Felelsz vagy mersz?

606 22 1
                                    

Még gyorsan raktunk ki piát és bele is kezdtünk.
-Szóval kezdek én. Gréti felelsz vagy mersz?-nézett rám Regina egy pervevz mosollyal a szája szélén. Egyből leesett hogy mit akart.
-Merek-mondtam mosolyogva.
-Csókold meg Manut újra-amint ezt kimondta és odamentem Manuhoz és megcsókoltam ő pedig vissza. Akkor most jövök én-ajánlotta fel Laci.
-Manu felelsz vagy mersz?-kérdezte.
-Felelek-felelt.
-Gréti jól csókol?-húzta a száját perverz mosolyra majd rám nézett. Full vörös voltam.
-Ez hülye kérdés volt még szép-mondta a választ amire mégjobban elvörösödtem. Még játszottunk egy pár kört aztán a többiek hazamentek Manu kivételével. Az este már igazából a szokásosnak indult. Lezuhanyozott mindenki.
-És én hol fogok aludni?-kérdezte Manu.
-Nálam-néztem rá büszke fejjel. Még lennt beszélgettünk hárman aztán már kicsit kesore járt ezért úgy döntöttünk hogy elmegyünk aludni. Felmentünk a szobámba ahol én egyből beugrottam az ágyba.
-Nézzünk filmet-mondtam úgy mint egy kisgyerek.
-Gréti már késő van szóval alvás-parancsolt Manu.
-Ahhjj jó-bedurciztam és elfordultam tőle. Később már csak annyit éreztem hogy megfogja a derekamat és magához ölel. Elaludtunk.

Reggel:
Amikor felébredtem csak akkor vettem észre hogy Manu karjai között vagyok. Ránéztem az időre és már 10:26 volt. Óvatosan kikeltem az ágyból és lementem a konyhába ahol már Milán ült.
-Jóreggelt-próbálta visszatartani a nevetést ami nekem fel is tűnt.
-Mi olyan vicces már megint mit csináltál?-öntöttem ki magamnak egy csésze kávét.
-Majd meglátod ma még nem is nézted a telefonod?-kérdezte.
-De igen de csak az időt. Mindjárt-ránéztem a telefonomra és láttam hogy Milán megjelölt az insta storyában amit meg is nyitottam.
-Szerencséd hogy fáradt vagyok ezért MÉG nem öllek meg-hangsújoztam ki a még szót.
-Már előre félek. Amúgy csináltam pirítóst-próbálta menteni a menthetőt.
-Köszi így talán nem öllek meg-mosolyogtam rá. Ettem pár pirítóst meg megittam a kávémat és felmentem a szobámba hogy átöltözzek a saját fürdőmbe. Előkaptam egy szettet a hajamat pedig kifésültem majd csak simán felcopfoztam. Miután elkészültem meghallottam hogy Manu ébredezik.
-Jó reggelt álomszuszék-odaugrottam az ágyra.
-Jó reggelt-köszönt vissza rekedtes hangon.
-Gyere le reggelizni van pirítós-itt elnevettem magam.
-Mi olyan vicces?-húzta össze a szemöldökét.
-Semmi majd rájössz hogy miért a bátyám csinálta de most készülődj lennt leszek-fogtam magam és lefutottam majd ráugrottam a kanapéra. Tíz perc múlva már Manu is lejött a lépcsőn.
-Csá tesó-pacsizott le a két fiú.
-Szóval van valami amit meg akarok tőletek is kérdezni-fogta komolyra Milo. Elég komolynak tűnt szóval biztos valami fontos lehet....

Sziasztok hát ez egy elég rövid rész lett de remélem megfelel. Örülök hogy már többszáz megtekintés van a könyvön amit nagyon szépen köszönök nektek. És még a vote-ok is ott vannak. Egyszerűen csodálatosak vagytok. Na pusziii❤️🔥

A bátyám hülye haverjai... (Manuel ff)Où les histoires vivent. Découvrez maintenant