Másik Időben (Wei Ying X Lan Zhan X Y/N)

Csak egy évtized

Eltelt 5 év, a szökésem óta. A kultiváció minden csínyen bínját. És hát a kis csapat egész jól összenőtt. Lan Zhan már nem idegeskedik ha valakivel testi kontaktust teremt. Lett egy szép szablyám, fekete a markolata, és a pengéje is, ám a vér megcsillan rajta. Majdnem olyan jól forgatom mint Wei Ying habár amikor kihív nem bírom megsebezni és szerinte ez hatalmas gyengeség. A hajamat levágtam egy üvegszilánkkal mert idegesített hogy a göndör fürtök szabályozhatatlanok. Wei Ying nem kis hisztérikájára mikor meglátott. A Tang ami viselek elég egyszínű zöld és fekete de nekem ez az egy annyira megtetszett hogy nem bírtam addig elmenni a boltból  míg meg nem vettük. Ezen kívül nem történt sok már. A szerelem akármelyikkel reménytelen, az egyik elvicceli a másik meg túl komoly hogy igazán beszélni tudj vele. Alvás közben meg sem moccan úgy fekszik akár egy deszka. Wei Yinggel nem kevés tréfánk volt ezzel kapcsolatos. Egyszer például bajuszt és kecskeszakállat rajzolt neki. Ám Lan Zhan aznap reggel nem fürdött így az egész napot így gyalogolta le. Az utcai lakosoknak nem kis mulatságára. Mikor meglátta magát kis híján megölte Wei Yinget, de nagy nehezen lebeszéltem és megfogadtuk többet nem lesz és többé nem megyünk be abba a városba. Így ismét költöztünk, itt vagyunk most is. Kedves nyugodt kis város, de azért van benne kicsi hév is. Esténként néha ki lehet menni táncolni. Ma is épp olyan nap van, vasárnap. Épp öltözködtem mikor benyitott Wei Ying. Már megszoktam hogy nem hagy egyedül így szégyenérzet nélkül megfordultam. Wei Ying arca piroskás volt, biztos ivott. Szavakat akart formálni de csak pár értelmetlen szó lett a vége.

-Lazharész. -majd kicsit oldalra biggyent a feje. Ilyenkor olyan aranyos. 

Ennyi elég is volt hogy tudjam mi történt. Ami szinte soha nem szokott. Lan Zhan részeg. A vállamra kaptam Wei Yinget és hihetetlen tempóban rohantam a lépcsőn, nagy vallószínűség most épp az alvó részében van, de aztán egy pillanatról se maradjak le. Már vagy tíz perce ülünk Wei Yinggel előtte, mire lassan kinyitotta a szemét. A halvány sárgás szem értelmet sugárzott de egyben döntésképtelenséget is. Addigra Wei Ying is kijózanodott csakhogy minden pillanatra emlékezhessen. Lan Zhan lassan felállt majd normál tempóban kiment a fogadóból, mintha nem is ivott volna úgy sétált. Kint hangosan zenélt a zenekar. Szinte versenyeztünk egy szitakötővel olyan gyorsan törtünk ki a fogadóból, mert ha Lan Wangji részeg hát nem tud értelmesen gondolkodni. Megpillantott minket, sietősen odarohant és megragadta Wei Ying csuklóját. Mire nem csak ő de nekem is elakadt a lélegzetem. Mint jó barátként rögtön a zenekarhoz rohantam. 

-Elnézést

-Igen kislány? - kérdezte mosolyogva az énekes. 

-Betudna rakni egy lassú számot, a barátaim táncolni szeretnének és szerintem a többieknek sem ártana. 

A zenekaros vette az adást, és belekezdett egy szép keringős számba. Visszasiettem a helyemre ahonnan a lehető legjobban lehetett látni őket. Mosolyogva táncolnak. Wei Ying arca akár egy paradicsom, Lan Zhanon csak egy kicsi pír. Biztos nagyon jól érzik magukat. Tudtam hogy mindig ez lesz. hiszen mindig is az voltam. egy kívülálló. Most látva ahogy ott táncol a két férfi akikbe olyannyira szerelmes vagyok, szívbe markoló fájdalom hasított belém. Oldalra döntöttem a fejem, az arcomon patakzott a könny, ám mosolyogva mert egyben örültem hogy végre boldogok lehetnek. Ahogy Wei Ying épp Lan Wangji mellkára dönti a fejét, nem bírtam tovább. Sírva rohantam vissza a fogadóba, a kardomat megragadva. Majdnem elhagytam az ajtót mire a levél szó jutott a eszembe. Felkaptam egy papírt és körmölni kezdtem.

" Kedves Lan Wangji és Wei Wuxian

Elkell mennem, hogy miért az nem fontos, ti csak térjetek vissza Felhőzugba mondjátok azt hogy én kényszerítettelek titeket. Biztos megbocsátanak. Szeretlek mindkettőtöket. 

                                                                                                   Szeretettel  Xun Won"

Majd sietősen elhagytam a fogadót és lassan a környéket. Csak akkor lassultak a lépteim mire realizáltam hogy teljesen vagyok, pénz és ismerősök nélkül. A harag és a mérhetetlen bánat az egész testembe beleköltözött. A szívem fájt, majd a testem is. Egyedül ebben a nagyvilágban. Teljesen egyedül.