Wishing under the stars - Csillagoktól kívánni (Banana fish fanfiction)

Első fejezet

Annak ellenére hogy az elmúlt hetek még a pokolnál is borzalmasabbak voltak Ash számára, ha nem is mutatta ki teljesen őszintén, de nagyon jól érezte magát amikor Eijivel kettesben maradtak.

Bárhol is voltak, úgy érezte otthon van.

Habár minden jó tulajdonsága ellenére a főztjén még lehetett volna mit csiszolni, az általa készített reggeli szendvics mégis a legjobbnak érződött amit valaha evett.

Kivételesen a kimerültségnek hála tovább aludt mint a japán fiú, amit bár lelkesen az orra alá is dörgölt, nem bánta. Egyáltalán nem bánta volna azt sem, ha egész életükben így ébredtek volna fel, csak maradjon vele örökre... Akkoris ha ez csak egy idealizált tündérmese, olyan szívesen hitt volna benne, ha egy világban éltek volna. Nagyon szívesen ébredt volna minden nap hátralevő életében arra, hogy az ő arcát látja maga mellett.

A gondolattól mialatt öltözött beletemette az arcát a kezébe.

Mégis hogy képzelte hogy Eijinek valaha teljes élete lehetne mellette? Hogy valaha boldog lehetne vele? Egy tömeggyilkos ex-prostituálttal, aki még a saját legjobb barátját is gondolkodás nélkül szíven lőtte.

Kegyetlen volt, hidegvérű... Egy szörnyeteg, aki azt sem tudja már magáról lassan hogy kicsoda. Csak azt hogy valamilyen oknál fogva arra kárhoztatott, hogy egész életét a földi pokolban töltse megszégyenülve, és megfosztva minden szeretettől.

Ahogy felvette fehér pólóját, Eiji benyitott a hatalmas, modern hálóba, így gyorsan megrázta a fejét hogy elhessegesse ezeket a gondolatokat egy időre.

- Még mindig elég szarok a szendvicsek amiket csinálsz - vigyorgott rá a fekete hajúra.

- Ha nem tetszik a fiatalúrnak, akkor béreljen egy házvezetőnőt, vagy fogja be - pillantott rá játékosan a fiú.

Még hogy fiatalúr...

Rosszallóan rázta meg a fejét. Ezt a büszkesége nem hagyhatta annyiban.

- Ó, apuci, kérlek bocsáss meg, én igazán nem akartam szemtelenkedni - mondta drámaian ahogy a homlokára emelte kezét, leomlott az ágyra, és még színpadiasan el is fordította a fejét. Ha ő szórakozik, akkor azt Ash sem hagyhatta csak úgy annyiban.

- Apuci, meg a fene - nevetett fel Eiji.

- Mi van apuci, talán nem tetszik? - vonta fel a szemöldökét. - Hiszen te mondod mindig hogy te vagy az idősebb.

- Ma elég pimaszon ébredtél - mosolyodott el kedvesen, amitől mélyen legbelül melegség és kétségbeesés töltötte el a szőke szívét.

A japán fiú is helyet foglalt mellette és boldogan méregette.

- Biztos hogy nem írták el a születési anyakönyvi kivonatodat? Nincs az az univerzum amiben te mindössze tizenhét vagy - állapította meg konklúzióként.

- Elírás, meg az anyám kínja! - pattant fel kicsit tettetett haraggal, de a következő pillanatban már tompa, alig észlelhető léptekett hallott kívülről, leolvadt a jókedv az arcáról és fegyverét a hálószoba nyitott ajtaja felé szegezte.

Dino emberei lennének? Hogy a francba juthattak be így, mindenféle riasztás nélkül?

Eiji ezt látva szintén megkomolyodott, és összeráncolt szemöldökkel figyelte felváltva Ash-t és az ajtót.

Nem hagyhatta hogy bántsák Eijit.

Amint feltűnt egy ismeretlen női alak az ajtóban, gondolkodás nélkül húzta meg a ravaszt kétszer egymás után, de az idegen rá se hederített.