja el az egészet.

A gondolat fájdalmasan hasított a mellkasába, észre sem vette az arcán lefolyó könnyeket. Lassan merült el a megtörtént és lehetséges események világában.

---

-Várjanak itt, megnézem hogy van. -Mondja Yeosang apja a két egyenruhás férfinak.- Tudják, hogy ez elég nehéz helyzet neki...

-Persze, csak nyugodtan. Igyekeztünk a lehető legkésőbbre halasztani, de a főnök minnél előbb szeretné kiadni a pontos elfogatóparancsot...-Mondja együttérzően a főnök.

Mr. Kang szomorúan elmosolyodik majd belép a fiához. A két rendőr egymásra pillant, ám nem szólnak egy szót se. Tudják, hogy ehhez most idő kell.

-Szia... Hogy vagy, Sangie? - Miután halkan becsukja maga mögött a kórházi terem ajtaját, lassan közelebb sétál a fia ágyához. Óvatosan lépdel Yeosang felé, majd leül az ágy melletti székre.

-Jól vagyok apu, már... Minden rendben. - A szavak halkan, s megfontoltan hagyják el Yeosang száját. Mély levegőt vesz, de képtelen folytatni. Tegnap éjszaka hányszor átgondolta az egész helyzetet, hányszor rájött, hogy a színjaték, amelyet hosszú hónapokon át folytatott nem törhet most meg. Enyhén remegő kezére pillant, mellyel a takaró szélét birizgálja.

-Sangie, nem vagy jól, ezt mindketten tudjuk. - Édesapja hangja fájdalommal telik meg, miközben fia kezére pillant. - Tudom, hogy még sok idő kell ahhoz, hogy...

-Nem, apa, tényleg jól vagyok! Már... Már nem tud bántani és a... a következményekkel eddig is meg tudtam birkózni, nem kell miattam aggódni. - Habár a hangja megremeg, igyekszik határozottsággal egyensúlyozni. Az apját figyeli, határozott, ám mégis üres tekintettel. Szívébe hirtelen markol a fájdalom, mikor meglátja, hogy az édesapja vállai megrogynak, ahogy befejezi a mondatot.

-Sangie, én... Tudom, hogy sose voltam egy apafigura, főleg nem anyukád halála után, de azt hittem, hogy képes vagy még bízni bennem... - Hirtelen akad el a férfi hangja, Yeosang mellkasa egyre jobban és jobban fájni kezd, ahogy a szavakat hallgatja. Tudja, hogy erről ő tehet...

- Nem, ez.. Ez nem miattad van. Tudod... Tudod, hogy ahányszor ott voltam, vagy épp otthagyott, mindig azt mondta, hogy hallgassak vagy eléri, hogy mindenki megutáljon és... És... Magamtól tűnjek el... - Képtelen tovább elfolytani, s hagyja, hogy az első könnycsepp végiggördüljön az arcán. Azt hitte, hogy nem kell erről beszélnie, de látni, ahogy az édesapja önmagát marcangolja, kegyetlen fájdalmat okoz Yeosangnak. - Volt, hogy... Hogy két vagy három napon át ott ült mellett és várt. Várta, hogy mikor térek magamhoz. Persze minden nap hagyott egy 20 perces szünetet. Akkor mindig volt ott viz, meg valami étel , de... de sosem bírtam enni.

-Yeosang... Nem kell... ha... ha túl friss vagy fájdalmas, nem kell elmondanod, csak kérlek, ne mondd, hogy jól vagy, mikor látom rajtad, hogy nem vagy... - Rekedtes hangja miatt Sangieban mégnagyobb bűntudat lesz úrrá.

-Kérlek apa... Én... Én szeretném, ha te tudnál minden, de félek... félek, hogy rájössz, milyen törött és rossz vagyok és az után igaza lesz... - Yeosang hangja ismer elakad. Édesapja egyre rémültebben fogja fel, hogy milyen mélyek is a sebek Yeosang lelkén. - Mindig azt mondta, hogy ha kiderül, hogy ennyi ideig képes volt bántani, akkor a banda és te is megutáltok. Azt... Azt mondta, hogy akkor már nem lesz értelme semminek, hiszen amikért eddig küzdöttem, mind elvész...

-Yeosang, figyelj rám! - fordult szembe Sangieval, mikor meghallotta az elfolytott zokogását. Kezét a vállára tette, miközben átgondolta, hogy is kéne fogalmaznia azt, amelyet el akar mondani. - Te is tudod, hogy milyen értékes vagy, mind számomra, mind a bandának. Amit az az idióta mondott, az egyáltalán nem igaz.

-Szeretünk, hidd el! A fiam vagy, amikor a kezemben tartottalak a kórházban, az a pillanat életem egyik legszebb pillanata! Nem tudtam, hogy mi szeretnél majd lenni, nem tudtam, milyen tanuló leszel, de egy valamit tudtam, amit azóta sem felejtettem el! Tudtam, hogy az ÉN fiam vagy, tudtam, hogy szeretlek és elfogadlak, attól függetlenül, milyen leszel. - Néhányat másodperc szünetet tart, miközben közelebb húzódik Yeosanghoz és szorosan átöleli, ugyanis érzi, amint fia zokogása felerősödik.

-Woo képes volt utánad menni annak ellenére, mennyire megbántottad, Sannal nem is foglalkozott. Tudod, hogy mennyire nem jött ki velem, mégis engem hívott először.-Yeosang zokogása erősebb lett, akárcsak édesapja ölelése. - Tudod, elmondta nekem, hogy miért nem kedvelt engem. Ő már hamarabb észrevette, hogy nincs minden rendben. Talán két hónapja lehetett annak, hogy a KQnál vagytok gyakornokok, mikor elém állt és megkérdezte, hogy mit tettem a hátaddal. Én persze nem értettem, ő pedig azt hitte, hogy direkt titkolom.

-Aztán követett téged és meglátott titeket. Akkor jött rá, mekkorát tévedett, az ő szavaival élve. Tudod, mióta felébredt, azóta jönne hozzád, de San nem engedi. Az orvos azt mondta, hogy néhány napig pihenjen, ugyanis sok mindenen ment keresztül, Sannie pedig nagyon is komolyan veszi. - halkan felnevetett, s megnyugodva vette észre, hogy Yeosang is halványan elmosolyodott, miközben sírása is csillapodott, de nem lazított az ölelésén.

- Yunho, Mingi és Jongho alig bírta elrángatni innen Hwat és Hongjoongot. Melletted akartak maradni és megvárni amíg felébredsz, de nem aludtak ők se. Enni is alig ettek. A menedzsereik már a hajukat tépték, hogy mit csináljanak, hiszen az a két hülye nem fogta fel, hogy csak alszol és már rendben leszel... - Yeosang halk nevetését hallva egyre bátrabban folytatta. - Akkor voltak képesek elmenni innen, mikor megmondtam nekik, hogy vagy elfogadják, hogy ameddig alszanak én leszek itt, vagy eltiltom őket tőled. Szerencse, hogy nem volt itt Woo, biztos kinevetett volna, de így! Bár azért eléggé vonakodva, de hazamentek.

-Köszönöm Apa. - Yeosang egy hálás tekintettel húzódott hátrább, látszott rajta, hogy sokkal jobban van, azonban az Mr.Kang még mindig látta a szemében a félelem egy szikráját.

-Tudod, soha nem hittem volna, hogy képes leszek megnyugtatni téged, féltem, hogy valamit elrontok. Akárcsak amikor kicsi voltál. - elhallgatott egy pillanatig, majd Sangie szemébe nézve a legőszintébb pillantással, s hangsúllyal mondja ki a következő mondatot - De már látom azt, hogy milyen remek, s szeretnivaló emberré váltál.