Ne érj hozzám! +18

7 Rész

Az ütés hatására egy álomszerű világba csöppentem. Egy fehér folyosón álltam előttem a véget nem érő fehérség. A hirtelen fénytől a szemem elé tettem a kezemet, így megvédve a szemeimet a világos vakító fénytől. Érdekes citrom és menta keverékének illatát éreztem, mintha körülöttem citromfák lennének. A szemem kezdte megszokni a fényt így lassan elvetten a kezemet és óvatosan körbenéztem. Az utóbbi napokban szerzett sérülései mnek nyoma sem volt és úgy éreztem mintha csak álmodtam volna az egészet. A folyosón millió fehér ajtó volt mindegyik aranybevonattal és kilincsel volt ellátva. Gyönyörű szép volt. Előre kezdtem lépkedni és csak bámultam az ajtókra. Vajon mi lehet mögötte? Suttogtam, majd egyik kezemet az előttem álló ajtóra tettem. Hezitálva néztem körbe, majd lenyomtam a kilincset. Az ajtó zárva volt. Tovább mentem és a következő ajtót is megpróbáltam kinyitni, de az is mint az első, zárva volt. Értetlenül néztem körbe majd hirtelen egy lap repült elém a semmiből. Meglepetten nyúltam utána és óvatosan felvettem a földről. A lap fehér volt, és arany betűkkel írt rajta 3 számot. 21,26 és 47 olvastam le a számokat majd az ajtókat nézve megkerestem a 21-dik ajtót. Lassan tettem rá a kilincsre a kezem és óvatosan lenyomtam. Nyitva volt. Kinyitottam az ajtót és újra megcsapott a menta és citrom illata. Beléptem a szobába és a világos fény hirtelen eltűnt. A pincében voltam. Ismét. Ijedten fordultam meg de az ajtó már nem volt ott. Könnybe lábadt szemeimet törölgetve néztem körbe. Nyílt az ajtó és már tudtam ki lépett be rajta. Szemeimet összeszorítva vártam hogy megüssön és magamban átkoztam magamat hogy beléptem azon az ajtón. Stefano velem szemben állt és a szemeit le sem vette rólam. Éhes szemekkel bámult én pedig hátrálni kezdtem.
-Hiába menekülsz. Még nem fogtad fel? Előlem nincs menekvés. Vigyorodott el és a falnak nyomott majd karjait a fejem két oldalán a falnak támasztotta ezzel elzárva előlem minden menekülési lehetőséget.
-A szemembe nézz! Mordult rám én pedig megvetve felvezettem a szemeimet.
-Gyűlöllek! Suttogtam mire elmosolyodott.
-Nem érdekel! Suttogta vissza és közel hajolt hozzám. Szemét ajkaimra vezette és megnyalta az alsó ajkát. Megakart csókolni, ám én elfordítottam a fejemet mielőtt megtehette volna.
-Rossz kislány! Sóhajtott majd a szekrény felé indult. Egy kést vett ki belőle majd felém sétálva vigyorogva forgatta a kezében.
-Jobb vagy bal? Kérdezte komolyan
-Mi? Kérdeztem vissza ijedten.
-Legyen a jobb. Nevetett fel, majd a jobb lábamba döfte a kést. A fájdalomtól felsikítva csuklottam össze de mielőtt leestem volna megtartott a karomnál fogva.
-Jobb vagy bal? Kérdezte ördögien.
-Kérlek! Kérleltem sírva.
-Válassz! Mordult rám. Hanem rosszabbul jársz. Fenyegetett de én csak tovább zokogtam.
-Hát jó, legyen! Te akartad. Mondta, majd a hasamon végighúzta a kést. Sikítva roggytam a földre és a hasamra  szorítottam a kezemet. Csak sírtam és sírtam ő pedig jól szórakozott rajtam.
-Gyűlöllek te érzéketlen faszkalap! Üvöltöttem a képébe mire lehajolt mellém, és pofon vágott amitől újfent eleredtek a könnyeim a szám széle pedig felszakadt. Újra hozzám hajolt de most teljesen más szándékkal. Újra megakart csókolni, én pedig újra elfordítottam a fejem.
-Te semmiből sem tanulsz? Nevetett fel.
-Akár meg is ölhetsz. Akkor sem hagyom hogy hozzám érj. Néztem rá megvetve, szemeim szikrát szórtak.
-Valóban? Azt majd meglátjuk kiscica. Kacsintott rám majd kiment. Én pedig a sok vérveszteségtől ismét elájultam.