𝗞𝗘𝗗𝗩𝗘𝗦𝗘𝗠

3.

-Theoék.-mondta nagyon halkan.

Először csak azt hittem hallucinálok, de rá kellett jönnöm ez a fájdalmas valóság. Azért voltak ilyen kedvesek, és istenem miért nem tűnt fel már amikor a raktárban mondta. Annyira buta vagyok.

-Ez nem lehet.-pislogtam döbbenten a kettővel előttem ülő fiúra, aki a telefonját bámulta megrögzötten.

-De. Mind a hatan.-mosolyodott el keserűen Marlee.

-Hatan!? De csak öten voltak tegnap is.-vontam fel a szemöldököm.

Lehet én őrültem meg, de ezzel az iskolával már most nem stimmelt valami.

-Tudom. Az utolsó fiú az Theo bátyja. Ő még nem volt suliban. Adriel Hicksnek hívják.

-Értem.-húztam el a számat.

-Mi ez a fintor?-nevetett Marlee a grimaszomon.

-A nevéről lehet már tudni hogy ő ilyen híres pasi a suliban. Igazam van?

-Nem csak híres. A leghíresebb.-bólogatott a szőkeség.

A csengő élesen vágott Mrs. Blackwood szavába, aki egy gyors köszönés után már le is lépett.

Mintha neki kéne tőlünk félnie. Kész röhely ez az iskola, pedig még csak két napja sem járok ide.

Marleeval a folyosón igyekeztünk az utolsó óránkra, ami nem más lesz mint dráma.

-Ez a legborzasztóbb tantárgy a világon.-sóhajtottam egy hatalmasat.

-Igazad van.-nevetett Marlee.-Csak a tanár aki tartja az borzasztóbb.

-Mi? Jajj nemár.-dobtam le magam egy szimpatikus padra.-Remélem nem valami hippi aki be van állva és látja a szellemeket.-vihogtam a cseppet sem vicces megszólaláson.

-Nem, rosszabb.-szólalt meg egy férfi hang pontosan előttem.

Ijedtemben oda kaptam a fejem, és egy ötvenes éveiben járó, öltönyös férfi állt velem szemben, aki úgy méregetett mint egy darab húst, akit most fognak meggrillezni.

-Bo... bocsánat.-mondtam nagyon halkan elszégyelve magamat, mert nagy esély volt rá, hogy ez pont a dráma tanárom.

-Nos, Ilaira, azt hiszem így hívnak, óra után várlak az igazgatói irodában.-köhintett egyet, majd ott is hagyott teljesen sokkos állapotban.

Már vagy húsz perce ment az óra, de az agyam nem tudta feldolgozni, hogy épp most csesztem el mindent, mert magamra haragítottam az iskola igazgatóját.

Marlee kedves pillantásokkal próbált nyugtatni, de megszólalni ő sem mert, nehogy vele is kicsesszen ez a gyík.

-Remélem tudod, hogy a tanár pont az igazgató?-suttogta halkan a lány.

-Köszi, ha nem mondod fel sem tűnik.-ejtettem a fejem a padra siránkozva.-Meg fog ölni.-nyavalyogtam tovább Marleenak, aki csak halkan kuncogott rajtam.

Cipőm minden lépésemnél hangosan vízhangzott az üres folyosón. Már mindenki otthon lehetett, kivéve a kétbalkezes lány aki nem tudja tartani a száját, és folyamatosan bajba keveredik miatta.

Halkan kopogtam az igazgató ajtaján, mire csak egy morgást kaptam válaszul, ami számításim szerint egy igen akart lenni.

Lehajtott fejjel léptem be. Szememet azonnal kiszúrta a sötét padló,ami erős kontrasztot mutatott a modern fehér bútorokkal szemben. És ott ült ő szemben, maga a sátán elfoglalva trónját, ami jelen esetben csak egy bőr borítású fekete karosszék volt.

-Jó napot Ms. Totti! Kérem foglaljon helyet.-mutatott egy undórítóan piros színű fotelre, amiből persze kettő is volt szembefordítva az igazgatói asztallal.

-Miért hívott?-néztem rá magabiztosan, de az utolsó csepp magabiztosságom is szempillantás alatt elszállt amikor megsemmisítően pillantott rám.

-Az órámon olyan szavakkal illetett ami büntetést von maga után.-oktatott ki szigorúan.

-Nagyon sajnálom.-próbáltam szépíteni a helyzetet, de a dolog veszve látszott.

Csak ne rúgjon ki, mert akkor apa is megöl.

-Sajnálattal nem sokra megy. Három hét iskola utáni büntetőszobára ítélem.

-Büntetőszoba?-mordultam fel a vicces szó hallatán.

-Ha felesel, négyre is emelhetem.-jelent meg egy elégedett egoista mosoly a szája sarkában, ami csak még jobban lehervasztotta az enyémet. -Holnaptól, minden hét keddjén és csütörtökjén szépen ott fog ülni a könyvtárban. -mutatott az ajtó felé jelezve, hogy végeztünk.

-Viszlát.-ugrottam fel még mielőtt kitalál még valamit, hogy mivel cseszhesse el a mindennapjaim.

Kinyitva az iroda ajtaját, idegesen trappoltam ki. Viszont amire nem számítottam, hogy áll is valaki az ajtó előtt, és pontosan a mellkasát fejelem le. Megpróbáltam az idegent minél gyorsabban kikerülni, amikor eszembe jutott, elég nagy taplóság lenne nem bocsánatot kérni, így vonakodva, de megfordultam, és pontosan a szemébe néztem.

Szemei annyira szürkék voltak, hogy szinte feketének látszódott a félhomályos folyosón, haja enyhén hullámos volt, és mogyoróbarna. Szeplői és gyönyörű szempillái csak kiemelték arcvonásait. Nem tudtam elengedni a szája szélén bújkáló mosolyát sem, ami biztos hogy lányok százait teperi le. Magas volt, minimum egy fejjel magasabb nálam, és vékony sem volt annyira. Pólója miatt kivillantak izmos karjai, amin akaratomon kívül is többet időztem mint kellett volna.

Gondolatmenetemből egy köhintés szakított ki, ami nem mástól jött mint az idegentől.

-Én csak...-kezdtem azonnal vörösödni.

-Igen?-húzta félmosolyra a száját, és úgy méregetett.

-Bocsánatot akartam kérni.-mondtam nagyon halkan, szerintem meg sem hallotta volna ha nem egy vízhangos folyosón álldogálnénk.

-Akkor kérj.-rántotta meg a vállát, miközben még mindig rendületlenül engem bámult.

Ezzel a megszólalásával nagyon kihúzta nálam a gyufát. Szépsége már el is tűnt a szememben, mert realizálódott bennem, hogy ez a fiú is csak egy tipikus tapló.

-Arra várhatsz ezek után.-nevettem el magam hitetlenkedve, majd gyorsan megfordultam és amilyen gyorsan csak tudtam elhúztam a csíkot.

A dombon felfelé igyekezve, akaratlanul is rágyujtottam egy cigire. Annyira felidegesített ez a barom, pedig nem kéne ilyen kis hülyeségeken ennyire felhúznom magam. A ház bejáratához érve, szinte folyt rólam a víz, amnyira siettem. Előszedtem a kulcsomat, és kinyitottam az ajtót. Belépve a házba a szokásos üresség fogadott, így mit sem foglalkozva a renddel, mindenemet ledobtam a kanapéra.

Apa ilyenkor ha nincs munkája nyolcig van bent az örsön, de olyan napok is vannak amikor éjszaka esik haza.

A hűtőben kaja után kutatva be kellett látnom, hogy nincs itthon semmi. Hatalmas sóhaj közepette vágtam be az ajtót, és inkább a száraz élelmiszerek között kerestem valamit.

Este letusoltam, majd azt a nagyon kevés házit, amit van pofájuk a tanároknak év elején feladni, gyorsan megoldottam, és aránylag fáradtan döltem az ágyba. Kicsit telefonoztam, de ezt az elfoglaltságot is gyorsan meguntam, ezért inkább az alvást választottam. Gyorsan bekaptam az esti adag gyógyszerem, és öt perc múlva már éreztem is hogy nyom el az álom.