Electric Love-(Larry Stylinson mpreg.) BEFEJEZETT

*30*

-Louis, kérlek. Mondj valamit!
Liam könyörögve nézett a legjobb barátjára, aki némaságba burkolózva ült a nappaliban. A televízió lehalkítva, Louis egyik kedvenc sorozata ment, amelyet már nagyon sokszor látott. Liam emlékezett, hogy a fiú mennyire oda volt a sorozatért. Minden héten tűkön ülve várta az új részt, amikor pedig vége lett, újra megnézte mindegyik évadot az elejétől a végéig, egyetlen részt sem hagyva ki. Louis-nak megvoltak a kis megszokott dolgai, amiért nagyon szerette őt, bár sokszor idegesítőnek bizonyultak. Liam imádta a fiút, ezért is fájt neki látnia összetörten, csalódottan. Utálta magát, amiért rossz barátja volt, és úgy elhanyagolta, pedig Louis-nak nyílvánvalóan szüksége lett volna a társaságára. Annyira szeretett volna kicsivel több időt tölteni Niall-el, hogy egyszerűen megfeledkezett arról az emberről, aki a kezdetek óta, már éveken keresztül mellette volt.
-Menj haza, Liam-Louis hangja halkabban szólt, mint egy suttogás. Az egésznapos sírástól alig látszottak a szemei, alattuk sötét karikák éktelenkedtek. Sápadt volt, ajkai cserepesek, hiszen alig ivott ma. Lélegzett, létezett, de nem érezte magát igazán élőnek. Gyenge volt, és nagyon fáradt.
-Addig nem, ameddig nem beszéltünk!
Louis gúnyosan felhorkantott. Már eleget mondott. Semmi kedve nem volt Liam-mel beszélgetni, amikor pontosan jól tudta, hogy a fiú azért kereste fel őt, mert nagyon durva bűntudattal küzd, amiért az elmúlt hetekben megfeledkezett róla. Még Louis kedvenc fagylaltját is elhozta, amire normálesetben biztosan nem mondott volna nemet.
-Fáradt vagyok Liam. Nem sokat aludtam az éjjel-motyogta szemeit egy pillanatra sem szakítva el a képernyőről.
-Tudom, de kérlek, hallgass meg!-lépett elé az idősebbik, könyörgő arckifejezéssel nézve le a a kék szeműre.
Louis száját összeszorítva lökte le Liam kezét a válláról, kicsalva a férfiből egy ideges sóhajt.
Imádta Liam-et. Ő volt a legjobb barátja, akit úgy szeretett, mint a tulajdon testvérét. Soha nem vesztek még össze azelőtt, úgy, hogy ne békültek volna ki azonnal. Talán, Louis-nak ezért esett olyan rosszul, amiért nem kereste. Olyan volt, mintha csak úgy elfelejtette volna a több évnyit barátságot, és Niall-el pótolta őt. Niall-el semmi problémája sem volt, sőt igazán kedvelte az Ír fiút, de egyszerűen fájt neki, hogy még a legjobb barátja is megfeledkezett róla pont akkor, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá.
Az elmúlt hetek történései teljesen kimerítették Louis-t. Már nem tudott helyesen cselekedni. Az egész teste fájdalmasan sajgott, fáradt volt, a szíve pedig valahol a mellkasában ezer darabra hullva várakozott, hogy valaki újra összerakja, és boldogsággal telítse meg azt. Louis számára világossá vált a múlt éjjel, hogy Harry csak a baba miatt van vele. Sajnálta őt, és mivel nem akarja, hogy a világ megtudja mekkora seggfej, ezért inkább felvállalja a fiát. Legalábbis, Louis fejében így volt. Próbálta kiverni a fejéből a göndört, okot találni, valami apró kivetnivalót a férfin, hogy ne szeresse olyan nagyon. Csak ehhez már rég késő volt, hiszen Louis Tomlinson fülig szerelmes volt a férfiba. Az elmúlt éjszaka csak zokogott, nem foglalkozva az ajtó másik oldalán kopogó Harry-vel. Nem aludt semmit, ráadásul a pocakja is kényelmetlennek bizonyult aznap. Duplán szomorú volt, amiért nem tudott elmenni az ultrahangra, hogy megleshesse az ő gyönyörű kisfiát. Olyan jó lett volna újra, pár nap elteltével is látni a babát. Mindig izgatott volt, amikor vizsgálatra mehetett, hiszen egy újabb esély volt arra, hogy képet kaphasson arról az izgő-mozgó kis lényről, aki nemsokára érkezik majd hozzá. De, az még jó pár hét volt, addig Louis-nak maradtak az ultrahang felvételek.
Sóhajtva nézett fel a legjobb barátjára, aki hatalmas boci szemeket meresztve állt a kanapé mellett, kezét sötét színű farmernadrágjának zsebébe rejtve. A szokásos fehér ingjét, és sötétkék nyakkendőjét viselte, lábain elegáns bőr cipő. Louis emlékezett, amikor a fiú még szakadt farmert, és sport cipőt viselt. Olyan rég volt már.
-Liam, ehhez most tényleg nincs semmi kedvem-ingatta a fejét a fiatalabbik, nagy nehezen feltápászkodva a kanapéról, miután egy gombnyomással kikapcsolta a tv-t.
A derekát megtámasztva indult el a konyha irányába, hogy töltsön magának valami hideg innivalót. Iszonyat szomjas volt, de leginkább éhes.
-Ne már Lou! Nem haragudhatsz rám örökké. Legjobb barátok vagyunk!
A kék szemű fiú olyan indulatosan csapta be maga után a hűtő ajtaját, mint még soha. Egy határozott mozdulattal, szinte a pultra hajította a narancslevet tartalmazó dobozt.
-Ne merészeld kijátszani ellenem ezt a kártyát!-bökött bele idegesen az idősebbik mellkasába. Liam szaporán pislogva a meglepettségtől lépett hátra egyet.-Az, hogy legjobb barátok vagyunk, nem jogosít fel engem arra, hogy azonnal megbocsássak neked minden alkalommal, akárhányszor megbántasz!
-Nem így értettem-ráncolta a szemöldökét az idősebbik.-Csak nem szeretném, ha ez az egész elrontaná a barátságunk.
-Liam..kettőnk közül nem én vagyok az, aki tönkreteszi a több éves barátságunkat-ingatta a fejét szomorúan. Remegő ujjaival idegesen húzogatta pólójának anyagát, miközben úgy bámulta zokni fedte lábujjait, mintha valami érdekes lett volna rajtuk. 
-Ezt, hogy érted?
Louis szomorúan elmosolyodott, miután lassan felemelte a fejét. Szomorú volt, amiért az előtte álló fiú, már nem azt a szerepet töltötte be az életében. Liam, mint valami idegen, frusztráltan meredt rá, a válaszokat vára a zavaros kérdéseire. Lehet, csak Louis érezte magát zavartnak, nem is Liam-mel volt baj, de akkor nagyon úgy érezte.
-Tényleg nagyon fáradt vagyok-suttogta.
Az idősebbik fiú, lazán támaszkodott a konyhapultnak, szemeivel alaposan végig mérve a kék szeműt. Végül fejét megrázva halkan felnevetett.
-Igazából, csak azért jöttem, hogy megnézzem mi van veled. De, ezek szerint jól vagy.
Louis értetlenül nézett vissza rá.
-Miért ne lennék?
-A tegnapi miatt-vonta meg a vállát, ujjaival a márvány pult felületén dobolt.-Aggódtam érted.
-Nem volt miért aggódnod, Liam. Jól vagyok.
-Tudom. Tudom, persze. Csak..Harry olyan kibaszott mérges volt, és..
-Nem bántott.-szakította félbe a fiatalabbik, mielőtt az idősebbik fiú meg gyanúsította volna a főnökét olyannal, amit meg sem tett. Louis haragudott Harry-re, piszkosul haragudott, de az igazságérzete, és a szerelme a göndör iránt győzedelmeskedett.
Liam úgy nézett rá, mint aki egyáltalán nem hitt neki.
-Louis..komolyan, ha bármi történt tegnap este, nekem nyugodtan elmondhatod-Liam a vállára helyezte a kezét, miközben felvette azt a nyugtató mosolyát. Barna szemeiben aggódalom szikrája csillant, ahogyan a legjobb barájára nézett.
-Nincs mit elmondanom!-sóhajtotta a fiú, egy határozott mozdulattal lesöpörve a vállára nehezedő kezét, majd a pulton hagyva az italát, betotyogott a nappaliba. -Tegnap este lezuhanyoztam, és elaludtam, ha ennyire érdekel. Másnap Harry dolgozni ment, én pedig itthon maradtam, ahogy szoktam!
Részben igazat mondott. Az elalvás részt kivéve minden stimmelt.
Fogait csikorgatva huppant le a kanapéra, amit azonnal meg is bánt.
-Aú-motyogta, miközben ujjaival sajgó derekát nyomkodta, hogy minél előbb elmúljon a hirtelen jött, éles fájdalom.
Liam nem foglalkozva a mondandójával, helyet foglalt az egyik fotelben.
-Mikor sérült meg az orrod?-kérdezte hirtelen.
Louis automatikusan az orrához nyúlt, amely még mindig sínben volt. Már nem volt olyan csúnya, mint napokkal ezelőtt, és már nem is fájt annyira, de még mindig lila volt, és érzékeny.
-Egy hete.
-Mi történt?
-Most tényleg erről kell beszélnünk?
-Miért kell állandóan támadnod, Louis?
-Én nem támadtam, csak elegem van a kérdéseidből, amikre semmi kedvem sincs válaszolni, úgyhogy kérlek menj el!
A feszültség, mint valami nehéz köd, ereszkedett a két legjobb barátra. Liam szemei szikrákat szórtak, miközben fogait jól hallhatóan csikorgatta. Louis tenyerei izzadtak, legszívesebben sírva fakadt volna a frusztrációtól. Ilyen helyzetbe még soha nem kerültek, hogy egymással kellett kiabálniuk. Louis soha nem emelte fel a hangját senkivel szemben, soha nem bántott senkit, nem állt le vitázni, de az elmúlt időszak neki is sok volt.
-Mostanában elég hülyén viselkedsz-Liam keserű mosolyától, Louis bőre libabőrös lett.-Elfelejtetted, hogy ki volt mindig melletted.
A kék szemű homlokát ráncolva nézett fel a férfire, miközben ujjai már olyan vörösek lettek a sok csavargatástól, hogy félő volt, valamelyik el is tört. 
Nem szólt egy szót sem. Várta, hogy Liam folytassa. És, sajnos folytatta is.
-Neked van eleged belőlem? Én, mit mondjak? Én, aki éveken keresztül hallgatta a szarságaidat?! Én, aki minden szerencsétlen helyzetből ki mentett téged?! Egy évvel ezelőtt, ha én nem lennék, te ott véreztél volna el abban a kibaszott parkban! Én voltam az, aki a gimiben is megvédett, én voltam melletted, amikor egy újabb baklövésed után sírtál, mint valami kis gyerek! Amikor megtudtad, mindkét alkalommal, hogy felcsináltak, akkor sem mozdultam el mellőled, pedig nem egy ember mondta, hogy hagyjalak a fenébe! Kockára tettem a hírnevem, a továbbtanulásom, a munkámat, az életemet miattad! Végre van életem! Tudod, milyen boldog voltam az elmúlt hetekben, amikor nem találkoztunk? Csak a munkámnak éltem, és annak az embernek, aki a világon a legfontosabb nekem. Egy pillanatra sem gondoltam rád, de te állandóan hívogattál. Nem hívtalak vissza, hát hülye lettem volna! Nem vagyok kíváncsi a szarságaidra, Tomlinson, az állandó sírásodra, a nyavajgásodra. Egy depressziós kis szar darab vagy, akire kár fecsérelni egy percet is!
A kékszemű fiú csak némán ült, ölébe ejtett kezekkel, miközben a legjobb barátját nézte, akinek arca vörös volt az indulattól. Liam, szavai nem csak a házban vertek visszhangot, hanem Louis fülében is, ahol egymás után ismételték egymást a szavak. A szíve kettéhasadt. A legjobb barátja, a férfi, akit testvéreként szeretett, akire mindig számíthatott, már sehol sem volt, ez pedig borzalmasan fájt neki.
Hangos torok köszörülésre lettek figyelmesek.
Harry.
Liam elkerekedett szemekkel nézett maga mögé, ahol a férfi állt, ellenben Louis-val. A fiú fejét gyorsan leszegte, remegő ujjaival gyorsan letörölte a könnyeit. Nem akarta, hogy Harry lássa őket.
Harry az ajtó félfának támasztotta vállát, karjait szorosan fonta össze mellkasán, felvéve egy igazán fenyegető pózt. Zöld szemei szinte villámokat szórtak Liam felé, miközben állkapcsa idegesen feszült meg bőre alatt.
-Esélyt adok arra, hogy magadtól sétálj ki az ajtómon-mosolya ijesztő volt, mint a penge, amely élesen siklott volna át az emberi húson. Fejét oldalra biccentve nézett Liam-re, -aki még soha nem érezte magát ilyen kicsinek-, miközben ellökte magát az ajtótól, és megállt a küszöbön. -Vagy csinálhatjuk az én módszeremmel is. Te döntesz.
Ezalatt Louis, lehajtott fejjel nézte a zokniba bújtatott lábfejét a könnyei fátylán át. Csak akkor pillantott fel, amikor Liam a zakóját felkapva sietett el Harry mellett. Még csak vissza sem nézett. Még csak bocsánatot sem kért. Ahogy a bejárati ajtó hangosan csapódott be, tudatosult a fiúban, hogy elvesztette az egyetlen embert, akit valaha a barátjának tekintet. Liam, kimondta az igazságot, az őt bántó dolgokat amiket az évek során nem mert, elvágva ezzel a kettejük között lévő kapcsot.
Érezte magán Harry tekintetét, de nem akarta, hogy lássa mennyire összetört, így hát gyorsan letörölte a könnyeit, és mintha semmi sem történt volna, felpattant a kanapéról nem foglalkozva a borzalmasan sajgó derekával.
-Ko..korán jöttél-szipogta.-Még nem álltam neki főzni. Mi..mindjárt összedobok valamit, biztosan éhes vagy!
Harry összehúzott szemekkel, értetlenül figyelte a fiatal fiút. Louis hangosan szipogva csoszogott a konyha irányába, nyomában Harry-vel. Zavartan kapkodta a fejét jobbra-balra, mint aki nem tudja eldönteni, hogy mit tegyen. De kit áltatott? Tényleg nem tudta mihez kezdjen, csak nem szerette volna, ha Harry ismét gyengének látja őt.
-Lou-próbálta megszólítani a kék szeműt, aki hajába túrva hirtelen nyitotta ki a hűtőt.
-Nincs sok mi..minden itthon, de..de összedobok valamit, tényleg. Igen. Igen, ezt fogom csinálni-üres szemekkel bámulta a hűtő belsejét, miközben könnyei szaporán folytak végig az arcán. Nem keresett semmit, csak ide-oda járatta a szemeit a különböző termékeken.
-Louis..
Szorosan behunyta a szemeit.
-Egy..egy pillanat Harry..és kitalálom..kitalálom, esküszöm-motyogta, de leginkább magának, úgyanis a göndör szomorúan megrázva a fejét lépett közelebb az egész testében remegő Louis-hoz.
-Hé-ölelte át a fiú derekát. Egy pillanatra elmosolyodott, ahogy megérezte forró tenyere alatt Louis kemény pocakját. De, a mosolya azonnal semmivé foszlott, amint a kék szemű hangosan felzokogott.
Kezei erőtlenül estek a teste mellé. Nem harcolt, nem szólt, csak hagyta, hogy Harry átölelje őt.
-Itt vagyok Lou! Itt vagyok édesem, és vigyázok rád.