Végtelen szerelem - Sötétség [SZÜNETELTETVE]

Pánik vs Mer

⚠️⚠️TW⚠️⚠️

Mercer

Miután Frederick elment táncolni, elpakoltam az asztalra tett ételt a hűtőbe. Ez a gyerek megint alig evett. A tányérja még majdnem tele van. Arghhhh! Mit kezdjek vele? Ha nem akar enni, nem is fog tudni. Ki kéne vernie a fejéből ezt a fiút.
Gondolatmenetemet hangos zihálás szakította félbe. SEBASTIAN!
Berontottam a szobába. Az ágyon ült. Térdeit mellkasához felhúzva sírt. Mi történt?! Nagyon gyorsan és hangosan vette a levegőt. Hirtelen rám kapta a tekintetét. A szemeiben láttam az ártatlanságot és a félelmet. Nem tudtam mi baja volt. Leültem mellé, mire ő addig hátrált azon a piciny ágyon, amíg le nem esett. Szemeimmel végig követtem mozdulatait. A sarokig mászott, ahol az ágyon történtekhez hasonlóan térdeit felhúzta, hajába túrt és tördelni kezdte a kezeit. Megállíthatatlanul folytak a könnyei. Úristen... Pánikrohama van! Ömm... Mit kell ilyenkor tenni? Áhh! beszéljek hozzá? Hozzak vizet? Inkább csak megkérdezem.

-Seb! Baj van?

-N... n... - reszketett.

-Sebastian! Én Fred egyik barátja vagyok. Segíteni szeretnék. Mit csináljak? - léptem felé lassan.

-NE! KÉRLEK! - sikított.

-Oké. Én itt megállok. Kérlek mondd el, mit tegyek, hogy lenyugtassalak. Gondolom te sem akarsz teljesen összeesni.

-A... a... pulcsi.

-Milyen pulcsi?!

-Fekete, kék csíkok.

Gyorsan körülnéztem a szobában, de sehol sem volt. Elkezdtem kutatni a sok holmi között is. Még mindig semmi. Fred, én lábbal folytalak meg, esküszöm!
Amikor kicsit erélyesebben dobtam neki az ajtónak az említett félnótás egyik cipőjét, Seb megijedt. Oda akartam menni hozzá, de rémülten nézett rám és továbbra is remegett. Visszatértem a kereséshez. Már kezdtem tényleg dühbe jönni, mikor a becsukódott ajtó hátán lévő fogason megpillantottam egy vastag, fekete, kék csíkos iszonyat nagy pulcsit. Hála az égnek! Megragadtam és visszamentem a síró fiúhoz. Pár lépéssel előtte megálltam és odanyújtottam neki a ruhadarabot. Kicsit hezitált, de végül kikapta a kezemből és gyorsan felhúzta magára. Aztán csak nézett maga elé. Mondani akartam valamit, de helyette csak elhagytam a szobát. Hagyom kicsit egyedül lenni. Biztos sokat jelent számára ez a pulcsi.

Sebastian

Oké! Szóval! Egy vadidegen házában vagyok, aki egy huszas, kék hajú csajszi és állítólag Ax barátja. Látta. Vagyis asszem látta a karomat, de nem vagyok benne biztos, mert már erősen sötétedik. Nagyon félek hogy most mi lesz. A ruha csak komfort kérdése. Az csak elfedi. Illúzió a szemnek. Minden rendben, ha ez rajtam van.
Gondolod te. Belül viszont még mindig szarul voltam. A végtagjaim remegtek és még még mindig úgy éreztem, hogy felrobbanok. Kell valami, ami lenyugtat. Gyógyszer, vagy egy kés... Az éjjeliszekrény! Odamásztam a bútorhoz és kihúztam ez egyik fiókját. Arrébb toltam pár cuccot és megláttam egy pillangókést. Jó lesz ez is. Beleszúrtam a lábamba és arra öszpontosítottam. Először nem fájt, de végül elérte a hatását, mert olyan égető fájdalmat kezdtem el érezni, mint még soha. Aztán elzsibbadt a lábam, majd már nem is éreztem. Ekkor nyugodtam meg teljesen.

Várjunk...

Ömm... Nem érzem a lábam... Ilyen még nem volt. Mit csináljak? Bepánikoltam, és megfogtam egy földön heverő ruhadarabot és átkötöttem vele a combom. Ez biztos nem jó. Otthon vannak jó gyógyszerek és kötszerek. Haza kell jutnom.
Elbicegtem az ajtóig és kinéztem rajta. A lány az asztalnál ült és valamit olvasott. Vele nem fogom megbeszélni a gondjaimat. Hátra fordultam. Ablak! Kimászok rajta. Simán megcsinálom. Aha! Azzal viszont nem számoltam, hogy ez a valaki egy 2. elemeti panelban lakik. Megoldjuuuk. Az ablakon kinéztem. A kis teraszra nézett, így kiugrottam és ott értem földet. Le akartam ugrani az alsó szomszédhoz, de ésszerűbbnek láttam, ha a korláton túl leugrok egyenesen a lépcsőkre. Nagy ugrás, szóval jobb, ha nem rontom el. Átléptem a vaskerítésen és pár lengés után esni kezdtem. Pont a lépcső tetejére. Mondtam, hogy megoldom. Viszont az érkezésnél megéreztem a lábam és benyilallt a fájdalom. Haza kell érnem. Minél hamarabb. Lecsoszogtam a fokokon és körülnéztem a lámpákkal világított úton. Megismertem az egyik boltot. 2 utcányira van a park és közel lakok. Hála Istennek!
Elindultam a megfelelő irányba és hamar el is értem otthonomat. Szüleim remélhetőleg még egy tárgyaláson vannak. Legalábbis azt mondták, szóval benyitottam az ajtón és felkapcsoltam a villanyokat. Állításom be is igazolódott. Nincs itthon egy árva lélek sem. Bementem a szobámba és előhúztam a szekrény aljában lapuló túlélő csomagot. A gyógyszertől kezdve ételig minden van benne. A kellő tárgyakhoz nyúltam és fél óra elteltével már átöltözve ültem az ágyon. Fura egy nap volt a mai. Leültem a zongorához és játszani kezdtem. Régi kottákat olvastam és próbáltam utánozni a hangokat. Nagyon szép ez a dallam. Tetszik.
Őseim kis idő múlva megérkeztek, így átmentem enni a konyhába velük, majd letusoltam. Újrakötöttem a sebet és fél 9 előtt kicsivel elnyomott az álmok világa.

Axel

-MI AZ, HOGY ELTŰNT? - kérdeztem ingerülten Mertől.

-Pánikrohama volt, aztán kicsit hagytam, hogy lenyugodjon, így itt hagytam egyedül, de amikor hoztam neki egy pohár vizet már nem volt itt - magyarázta a lány.

-MIVAN?! Miért nem hívtál fel?

-Mert megoldottam. Igazából a pulcsija kellett neki, amit ügyesen elrejtettél. Alig találtam meg.

-Az ajtónál? Jah.

-Szóval az kellett neki és amikor megkapta, lenyugodott. Ekkor mentem ki olvasni, majd fél óra múlva jöttem vissza egy pohár vízzel és nem volt itt.

-Biztos, hogy lenyugodott? Száz százalékig biztos vagy benne? - nagyon aggódtam. Mondatom közben elindultam a szobámba, nyomomban a lánnyal.

-Igen, biztos vagyok benne. Abbahagyta a zihálást is és-

-NEM! - a padlót néztem. A lámpa fényében tökéletesen kivehető volt egy kék kés, amire rászáradt a vér. - Ez tegnap még a fiókom aljában volt. Lehet, hogy megszúrta magát és most valahol fekszik egy árokparton és.... Bele sem merek gondolni - kezdtem el könnyezni.

-Jézus... Tudod mit? Add a telód!

-Minek az neked?

-Csak add már ide gyorsan!
Átadtam neki a készüléket, amin apu számát kereste meg és felhívta. Pár perc csengés után fel is vette. Nem hallottam mit beszéltek, de Mer zaklatott arccal fordult felém, miután letette.

-Nem ért haza időben, azért hívták a rendőröket, akik a parkban megtalálták a holttestét.

-MI?! NEEEEM BIZTOS HOGY NEM! NEM LEHET IGAZ - itt már ténylegesen sírtam és a fejem fogva ordibáltam.

-Jajj ne sírj már! Csak vicceltem - kezdett röhögni. - Otthon van már rég. Most vacsoráztak meg.

-Én komolyan mondom megetetem veled azt a szaros könyvet! - olyan dühös voltam rá, hogy komolyan megtettem volna.
Ez a délután nagyon rosszul sült el. Mindenesetre holnap tánc után felhívom. Vagy még reggel és elhívom táncolni is. Igen. Ez jobb ötlet. Óra után pedig a parkban végleg megvitatjuk azokat a titkokat, amikről eddig nem mesélt még nekem. Remélem nem szúrom el ezt is.
Bár a kés miatt még mindig aggódok. Mit tett magával? Ha komolyabb baja lenne, én azt nem élném túl. VÁLASZOKAT AKAROOK!!!