JUST APPEARANCE || HyunLix OS ✔

★ H A R M A D I K F E L V O N Á S ★ -- ❝ titkok ❞

♛

Haneul nyugodt szívvel kijelentette, hogy Jaehyun ellopta az első csókját, mégsem bánta meg. Legalábbis részegen, hisz saját maga karolta át a magasabbik nyakát, csak egyre többet és többet kívánva belőle; abban a pillanatban olyan volt neki, akár az az édes bor.
Fogalma sem volt, hogy került haza, de másnap az ágyában ébredt, kínzó fejfájással, ami újra emlékeztette őt arra a tényre, hogy megszegte a magának tett ígéretet, miszerint nem iszik.
Minden emlék kiürült a fejéből, kivéve az a forró csók a nővére újdonsült férjével. Kimondhatatlanul szégyellte magát, amiért ezt megengedte, olyannyira hogy az eset után két nappal be akarta vallani a nővérének. Percekig állt az ajtója előtt, hisz a lány éppen csomagolt, hogy a Kim palotába költözzön, de Haneul halk, de annál fájdalmasabb zokogást hallott bentről.
Félve bekopogott, s választ meg sem várva lépett be.
A nővére könnyeit törölgetve nézte végig, ahogy egyetlen öccse leül mellé az ágyra, és lassan átkarolja őt.
-- Miért sírsz, nővérem? Ki bántott? A herceg volt az?
-- Nem, nem bántott senki... Jaj, kedves öcsém -- bújt hozzá közelebb. -- Elmondok neked egy titkot, de kérlek, ne mondd el senkinek!
-- Esküszöm, hogy nem fogom elmondani -- simogatta a lány hátát.
-- Édes öcsém... voltál valaha szerelmes?
-- Nem, nem voltam -- válaszolt, de akaratlanul is Jaehyun herceg jutott az eszébe, így igyekezett elhesegetni a gondolatai közül. -- És te?
-- Én igen, az vagyok... de nem abba, akibe kellene. Tudod, Jaehyun kedves és törődő, gyengéd velem, de a szívem már másé -- Haneul ledöbbent, és azonnal tudni akarta, kiről van szó.
-- Yongsan hercegé. Tudod, a fiú, akit a nagybátyánk és felesége fogadott be.
-- Értem... És mi lesz a férjeddel? El akarod hagyni? Hisz most volt az esküvő!
-- Gyermeket szülök neki... utána a szívemre bízom a választást.
-- Tégy úgy, ahogy szeretnél, Hana. Támogatni foglak, legyen szó bármiről!
És így került mégegy hatalmas titok Haneul vállára.

❝ Felix szemszöge ❞

" Mosolyod mikor szemeiddel, arcodra ül,
Szívem ezerszer dobban meg legbelül.
Szemeid tükrében csillagok égnek,
Szívem még ezerszer dobbanna, ha ismernélek..."

Leállt a szívverésem egy pillanatra, ahogy elolvastam a kis cetlit, de csak összegyűrtem, a rózsák pedig a szemetesben landoltak.
-- Nem tudom, mit akarsz tőlem, de nem is érdekel! Csak hagyj békén!
A szemem villámokat szórt, de ahogy Hyunjin szemébe néztem, komolyan láttam benne megtörni valamit. Nem tudom, miért is érdekelt. -- Hyunjin~
-- Semmi baj, Felix. További szép napot -- mosolyodott el keserűen, s lassan megfordult, de a rendezővel találta szembe magát, ami után természetesen mindketten meghajoltunk.
-- Sajnálom, hogy zavarok, de lenne egy kis nagy baj!
-- Mi lenne az, sunbae-nim? -- kérdezte kettőnk nevében is Hyunjin.
-- Ti ketten mennyire ismeritek egymást? -- nézett felváltva ránk.
-- Semennyire, igazából -- feleltem kissé halkan, de érthetően.
-- Azt látom. Nos, beszéltem mindkettőtök menedzserével, és bőszen bólogatva bele is egyeztek abba, hogy randizhattok a forgatás végéig. Ne értsétek félre, de ha jó filmet akarunk forgatni, elengedhetetlen az, hogy jól kijöjjetek egymással! -- mondta az instrukciókat, de csak ledöbbenve hallgattuk. -- Valamint Felix-ssi hozzád költözhet erre az időszakra, Hyunjin-ssi!
Ellenkezni akartam, de nem arról vagyok híres. Hyunjin szemében most inkább az aggodalmat láttam, hisz tudja, mennyire nem bírom őt, és ő pedig nem akarja rám erőltetni ezeket... ez az egyetlen dolog, amit talán egy kicsit tisztelek benne.
Ráadásul, nem kell sűrűn látnom a menedzserem arcát, szóval lesz egy kis nyugtom talán...
-- Elmehettek, hétfőig pedig kipihenni magatokat!
-- Rendben -- mondtuk szinte egyszerre, ő pedig magunkra hagyott minket.
-- Biztos rendben van ez neked? -- kérdezte óvatosan.
-- Mivel ideiglenes, azt hiszem igen... de csak a rendező miatt, kapis?
-- Rendben -- mosolyodott el. -- Gyere, akkor elviszlek haza, hogy összepakold, amire szükséged van. -- Csak bólintottam, majd követtem ki az épületből, egészen a kocsiig, ami meglepő módon, nem a menedzseré volt, hanem látszólag az övé. Nem érdekelt persze annyira, hogy rá is kérdezzek, csak beültem mellé előre, hogy ne legyek bunkó.
Nem volt sok cuccom, egy táskába bele fért minden, utána mivel nagyon éhesek voltunk, út közben beültünk egy étterembe enni.
Kínos csend telepedett ránk, de ő lopva végig engem figyelt, amit egy sóhajjal díjaztam.
-- Van valami az arcomon?
-- Nincs.
-- Akkor miért nézel folyamatosan engem?
-- Tipped sincs, ugye? -- kérdezett, mire megráztam a fejem. -- Kedvellek, Felix. Nem tudom megfogalmazni, miért... Amikor emberek közt vagy, mindig boldognak tűnsz, és mosolyogsz, de amint egyedül leszel, és a szemedbe nézek... mintha levennéd az álarcot, amit hordasz. -- Elkerekedett szemekkel báultam rá, és egyszerűen ledermedtem. Ennyire nem lehetek nyilvánvaló! -- Valamint, tudom, hogy nem az én dolgom, de amint láttam, nem jössz jól ki a menedzsereddel... ugye nem bánt?
Nem válaszoltam, csak lesütöttem a szemem. Igaza volt, és úgy éreztem, mintha most szembesítenének az igazsággal.
-- Sajnálom, hogy felhoztam...
-- Hagyd csak... semmi baj.
-- De ha baj van, kérlek mondd el! Tudom, hogy nem ismerjük egymást, de bármit elmondhatsz.
-- Rendben -- suttogtam szinte. -- Köszönöm...
-- Ugyan -- mosolyodott el.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer Hwang Hyunjin fogja lerántani rólam a leplet.