𝐂𝐎𝐌𝐈𝐍𝐆 𝐎𝐔𝐓 (𝐙𝐬𝐨𝐦𝐚 𝐅𝐅, 𝐛𝐞𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭𝐭)

20

𝐷𝑟𝑎́𝑔𝑎 𝐺𝑜̈𝑛𝑑𝑜̈𝑟𝑜̈𝑚!

Most valószínűleg semmit sem értesz, hogy miért rohantam el, miért hagytalak ott ilyen hirtelen. Sajnálok mindent!

Meg akarlak kímélni a búcsúzástól! Nyugalom, nem halok meg! 

Tudom, most gyűlölsz, hogy helyetted döntöttem! Így mondom el, felvettek az egyetemre… viszont ezt az egyetem Párizsban van. Ha itt lennél velem szemben, tudom, hogy azt hajtogatnád, hogy megoldjuk, minden rendben lesz… De ismerlek annyira, hogy tudjam hogy igényled a törődést, az érintést, a lágyságot. Ezért mondom azt most neked, hogy lépj tovább! 

Szerelmem… Szeretnék válaszolni egy kérdésre.

Egyszer megkérdezted tőlem mit is szeretek benned. 

Két választ adok most rá. Egy hosszút és egy rövidet.

Szeretem a szemeidet, amibe ha belenézek olyan zavarba jövök mint a kapcsolatunk legelején. Az illatodat, a hangodat amit ha a legrosszabb napjaimon is meghallok boldog leszek. A hajadat, főleg úgy, mikor reggel felkelsz és össze-vissza áll. A karodat mely melegséget és biztonságot ad ha átölelsz. A szívverésed, az a második kedvenc hangom is egyébként. Még a magasságodért is oda vagyok.

De bolond volnék ha ezeket írnám csak, a külsőségeket. Ezeket csak szeretem, de amibe szerelmes vagyok az a belsőd. Imádom ahogy a világot látod. Hogy próbálod a legrosszabb helyzetekből is a legjobbat kihozni. Az őszinteségedet, néha megbánt ez igaz, de ez ezzel együtt jár,nemde?

Imádom ahogy próbálod elmagyarázni a gondolataidat, annál jobban semmire se tudok figyelni. Mikor rád jön az az idétlen gyerekes 5 perc. Olyankor abba a kis fiúba is szerelmes vagyok. Imádom, amikor kicsit bunkó vagy velem. 

A rengeteg édes kis szavak mellett, egy két rossz is jól esik. De csak mert Te mondod. Imádom, mikor féltékenykedsz, pedig mindketten tudjuk hogy teljesen felesleges. A humorodat, imádok nevetni, főleg ha valaki olyan nevetett meg akit szeretek, mármint ha Te. Imádom, ha bátor vagy, és azt is ha kicsit megrémülsz valami kis apró zajtól.

Szeretem ha a fiadként kezelsz, majd a szerelmedként. 

És imádom hogy szeretsz engem, pont úgy, ahogy én téged! 

Ez volt a hosszú, persze még tudnám írni. 

Röviden pedig a válaszom annyi lenne hogy: Mindenedet szeretem.

Tudom, hogy szereted a kissé történelmi dolgokat, így leírok neked egyet. Pár napja olvastam, pont passzol ide:

1911. október 26-án, csütörtökön délután a 19 éves Solti László szegedi banktisztviselő kalapját megtalálták a Tisza-parton. A kalapban egy levél volt, amelyben Soltit figyelmeztetik, hogy közeledik december 15. 

Pénteken megérkezett Solti búcsúlevele is, amely így szólt:
Kedves Szüleim! Bocsássatok meg, hogy ilyen nagy szomorúságot okoztam, de nem tehettem másként. Tavaly december 15-én amerikai párbajt vívtam egy pesti barátommal. Én huztam a fekete golyót. Meg kell halnom. Bocsássatok meg és feledjétek el szerencsétlen fiatokat. Utoljára csókol mindenkit Laci.

Az amerikai párbaj szabálya szerint, aki a fekete golyót húzza, annak a kitűzött határidőre végeznie kell magával.

Solti László a szegedi Kézműves Bank hivatalnoka volt, atyját, dr. Solti Károlyt nem sokkal korábban nevezték ki táblabírónak Szabadkán, ahol a család élt. Solti László előzőleg beteget jelentett, és látták őt izgatottan járkálni a Tisza partján. Amúgy megnyerő aranyifjú volt, aki gyakran látogatta az éjszakai mulatóhelyeket.