Fallen Angel (Magyar Supernatural fanfiction)

2. fejezet - Ez csak ideiglenes

Az angyal távozása után a lány arcáról már nem az értetlenség, hanem a letisztult valóság tükröződött. Olyan volt, mintha egyetlen érintésből meg tudta volna, hogy miért is kell valójában itt hagynia a kollégiumot, és ezzel együtt az iskolát is.

- Hát ez meg mi a fene volt? - kérdezte döbbenten Dean az öccsét, mire Sam válasza csak egy vállfelvonás volt.

- Ezt én is szeretném tudni - szólalt meg Molly a fiúk háta mögül. - Mégis mióta érdekel egy angyalt egy ilyen... dilis csaj? - mondta dühösen a magáét.

- Hé, hé! Csak nyugi - vágott a szavába Dean. - Amúgy Molly, én is kérdezhetnék valamit? - A lány bólintott. - Neked meg mégis mi közöd ehhez az egészhez? Tudod mit? Ne is foglalkozz vele. Ez meg se történt, okés? Nem láttál te itt semmiféle angyalt, és minket se.

- Dehogynem! - erősködött a lány.

- Dean, Dean... Legjobb lesz, ha most lelépünk. Ennek nem lesz jó vége - hadarta Sam.

- Igazad van. Hope, pakold össze a cuccod, amilyen gyorsan csak tudod - fordult a lányhoz az idősebbik Winchester.

Hope mosolyogva az ágyához sietett, előhúzta a bőröndjét, és amit csak talált a szekrényében illetve a fiókjában, azt elpakolta. Egyetlen egy pillanatra állt csak meg, amikor a szüleiről és a róla készült bekeretezett kis képet levette az éjjeliszekrényéről. Mosolya pillanatok alatt eltűnt az arcáról: helyét rémképek és egy könnyes szempár vette át. Egy pillanat volt az egész, mégis... örökké tartó perceknek tűnt. Már-már azt hitte, hogy Dean ismét rászól, ezért - mély levegőt véve - rendbe hozta magát, végül a képet a ruháira rakta, és lecsukta a bőrönd tetejét.

- Kész vagy? - kérdezte kissé siettetve Dean.

- Igen - válaszolta a lány, majd Sam, segítségét felajánlva, elvette tőle a csomagját, és mindhárman elindultak a szoba ajtaja felé.

- Hé! És velem mi lesz? - kiáltott utánuk Molly. - Én is veletek akarok menni!

- Nem! Te nem jössz sehová! - szólt vissza az idősebbik Winchester.

- Dean, ti menjetek. Majd én elintézem - jelent meg Castiel ismét az ajtóban, kinek hangjától Hope ok nélkül megborzongott.

- Hála az égnek, Cas - sóhajtott Sam, miközben a többiek már a folyosón voltak. Az angyal bólintott, majd elindult Molly felé. A lány kissé megijedt Castiel közeledésétől, végül felbátorodva megszólalt:

- Tudom, hogy mi vagy te. Nem tudsz nekem ártani.

- Nem áll szándékomban - felelt nyugodt hangon Castiel, majd megérintette a lány homlokát, mire Molly a karjaiba esett. Cas ölébe vette az akaratos lányt, és az ágyra fektette.

A számítógép előtt ülő lány - aki mindeddig csak külső szemlélője volt az eseményeknek -, meglátva Molly ájulását, ijedtében összekulcsolta a kezét, és imádkozni kezdett. Ezt meghallván, Castiel a lányhoz sétált, és nyugtatóan a fülébe suttogta:

- Nem kell félned. Nem lesz semmi baj. - Majd az ő homlokát is megérintette, és miután a lány elszenderedett, fejét óvatosan az asztalra fektette.

Közben a fiúk és Hope - elbúcsúzva a portástól - már az autónál várakoztak.

Dean berakta a lány bőröndjét a hátsó ülés alá, és beszállt a kocsiba. Sam a szokott helyére ült, míg Hope a hátsó ülésen foglalt helyet.

- Castiel is velünk fog jönni? - kérdezte a lány törökülésbe helyezkedve.

- Nem tudom. Mindenesetre azért jó lenne, ha átöltöznél. Nem szeretném, ha megfáznál. - Sam kissé meglepve hallgatta bátyja óva intő szavait, majd végül ő is megszólalt.