Ne érj hozzám! +18

5 Rész

Mikor magamhoz tértem még mindig az ágyon feküdtem. Minden erőmet összeszedve felálltam és szekrény alá rejtett kést kerestem. szekrényhez léptem.
-Cicám..... Hallottam a közeledő hangokat. A szekrényre néztem és valami olyat kerestem amivel megvédhetem magam. Egy kést vettem el majd az ágyra ültem. A kést pedig a matrac alá rejtettem. Pont ekkor lépett be Stefano. Reszkettem a félelemtől hogy talán meglátta.
-Hiányoztam? Vigyorgott rám mire legszivesebben letöröltem volna azt a vigyort a képéről. Csendben ültem és néztem rá. Nem mertem szólni, nem mertem mozdulni, meg levegőt is alig mertem venni.
-Nem tudsz válaszolni? Jött felém nagy léptekkel haladva majd elkapta a kezemet és felrántott az ágyról. Ismét a mellkasának csapódtam és megvetve néztem a szemeibe.
-Nem válaszolok egy olyan erőszakos féregnek mint amilyen te vagy! Csak így köptem a szavakat és rángatni kezdtem a karomat. Szabadulni próbáltam de ezzel csak annyit értem el hogy erőssebben szorított magához.
-Ez fáj. Sikitottam fel. És egy pillanatra elvesztettem a magabiztosságomat.
-Hol marad az előbbi magabiztos lány? Mosolyodott el gúnyosan.
-Engedj el. Köptem szembe majd a lábára tapostam. Egy percre gyengített a szorításán mire kiszabadultam a karjai közül és a kijárat felé kezdtem futni. Megint elkapott. Az ágyra dobott és fölém mászott.
-Mostmár nagyon elegem van a faszságaidból. Üvöltött rám és olysn erősen pofozott fel hogy azt hittem egyből elájulok az ütés hatására. Nem így történt.
-Úgy látszik a verés nem használ. Próbáljunk ki valami újat. Vigyorgott rám és a szemei elsötétültek. Remegtem alatta, de nem mutathattam ki hogy félek.
-Szállj le rólam! Ütöttem ahol tudtam de meg sem érezte. Hozzám hajolt mire meglepetten néztem szemeibe. Nem értettem mit akar. Aztán minden világos lett. A nyakamhoz hajolt és csókokkal kezdte behinteni.
-Mit csinálsz? Ne érj hozzám! Engedj! Kiabáltam és mocorogtam alatta de őt ez nem zavarta. A derekamra ült és egy hirtelen mozdulattal levette a pólóját. Záporozni kezdtek a könnyeim és nem hittem el hogy ez történik. Újra fölém hajolt és a blúzomat próbálta levetni de addig ficánkoltam hogy nem sikerült neki.
-Bassza meg. Pofozott fel és a szekrény felé lépett. Egy kést vett ki belőle. Ijedtemben meg jobban sírni kezdtem és nem tudtam hogy menekülhetnék meg. Aztán bevillant. A kés. A matrac alá nyúltam és megragadtam. Nem érdekelt hogy az éle a tenyeremet vágta. Nem érdekelt semmi. Képes lettem volna megölni ha ez a megmenekülésem ára. A hátam mögé dugtam. Újra rám mászott és a kést a nyakamhoz szorította majd húzta lefele. A blúzom aljánál megállt és egy hirtelen mozdulattal levágta rólam a blúzot. Felszisszentem mert a hasamat is elvágta a hirtelen mozdulat mire fölém hajolt és újra a nyakamat kezdte csókolgatni. És ekkor világossá vált. Ez az egyetlen esélyem. És én megmentem magam. Egy határozott mozdulattal az oldalába szúrtam a kést mire megállt a mozdulatban és dühösen a szemembe nézett, rajtam pedig eluralkodott a pánik.