Az angyal távozása után a lány arcáról már nem az értetlenség, hanem a letisztult valóság tükröződött. Olyan volt, mintha egyetlen érintésből meg tudta volna, hogy miért is kell valójában itt hagynia a kollégiumot, és ezzel együtt az iskolát is.
- Hát ez meg mi a fene volt? - kérdezte döbbenten Dean az öccsét, mire Sam válasza csak egy vállfelvonás volt.
- Ezt én is szeretném tudni - szólalt meg Molly a fiúk háta mögül. - Mégis mióta érdekel egy angyalt egy ilyen... dilis csaj? - mondta dühösen a magáét.
- Hé, hé! Csak nyugi - vágott a szavába Dean. - Amúgy Molly, én is kérdezhetnék valamit? - A lány bólintott. - Neked meg mégis mi közöd ehhez az egészhez? Tudod mit? Ne is foglalkozz vele. Ez meg se történt, okés? Nem láttál te itt semmiféle angyalt, és minket se.
- Dehogynem! - erősködött a lány.
- Dean, Dean... Legjobb lesz, ha most lelépünk. Ennek nem lesz jó vége - hadarta Sam.
- Igazad van. Hope, pakold össze a cuccod, amilyen gyorsan csak tudod - fordult a lányhoz az idősebbik Winchester.
Hope mosolyogva az ágyához sietett, előhúzta a bőröndjét, és amit csak talált a szekrényében illetve a fiókjában, azt elpakolta. Egyetlen egy pillanatra állt csak meg, amikor a szüleiről és a róla készült bekeretezett kis képet levette az éjjeliszekrényéről. Mosolya pillanatok alatt eltűnt az arcáról: helyét rémképek és egy könnyes szempár vette át. Egy pillanat volt az egész, mégis... örökké tartó perceknek tűnt. Már-már azt hitte, hogy Dean ismét rászól, ezért - mély levegőt véve - rendbe hozta magát, végül a képet a ruháira rakta, és lecsukta a bőrönd tetejét.
- Kész vagy? - kérdezte kissé siettetve Dean.
- Igen - válaszolta a lány, majd Sam, segítségét felajánlva, elvette tőle a csomagját, és mindhárman elindultak a szoba ajtaja felé.
- Hé! És velem mi lesz? - kiáltott utánuk Molly. - Én is veletek akarok menni!
- Nem! Te nem jössz sehová! - szólt vissza az idősebbik Winchester.
- Dean, ti menjetek. Majd én elintézem - jelent meg Castiel ismét az ajtóban, kinek hangjától Hope ok nélkül megborzongott.
- Hála az égnek, Cas - sóhajtott Sam, miközben a többiek már a folyosón voltak. Az angyal bólintott, majd elindult Molly felé. A lány kissé megijedt Castiel közeledésétől, végül felbátorodva megszólalt:
- Tudom, hogy mi vagy te. Nem tudsz nekem ártani.
- Nem áll szándékomban - felelt nyugodt hangon Castiel, majd megérintette a lány homlokát, mire Molly a karjaiba esett. Cas ölébe vette az akaratos lányt, és az ágyra fektette.
A számítógép előtt ülő lány - aki mindeddig csak külső szemlélője volt az eseményeknek -, meglátva Molly ájulását, ijedtében összekulcsolta a kezét, és imádkozni kezdett. Ezt meghallván, Castiel a lányhoz sétált, és nyugtatóan a fülébe suttogta:
- Nem kell félned. Nem lesz semmi baj. - Majd az ő homlokát is megérintette, és miután a lány elszenderedett, fejét óvatosan az asztalra fektette.
Közben a fiúk és Hope - elbúcsúzva a portástól - már az autónál várakoztak.
Dean berakta a lány bőröndjét a hátsó ülés alá, és beszállt a kocsiba. Sam a szokott helyére ült, míg Hope a hátsó ülésen foglalt helyet.
- Castiel is velünk fog jönni? - kérdezte a lány törökülésbe helyezkedve.
- Nem tudom. Mindenesetre azért jó lenne, ha átöltöznél. Nem szeretném, ha megfáznál. - Sam kissé meglepve hallgatta bátyja óva intő szavait, majd végül ő is megszólalt.
YOU ARE READING
Fallen Angel (Magyar Supernatural fanfiction)
Fanfiction"Az életre nincs elég idő, életünket idő nélkül éljük, hideg terek fagyott falainak négyszögében, ahol szerelmeinket is elfelejtjük. Könnyű lenni létezni, de élni nehéz." A történet első szála a bostoni Welley leánykollégiumban indul útjára, ahol a...