012 | eddie munson ff. ( határozatlan ideig szünetel )

005.

Eddie kirakott engem a lakókocsim előtt, majd leparkolt magához, hogy utána visszaugorhasson egy doboz cigarettával és egy üveg sörrel karöltve. Bekapcsolva a régi magnót, mit a lakókocsiban találtam mikor ideköltöztem, hallgatva Eddie számára kicsit sem kedvező rádiócsatornákat, amikben csak néha volt kedvére való zene. Ő a pörgősebb, metál zenéket szerette, amikben csak úgy dübörögtek a dobok és eszeveszettül pendültek a gitárok húrjai, miközben az előadó, mély hangján elénekli lázadó életének minden izgalmas szakaszát - én nekem pedig mindegy volt, hisz mindent meghallgattam, minden zenei műfaj a kedvemre volt, hangulatomtól függően - hisz mint az életemben, a zenének is megvannak a maga állomásai, mely által új dolgokat tanulhatunk.

A fiú éppen egy Metallica számra bólogatott serényen, közben az utolsó simításokat végezve el a robogómon, néha ajkaihoz emelve a sörös üvegének száját - igen szívmelengető látványt nyújtott, ahogy otthonosan mozog a lakókocsimnál ide - oda, közben a számára fenntartott üres konzerves dobozva nyomva el a cigarettáit - ez a kép mely elém tárult emlékeztetett arra, hogy amíg a fiú velem van, soha nem fogom egyedül érezni magam, akkor sem ha távol vagyok a családomtól.

Amíg Eddie minden figyelmét lekötötte a jármű, addig én belopódzkodtam a lakókocsiba, majd a mindenes kosárból ( amit azért hívtam annak mert összegyűjtöttem oda mindent mit az előző tulajok hagytak maguk után ) előkotortam egy elnyűtt polaroid fényképezőgépet. Egy héttel ezelőtt bukkantam rá, mit megemlítettem Dustin-nak, ki ragaszkodott hozzá hogy megbütyköli hogy működőképpesé varázsolja. Mégis valahogy úgy éreztem, sosem fogom hasznát venni, ezért raktam vissza szegényt a kosárkába, de azt hiszem ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Immáron a polaroiddal tértem vissza az udvarra, s a fiú felé emeltem a gép képernyőjét. Lélegzet visszafolytva, hevesen dobogó szívvel futattam végig Eddie-n a tekintetem - göndör sötétbarna fürtjei kicsit kócosan omlottak a vállára, miket néha gyűrűvel tarkított ujjaival söpört ki néhány nem oda illő tincset a szeméből, mi kicsit verejtékes homlokára tapadt - dús ajkai közül egy égő cigaretta lógott, bőrkapátja dereka köré fonva súrolta a földet, ahogy ott guggolt igencsak szaggatott fekete farmerjában, mellkasát pedig egy álltala hallgatott banda emblémájával ellátott sötét póló takarta.

Mosolyogva, kissé zavartan nyomtam le a fényképező gombját, minek hangos kattanására, Eddie fel kapta a fejét, s egy igen széles, diadalmas vigyorra húzta telt ajkait. Igen csak meglepetten, ajkamat harapdálva, szakítottam le gyorsan a kész képet, majd meglengetve a levegőben, egy határozott mozdulattal a tenyerembe rejtettem, minek láttán a fiú felkacagott. - Tetszik amit látsz, szöszi?

Eddie kiegyenesedett, majd elnyomva a cigijét, letéve minden szerszámot a kezéből, felém kezdett lépkedni - olyan iszonyú lassan, közben méregetve azzal a sötét barna íriszeivel, hogy a tenyerem izzadni kezdett, arcomba vér szökött az izgalomtól, a szívem pedig olyan sebesen lüktetett, hogy azt hittem ő is tisztán hallja minden dobbanását.

Elém lépve, ujjait finoman a karom köré csavarta hogy megleshesse az elkészült képet magáról, de én makacsul a mellkasomhoz szorítva azt, nem hagytam hogy próbálkozása célt érjen. De ő nem a képért nyúlt, csupán a polaroidot akarta lenyúlni, mire egyáltalán nem számítottam. Egy határozott mozdulattal kitépte a kezemből, majd felém fordítva a lencsét, meg nyomta a gombot. - Csízzz! - vihogott, majd még egyszer lenyomva a gombot kiöltötte rám a nyelvét. - Nem kukkolunk másokat titokban szöszi! Nem tudtam hogy ilyen perverz vagy!

- Ez nem ér Munson! - nevettem fel, közben próbáltam visszacsempészni a gépet, ami most a rólam készült képet hívta elő. Eddie meglengette a levegőben a szerkezetet. - Ha ennyire akarod, gyere s vedd el! - majd hahotázva futásnak eredt, én pedig utána szaladtam.

* * *
A nap kész volt átadni magát az éjszakának - Eddie és én az ágyamban  ültünk, kissé izzadtan és mocskosan, mi a délutáni kergetőzésnek köszönhettünk. Körülöttünk megannyi kép, mit részletesen kielemeztünk és együtt nevettünk, amikor az egyikünk idiótán néz a kamerába, vagy annyira elmosódott az intenzív mozgástól, hogy úgy néztünk ki rajta, mintha nem erről a világról származnánk. Eddie már annyira nevetett, hogy hátradőlt az ágyon, én pedig a mellkasára dőltem, könnyeim törölgetve.

- Bárcsak örökké így maradhatnánk. - suttogtam, miközben szememet lehunyva, hallgatva egyenletes szívdobogását, átadva magam a jelennek élveztem ahogy a fiú szőke tincseimmel játszadozik. - Kibaszottul megunnál engem drágám. Az örökké az rohadt hosszú idő. - nevetett fel, majd az éjjeli szekrény polcán fekvő cigisdobozáért nyúlt. - Viszont tarthatok neked egy kis ízelítőt a holnap estéből hogy ne tűnjek annyira uncsinak. - ült fel az ágyon, óvatosan lerázva magáról, majd a cigarettája végét meggyújtva előre ment a lakókocsiban. Hallottam ahogy kinyitja az ajtót, majd becsukja maga után - nem sokkal később pedig egy akusztikus gitárral a kezében tért vissza, majd lehuppant mellém az ágyra.

- Kath, ez neked szól! - küldött felém egy lágy mosolyt majd pengetni kezdte a húrokat. A dallam igen ismerős volt számomra - a zene ami körbevett minket egy meleg ölelésre emlékeztetett. S ahogy a fiú játszott a hangszeren, az a szeretet, a csillogás mely mélybarna szemeiben tükröződött, látva azt hogy mennyire imádja a gitárját, s a vele járó önkifejezést - ismét megdobogtatta a szívemet.

Íriszei melyek az enyémeket keresték, lassan otthonukra találtak - egy édes mosolyra húzva ajkait nézet mélyen a szemeibe, majd a következő sorokat búgva, közel hajolva hozzám, kezdte énekelni a dal szövegét. - So close, no matter how far. Couldn't be much more from the heart. Forever trusting who we are, and nothing else matters.

Hangja kellemesen mély, s vágyakozó - tekintete elszánt, mégis oly szomorkás. Az arcát nézve, s hallva a hangját az egész testem remegni kezd, érzem hogy a vér az arcomba száll - próbálom átadni magam a pillanatnak, s tényleg azt kívánom hogy a jelen, mely most oly értékes számomra az örökkévalóságig nyúljon.

Eddie ajkai közül egy igen mély sóhaj szabadul fel, majd folytatta a dal szövegét. - Never opened myself this way. Life is ours, we live it our way.
All these words, I don't just say and nothing else matters.

Őszintén győzködtem magam - én ki mindig is szabadságra vágytam az örök magány és szenvedés után, végre társamra találtam, aki mellett nem érzem magam szörnyetegnek - csupán egy lány vagyok, aki visszavonhatatlanul beleszeretett a legjobb barátjába, s félve az újabb csalódástól képtelen volt beismerni magának. Viszont Eddie volt az a fiú, akitől nem kellett tartanom - mellette biztonságban és szeretve éreztem magam - mint amikor egy meleg szobában az ember egy pohár forró kakaóval a kezében, családja körében belebúj puha paplanja ölelésébe egy hideg téli estén. - Trust I seek and I find in you. Every day for us something new. Open mind for a different view and  nothing else matters.

Abban a pillanatban - a testem magától cselekedett - később még megbánhatom, fájhat vagy boldogsággal tölt el majd az emléke, de úgy éreztem, meg kellett tennem ahhoz hogy tovább lépjek - hogy örök időkre elengedjem 012-est - hogy ne emlékeztessem magamat egyfolytában hogy miért alkottak meg - hogy mi volt a célom, hogy mit éreztem amikor elnyelt magával a sötétség - hogy más közelsége ne Henry mocskos, véráztatta kezeinek érintését juttassa az eszembe - hiszen Eddie nem lehetett olyan mint ő.

Ő tényleg igazán kedves és vicces - mindig mosolyt tud varázsolni az arcomra, akkor is ha rossz napom van, s legszívesebben eltünnék a föld színéről - olykor dilis, szeszélyes egy igazi lázadó, ki szembe menve a szabályokkal hozza meg önálló döntéseit. Gyerekes, mégis magának való, egy igazi különc - kinek helyén van a szíve, mely mágnesként vonza az enyémet.

A testem tudta mit akart - s nem állt szándékomban ellent mondani vágyaimnak - két tenyerem közé fogva a fiú arcát csókommal hallgattam el őt.