012 azt hitte, mindenkinél jobban ismeri 001-et - érzései a férfi iránt, visszafordíthatatlanok és halálosak voltak mint a legélesebb penge - viszont azon az estén megismerhette valódi arcát - a gonoszt, ami valójában volt - mi felemésztette szerele...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ezek voltak életem legfelhőtlenebb napjai. Eddie reggel minden nap elfuvarozott az iskolába, majd mikor végeztem az edzéssel és a melóval ő is letudva klubbfoglalkozását, mindig a parkolóban várt rám, a furgonja oldalának dőlve, egy száll cigarettával dús ajkai között. Utána pedig a lakókocsimnál lógtunk - ő a robogót szerelte, miközben eszmecserét folytattunk konkrétan mindenről. Mindig megnevetetett - mellette igazán élőnek és boldognak éreztem magam. Ugyan a többiek akik a szurkolócsapatban voltak, nem igazán voltak elragadtatva a barátságunktól, szerintük Eddie egy igazi különc, egy sátánista és az ördöggel paktál - hiába mondtam nekik hogy a Pokol Tüze Klub-nak nem ez a szerepe, mintha a falnak beszéltem volna. Pedig az egész iskolában csupán egyetlen szörny járta a folyosókat - én Katherine London. Persze ezt még azóta sem áll módomban elmondani senkinek, még Eddie-nek sem, pedig az életem is rá bíznám. Viszont volt egy borzasztó kimenetele a barátságunknak - egyre kevesebbet foglalkoztam azzal, amiért Hawkins-ban jöttem - hirtelen minden más fontosabb lett, s teljesen figyelmen kívül hagytam a kötelességem. A jegyeim, a munkám, az edzések és Eddie mindennél fontosabb lett számomra. Egészen addig a bizonyos napig - amég Chrissy Cunningham életét nem vesztette.
* * * Chrissy, egy igazán gyönyörű, karizmatikus lány volt. Édes mosolyával és kedvességével bárkit levett a lábáról - és mielőtt bárki azt mondaná hogy a Hawkins gimi királynője igazából egy picsa volt, ki kell hogy ábrándítsam. Szerintem Chrissy-nél gyermekibb és tisztább lelkű lány nem is létezhetett volna. Ő volt a csapatkapitánya a kosárcsapatunknak, azaz a Hawkins-i tigriseknek, ahogy magunkra hivatkoztunk. Kiváló vezető, végtelen türelemmel - igazából ezzel a két szóval le is írtam az összes olyan edzésünket melyet ő vezényelt.
Ő volt az egyetlen olyan személy, akivel megtaláltam ott a közös hangot - hiszen mindenkiben meglátta a jót - ellentétben a pasijával, aki a lány teljes ellentéte - kicsit nagyképű, beképzelt, na meg azt hiszi ő szarta a spanyolviaszt, de egyébként vele is lehet normálisan beszélgetni, főleg ha Chrissy is ott van, hiszen akkor egy pillanatra leszáll a földre, és rendes elvtársunkként viselkedik - vagyis nekem az a véleményem hogy csak próbál úgy tenni.
Most éppen az ebédlőben ülünk a lányokkal, és átbeszéljük a meccs koreográfiáját, mikor valaki megemeli a hangját az ebédlőben. Szememet forgatva, egy apró mosollyal az ajkaimon nézek a szóban forgó hang tulajdonosának irányába.
- Edward Munson, te idióta... - suttogtam kuncogva, mikor a fiú, akit a világon a legjobban bírok, éppen azt a játékot hívja "labdákat dobálnak szennyeskosárba" akciónak, aminek éppen szurkolok a csapatommal. Mondanom sem kell, mindenki az asztal tetején álló fiút nézte - de már annyira hozzászoktunk az ilyen eszement ötleteihez, hogy igazi műsor nélkül nem is lenne ebédszünet az ebédszünet.
Persze Jason-nek, a Hawkins Gimi királyának mindenképp hozzá kellett tennie a nevét a dologhoz, így felegyenesedve, a legfagyosabb tekintettel bámult Eddie-re, úgy hogy helyette az én ereiben fagyott meg a vér. - Valami gond van dilis?
