58-as szoba rabja /novella/

Első rész

3 évvel később a szörnyű tragédia után. Még mindig beszéltek Svetlana Lawson és Benett Brown szerelmespárról akiket egy hozzájuk közel álló személy gyilkolt meg.

A két fiatal története népszerű lett az újságokban mert az újságírók a történtek után csak erről a témáról akartak írni. Rengeteg kérdés felmerült a gyilkosság kapcsán.

Amire a mai napig nem kaptuk meg a választ. Miért nem vették korábban észre, hogy az a fiatal lány ártatlan volt? Miért nem hittek neki, hogy nem volt őrült?

Ki intézte így, hogy két ártatlan ember így végezte? Lori Hill veszedelmes és egy gonosz nőszemély. De miért lett ő ilyen? És ha nem lett volna elmebeteg talán még ma is élne Svetlana és Benett is?

Mindennapom ugyanúgy telik. Felkelek és azon gondolkodom, hogy kerültem ide. Azt hiszik ha itt tartanak majd egyszer csak jó útra térek? Nem tudom vissza csinálni amit tettem.

Benett és Lana meghaltak. Tudom, hogy miattam. Fogoly lettem ebben a szobában. Az enyhítő körülmények érdekében. Nem tudják kit zártak be ide. Még megfogják bánni, hogy ide kerültem. Nincs bennem megbánás sem pedig empátia.

Most is úgy gondolom, hogy megérdemelték a halált. Ha másképpen alakul akkor talán Lana megússza és ő ölt volna meg engem. De ő nem lett volna képes erre. Mindig is gyengébb volt nálam. Tudta, hogy nem győzheti le a gonoszt.

Itt bent az elmegyógyintézetben lassan telik az idő. Olyan mintha egy nap sem akarna eltelni. Ülök a szobában az ágyon és csak magam vagyok. Azt hiszem tudom már hogyan érezte magát Lana amikor be volt zárva.

Csend van és csak nézem magam előtt a fehér falat.
Van egy olyan érzésem, hogy soha nem fogok kijutni innen. De elfogadtam hiszen mást nem is tehetek.

Amikor eszembe jut milyen ember voltam mielőtt ide kerültem. Elfog egy nyugtalan érzés. A hideg is kiráz attól az énemtől. Most is olyan vagyok igazából? Vagy egy olyan ember mint én talán már sosem változik meg? Még ha akarnék sem tudnék más lenni úgy gondolom.

Egy ideig gyógyszeres kezelést kaptam. De már egy ideje nem kell szednem gyógyszereket. Az orvos szerint megvilágosodtam és talán van egy kis esély a gyógyulásra.

Persze csak akkor ha megakarok gyógyulni és én ezt még nem döntöttem el. Hiszen ha meg is gyógyulnék utána milyen élet várna rám?

Börtön.. Szinte ugyanezt az életet élném mint most de tudom, hogy ott rosszabb lenne. Akárhogy is töröm a fejem nem tudok rájönni mihez kezdjek.

Tulajdonképpen így is úgy is nem sokára véget ér az élet számomra. Mert ez nem élet az elmegyógyintézetben és a börtönben sem. Mindig is azt hittem, hogy rossz ember vagyok.

Egyáltalán nem hittem soha, hogy egyszer lehetnék jó is. Anyám úgy nevelt engem, hogy szinte nem is foglalkozott velem. Nem érdekelte hogyan élem az életemet.

Ő mindig boldog volt mert csak magával volt elfoglalva. Éppen ezért sosem gondoltam arra sem, hogy egy napon jó anya lenne belőlem. Ilyen példakeppel és rideg múlttal esélytelen lett volna. Legalábbis eddig azt hittem.

De most már egyre jobban azt gondolom, hogy nekem mégis csak lehetett volna boldog életem. Tönkre tettem mindent magam körül. Benett-tet valójában nem szerettem. Csak azt akartam, hogy ő szeressen.

Mert nem bírtam nézni ahogy Svetlana élete csodálatosan alakul miközben az enyém meg darabokra hullik. Így hát megtettem. Elválasztottam őket egymástól. Ezt éreztem akkor abban a helyzetben a legjobb megoldásnak és igazságosnak.

Egyedül éltem nem volt senkim. Mert nem tudtam hogyan kell szeretni. Az egész életemet a gonoszság irányította. A fájdalmak amik szép lassan belül megkínoztak és gyilkosságra vezényeltek.

Remélem elnyerte a tetszéseteket.❤️
Ha igen akkor kérlek dobj egy vote-ot vagy írj kommentet.