Mibe Keveredtem?!

21. Álom

A szemszöged

Aidan le tett a kanapéra és egy lágy csókot lehelt az ajkaimra majd a többiek kérdezősködni kezdtek.

- Halkabban nem mehetett volna? Miért vérzett az orrod? Mi történt a lábaiddal?-álltak mind körül minket

Nekem személy szerint csak ez a pár kérdés maradt meg mert a többit már csak halk hangfoszlányokban hallottam. Kezdett sötétedni a világ körülöttem majd csak annyit tudtam kinyögni hogy :

-Five...-majd végleg elájultam

Sötét volt, és hideg nem tudtam hol vagyok. Féltem. Mindenhol sötétség honolt. Egyedül voltam mégis Aidan kerestem sőt ordítottam érte. De nem hallott meg. Kerestem a kiutat, kiáltottam segítségért, de semmi. Egyszerűen senki nem volt mellettem..csak én és a sötétség. Aztán halk hangok jöttek egy irányból és fényt is láttam. Amint közelebb értem egyre hangosabban hallottam ezt a hangot. Egy ferfi hangja volt.

-Bíztos Aidan. -vidultam kicsit fel

Amint a világossághoz értem mintha puskából lőttek volna ki, kipattantak a szemeim es felemelkedtem az ágyon. Egy kórház falát véltem felfedezni majd a mellettem lévő orvost. Hol a fenében vagyok?

- Csak felébredt kisasszony. 1 hónapja fekszik kómában.-közölte velem az orvos

- Hogy kómában? Én?-kezdtem el pillogtatni

-Igen maga, hisz nem emlékszik? Balesetezett a szüleivel, akiket sajnálatos módon nem tudtunk megmenteni. -páztázdta a padlót a férfi

- Hogy .... tessék?-ugrottam fel

- Őszinte részvétem...-nézett mélyen a szemembe

Ekkor tudatosult bennem, hogy nem csak idióta módon azt hittem, hogy végre boldog életem lehet de még azt is elhittem hogy egy olyan srácot mondhatok a barátomnak aki még gyilkolna is értem. Hát teljesen el ment az eszem?!
Pár hétig még megfigyelésen tartottak. Javasoltak pár gyógyszert amit be kell vennem még pàr hónapig aztán kiengedtek a korházból. Már vártam hogy mikor érnek ide a keresztszüleim...de nem jött értem senki. Fél órát vártam tűző napon arra, hogy valaki elvigyen. Aztán megérkezett egy kissé leharcolt furgon amely vezetője azt mondta, hogy már örökbe fogadtak hisz egy családtagom se válalta a felelősséget értem. Bíztos vagyok benne hogy a kórházi számla miatt.
Beszálltam a kis furgonba és vártam, hogy mikor érek "haza". Áthaladtunk sok gyönyörű helyen és a szemem is káprázott mikor megláttam azt a házat ahol élni fogok. Mintha dezsavűm lenne. Esernyős kerítés és ablakok. Mintha láttam volna már valahol, de nem tudom hogy hol. Nagyobb figyelmet nem tudtam szentelni rá mert egy halkabb veszekedést hallottam bentről.

-Megtehetnéd csak egyszer Five, hogy bízol bennem és úgy viselkedtsz mint egy tini! Csak ezt az egyet kérem tőled! Értsd meg, hogy szükségem van a lányra. - sziszegdte egy női hang

-De nem érted Allison, nem tudok úgy viselkedni hiszen nem vagyok az! A kedvedért meg pláne nem.-hallottam egy először mérges fiú hangot ami lassan nyugottá válik. Legalább a nőt Allisonnak hívják.

Ezek után egy halk motyogást hallotam majd az ajtó ami előttem volt hirtelen kinyitódott és feltételezem Allison volt.

-Szia...ömm mennyit hallottál az előbbi dolgokból?-mutogatott a kezével

-Úgy a végét-vágtam egy kínos mosolyt

-Na sebaj Allison vagyok! Én fogadtalak örökbe.-mosolygott

- Én Y/n vagyok...de te bíztos tudod -kacagtam

Majd Allison szoros ölelésbe vont, és bekísért a házba. Olyan ismerős ez a hely, de mégse jövök rá hogy mi a jó büdös franc van. Kóma mi? Ahhhj nem értem. Ismerős ház, ismerős emberekkel. Másrészt az az egyenruhás fiú elég jól néz ki. Vékony de mégis izmos, gesztenye barna haj, smaragd zöld szemek. Egyszerűen gyönyörű. De nem értem miért mondta azt hogy nem tini mikor pont úgy néz ki.
Azok a szemek unottságot sugározdtak egy ideig, majd meglepettséget. Elfordultam bíztos volt egy kis pír az arcomon és azt próbáltam takargatni. Érezdtem ahogyan végig méri az egész testem tetőtől talpig elkalandozva a melleimen. Lassan már éget a nézése és lyuk lesz a nyoma minden helyen ahol azok a gyönyörű szemek megálltak. Istenem írgalmazz, hogy ez ne legyen egy újabb álom, hogy most nem a képzeletem játszik velem.