Erdély (Larry Stylinson)

Első rész

Tádámm! Egy ideje mondogatom, hogy kirakom és most jutottam el odáig, hogy ezt ténylegesen meg is tegyem.

A sztorinak hat része lesz és mindegyik egy napot ír le. Az ihlet a saját erdélyi kirándulásomból jött, persze az dög unalom volt sokszor, úgyhogy ezt ezerszer jobban felturbóztam és így kapjátok meg. (Btw a fenti képek sajátok👆🏻)

Remélem nektek is tetszeni fog, jó olvasást!

~

2022.05.24. Kedd

Louis

4:03. Ilyen rohadt korán harsant fel az ébresztőm a telefonomon. Fura szokásom nem egészre állítani az ébresztőt. Úgy gondolom többet tudok aludni, de mégsem annyival, hogy esetleg a késésemet okozza. 

A szüleim még nem ébredtek fel, én viszont hullafáradtan ültem fel az ágyamban. Óriásit ásítottam, aztán magam elé bámultam, és majdnem visszaaludtam úgy ahogy voltam, ülő pozícióban. 

Lassan bírtam mozgásra a végtagjaim, és mentem ki a fürdőbe, hogy megmosakodjak. A csapot melegre állítottam és az arcomra lötyköltem a vizet. Kifejezetten jól esett, tekintve, hogy elég hideg volt. Az idő elég szarul festett, az ég leszakadt éjszaka három környékén, akkor még fel is riadtam egy nagyobb dörgésre. 

Az utam visszafelé vezetett a szobámba, a folyosón összetalálkoztam anyával is. Halkan köszöntem neki, és amíg ő a konyhába ment, addig én felöltözni. Egy térd fölé érő nadrágot vettem fel az egyik fekete pólómmal, arra pedig felkaptam a farmerdzsekim. A nyitott bőröndre néztem és beledobtam a párnámat, mert egyszerűen képtelen vagyok a szállodai párnákon aludni. Becipzároztam a nagy utazótáskát, felállítottam és tulajdonképpen indulásra kész voltam. Kihúztam magam után a táskát és megálltam vele az előszobában. 

-Készen is vagy? -nézett ki rám anyu miközben a szendvicseim csinálta. Csak bólintottam, és elmormoltam egy halk igent, aztán visszamentem a szobámba a kis táskámért, amit a buszra viszek magammal. Alig fértem el benne így is, és még a szendvicseknek is helyet kellett csinálnom. 

Akárhányszor a telefonomra néztem, láttam, hogy szinte az összes osztálytársam elérhető. Istentelenül korán van, és csak azok vannak fent rajtunk kívül, akik munkába mennek. Egyetlen üzenet volt amire felfigyeltem, mégpedig a legjobb barátomé: "Cső haver! Lázam az egekben, alig bírok mozdulni, nem tudok menni. Azért te érezd jól magad, mindenképp írj! :)" 

Felnyögtem az üzenetet látva, és a plafon felé fordítottam a fejem. Niall nélkül szenvedés lesz ez az egy hét, mivel tök egyedül leszek. Anya kérdőn nézett rám, és a kezembe nyomta a szendvicseket. 
-Mi a baj? 

-Niall nem jön -guggoltam le a táskámhoz és elkezdtem belegyömöszölni a rántott húsos szendvicseim. Végül nagy nehezen becipzároztam és nagyon reméltem, hogy nem felejtettem el belerakni semmit, mert többször ezt már biztosan nem nyitom ki, majd csak a buszon. 

-Akkor majd barátkozol másokkal. 

-Igen anya, ezt könnyű úgy mondani, hogy nem te vagy a nyomi az osztályban. 

-Na, Louis! 

-Ne kezdd. Inkább menjünk -sóhajtottam. 

-Még fél sincs. Minek? 

-Te még nem vagy felöltözve -mosolyodtam el. 

-Mi van, ha én pizsamában akartam jönni? -vonta fel a szemöldökét, de nevetve indult el vissza a hálószobába.