A szerelmem a modellem [DekuBaku]

1.

A nevem Midoriya Izuku. 20 éves vagyok és fotósként dolgozom.
Szeretem a munkám ezért ritkán panaszkodom. Hiszen a mai világban nehéz jó fotóst találni. Ám én büszkén állíthatom, hogy egy nagyon jó fotós vagyok. Ezért is dolgozom egy elég nagy cégnél.

Ennél a cégnél nemcsak a legjobb fotósok dolgoznak hanem a legjobb modellek is.

Köztük van Bakugou Katsuki is. Ő az én modellem. Kacchant már egy pár éve ismerem és modorán kívül nincs mire panaszkodom.
Kacchan amennyire jó modell annyira hirtelen haragú. De ezt muszáj elnéznünk neki hiszen ő a cég legjobb modelje.
A teste tökéletes, a bőre puha, a haja selymes, a mosolya ragyogó, szőke haja pedig remekül passzol skarlát vörös szemeihez.
Számtalan címlapon szerepelt már. Illetve őt választották meg Japán legszexibb férfi modelljének.
Ő maga a tökély!

Biztos hülyének néznek amiért így dicsérem őt.
De az igazat megvallva egy eléggé kedvelem Kacchant. Bár ő egyáltalán nem kedvel engem. Sőt! Egyenesen rühell. Ráadásul barátnője is van...
A lányt Uraraka Ochakonak hívják.
Ő a cég legjobb női modellje. Illetve Japán Legaranyosabb női modellje címet is ő viseli. Bár eléggé kétszínű a liba.

Kacchannal illetve a többi férfi modellel szemben teszi az ártatlan kis cukimukit de alapjáraton egy beképzelt ringyó.

- Deku! - hallottam meg drága modellem mély hangját magam mögül.

- Ka-kacchan! - fordultam felé.

- Kurvára örülnék ha nem bámészkodnál el hanem végeznéd a rohadt munkádat!

- Sajnálom. De...

- De mi?! - nézett rám szúrós tekintettel.

- De még tart a szünetem. Van még bő 15 percem. - mutattam a falon lévő órára.

- Leszarom! Azt mondtam csináld a kurva munkád! - emelte fel a hangját.

- Kacchan! Először is, nem vagy a főnököm. Másodszor meg, még szünetem van. - szóltam vissza neki.

- Visszaálsz nekem?! - nézett rám úgy mintha ezzel most megkeserítettem volna az egész életét.

- Az istenit! Jó, akkor állj oda a hülye háttér elé. - mutattam a kifeszített fehér anyagra.

- Tch... - mondta majd tette amit kértem.

Megfogtam a gépem bekapcsoltam a kioldót és már csináltam is a képeket.
Majd körülbelül egy olyan három és fél óra múlva már végeztünk is.

Amíg én kikapcsoltam a műfényeket, rendet raktam és összepakoltam a cuccom, addigra Kacchan is átöltözött és összekészült.

Bezártam a műterem ajtaját s amíg én a fölfele vezető lépcső felé indultam Kacchan lefele ment.

Egészen az irodámba vitt az utam, hiszen az én munkám még egyáltalán nem ért véget.

***

Már órák teltek el ám én még mindig a laptopom előtt ülök és még a leválogatással sem vagyok kész. Ráadásul az utómunka is még vár rám.
E

ste kilenc van és a szemhéjaim is egyre nehezebbek.
A legjobb ötletem az volt, hogy iszom egy kávét ezért kibattyogtam a folyosóra az autómatához.

Amíg a gép éppen az erőt adó gyógyszeremet készítette addig körbe néztem s amint a lépcsőhöz ért a tekintetem nem akartam hinni a szememnek. Kacchan a lépcső korlátjának támaszkodva telefonozott.
Azt hittem, hogy csak halucinálok ezért egy párszor megdörzsöltem a szemem ám Kacchan még mindig ott volt.