"Az életre nincs elég idő, életünket idő nélkül éljük, hideg terek
fagyott falainak négyszögében, ahol szerelmeinket is elfelejtjük.
Könnyű lenni létezni, de élni nehéz."
A történet első szála a bostoni Welley leánykollégiumban indul útjára, ahol a...
Hope és Castiel egymásra néztek. Mintha egymás gondolatában olvastak volna, a lány már épp szólásra nyitotta volna a száját, ha Dean mobilja – tökéletesen időzítve - meg nem csörrenik. Az idősebbik Winchester felsóhajtott, majd a telefon kijelzőjére nézett: Sam volt az.
- Hé, Sammy! Hogy telt az estétek? – kérdezte hatalmas mosollyal az arcán. Hope szemforgatva megrázta a fejét: Deant mégis mióta érdekli az, hogy kinek milyen volt az éjszakája? Minden egyes másodperc elteltével a Winchester fiú arca döbbentebbnél döbbentebb lett. – Hogy mi? Pamela? (...) Sam, muszáj idejönnötök! Mind a négyeteknek. Ez már nekem sok. (...) Rendben, rendben, viszont én és Cas egy-két napra elmegyünk itthonról. Rufus adott egy kis melót, szóval... (...) Mmm, akkor valamelyik nap találkozunk. Szia! – Majd lerakta a telefont, és elképedve az asztalnál ülőkre meredt. – Pamela lát.
- De hát ez fantasztikus! – állt fel a székéből mosolyogva Hope.
- Igen, de ha azt nézzük, hogy hogyan gyógyult meg, nem hinném, hogy olyan mesés dolog lenne – vakarta meg az állát elgondolkodva Dean.
- Tommy? – kérdezte Hope sóhajtva.
- Honnan tudtad?
- Ha még mindig igaz, akkor ő az Antikrisztus. Képes lehet bármire démoni erejétől függően. Vagy talán nem? De ha már négyévesen ilyenre képes, akkor...?
- Mi lesz vele pár év múlva? – szólalt meg Castiel is összeszűkült szemmel.
***
NASHVILLE, TENNESSEE
Az idősebbik Winchester fanyalogva lépett be a helyi elmegyógyintézet üvegajtaján. De amint egy pillanatra a barátjára nézett, kihúzta magát, és minden kényelmetlenséget elhessegetve a portán lévő nővérhez sétált.
- Jó napot! Én Smith ügynök vagyok, ő pedig a társam, Young ügynök. Szintén az FBI-tól – mutatták fel mindketten a jelvényüket.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Jó napot! – köszönt a barna hajú lány is, arcán apró döbbenettel. – Az FBI...? – dadogta. – Csak nem történt valami... gyilkosság?
- Nyugodtan biztosíthatom afelől, hogy ilyesfajta eset nem történt az intézmény területén – szólalt meg mély, kellemes hangján Castiel. Dean, ha nem FBI ügynökként állna barátja mellett, hatalmas vigyorral veregette volna meg a férfi hátát. Nem hitte volna, hogy Castiel ilyen könnyen kezeli majd a helyzetet emberként. A Winchester fiú már most látta, hogy jó vadász válik a barátjából: persze egy kis segítséggel. – Viszont – folytatta a férfi komoly arckifejezéssel –, beszélnünk kell az egyik betegükkel.
- Ohh... Azt hiszem... ennek nincs semmi akadálya – válaszolt dadogva a lány, de már nem meglepettségében, hanem zavarában. A fiatal nővért látszólag teljesen elvarázsolták a férfi zafírkék szemei: egy pillanatra sem vette le róluk a tekintetét. Még a férfi mellett álló "Smith ügynökről" is megfeledkezett.
