Másik Időben (Wei Ying X Lan Zhan X Y/N)

Sohasem lehet tudni

Igen, én vagyok az a lány aki pont leszarja hogy mit vártál hogy ide írjak. Nem vagyok egy átlagos csajos lány, inkább eszek zabkását ketchuppal mint felvegyek egy tűsarkút. Nem vagyok feltűnő, kivéve ha nem fordítják rám a figyelmet. Ám ha az megtörténik életed végéig emlegetni fogsz. Többet vagyok az igazgatónál mint az osztályban. A pszichológusom felmondott a "kisebb" dühkironásaim miatt. Míg más lányok az osztályban sikongatnak, ha a beképzelt Harry megint letépte a pólóját és feszengeti magát, én inkább a padomon  ősi ázsiai fiúkat rajzolok és álmodozok róluk. Vagy magamban nevetgélek az osztálytársaim béna viselkedésén. Ott vannak a kockák Herold és Thomas, egyszerűen mindenbe bele ütik az orrukat. Aztán ott az emos osztag, csak ülnek és zenét hallgatnak, és az idétlen hajukat birizgálják. És  még sorolhatnám. Most épp otthon vagyok ritka pillanatok egyike, majd halk ám másoknak őrjítően hangos dorombolást az ajtón. Az anyám, biztos kész a vacsora. Kiveszem a fülest, majd kiordítok.

-MIVAN?

-Kész a kaja, gyere le. Meg apád mondani akar neked valamit. 

-Jólvan jólvan mindjárt megyek. -ám az a mindjárt általában órák. Persze ezt az anyám is tudja így inkább beront a szobámba. 

-Azt mondtam most nem azt hogy majd holnap. Meg biztosra veszem hogy már napok óta nem ettél. -ha tudna az ágyam alatti nasiról akkor nem így vélekedne az evésemről. 

-Jólvan na. -visszatettem a mangámat és  lecsúsztam a lépcső korláton. 

Apám az asztalnál tűnt a szigorú tekintetével, ami vagy azt jelenteni hogy valami baromira fontos dolgot akar mondani vagy csak kirúgták. 

-Ülj le Coline.

-Hallottam ma megint az igazgatónál jártál. Ezért anyáddal meghúzunk pár vonalat az internetezéssel és egyéb elektronikai eszköz használatával. Másrészt ha még egyszer oda kell menned el kell bocsánati téged az iskolából.  Azt persze egyikünk sem akarja igaz Coline?

-Persze- válaszoltam unottam, hogy már mennyiszer hallottam ezt a dumát a végén úgyse lesz semmi.  

-Tudom, hogy az jár most a fejedben hogy mennyiszer mondtuk már ezt. De ez most komoly.

-Apád úgy döntött hogy egy nap csak 1 órát lesz nálad internet, és a számítógéped és a TV-det pedig csak napi 2 órát használhatod. Ám ezeket már ma felhasználtad ezért ma már nincs semmi. 

Hogy mivan? Ez komoly? A szüleim hogy lehetnek ennyire köcsögök. Úgyse fog sokáig tartani hisz mindjárt év vége. Na de most komolyan. Teljesen kiborultam, ökölbe kellett szorítanom a kezem hogy ne üssem meg az anyám. 

-Hogy rohadnátok meg. Oh merde, baise ta mére. - majd olyan gyorsan trappoltam fel mint még "soha". 

Az ágyamra dőltem, majd még forgolódtam egy kicsit hogy kényelmesen legyek. A telefonomon beállítom hogy egy kínai fiú beszéljen hozzám, ám úgy mintha ott feküdne mellettem és épp a napjáról mesél, majd a végén úgy tesz mintha ébrezgetne. Már megtanultam anyanyelvi szinten japánul, kezdő kínaiul most pedig koreaiul tanulok. Már mindent tudok róluk,  a múltjukat, a politikai állásukat, népesség stb. Lehunytam a szemem, majd elképzeltem hogy tényleg ott van. A képzeletem elég erős lett az évek alatt, így a hátamat átölelő pikachura simán letudhatom hogy az ott a kínai pasim. Már vagy 2 órája hallgatom amikor vége a videónak, és elkezdhőthet az ébrezgetés. Mélyen reméltem hogy most nem a szobámban kelek fel hanem az ősi Kínában, egy selyemvirág kertben kelek fel. Hogy a napsugár cirógatja a bőröm és nem a ledlámpám lila fénye. Ám tudom hogy ez egy gyerekes vágyódás egy csoda után ami úgysem sikerülhet. Hunyorogni kezdtem, majd lassan teljesen tisztán láttam. Ám ami fogadott több volt amitől elájulhatnék. A fényes nap volt az égen, nem a faliszőnyegem. Ám valami még volt a látókörömben, vagyis inkább valaki. Hosszú fekete haja a hasamat csiklandozta. Égő kék szeme, az enyémbe fúrta magát és erős kíváncsisággal nézegette azt. Nem bírtam hinni a szememben, lehet kezdek megőrülni, vagy ez csak egy álom. Igen ez csak egy álom. Lassan hosszú ujjait a homlokomhoz érintette, majd mikor feltűnt neki hogy semmi sem rendellenes, elhúzta azokat. Gyorsan talpra szökkentem. Most magasabb vagyok,  biztos legalább 170 cm. 

-Azta, de magas vagy. -emelkedett fel a másik.

-Üss meg. -mondtam ellent nem tűrő hangon. Kiszeretném deríteni tényleg álmodom vagy ez tényleg a valóság. 

-Hogy mivan? Biztos beverted a fejed, persze nem csodálom. Csak úgy lepottyantál az égből. Biztos nem fáj semmid?

-Nem, de azt kértem hogy üss meg. Kérlek ez most fontos lenne nekem. -majd boci szemekkel megtoldva fejeztem be a mondatot.

-Hát jólvan, de ha fájni fog ne engem hibáztass. 

Felemelte az öklét az az arcomba süllyesztette, biztos repültem vagy 3 métert. Kicsit csillagokat láttam, de megérte azért hogy tudjam ez a valóság. Egy hatalmas mosoly futott az arcomra, a másik nem kis meglepődésére. Lassan odasétált majd felém nyújtotta a kezét. 

- A nevem Mo Xiang