JUST APPEARANCE || HyunLix OS ✔

★ Ö T Ö D I K F E L V O N Á S ★ -- ❝ könnyek ❞

♛

Kim Seorin hercegnő születésének napján talán Haneul volt a világ legboldogabb embere, a kislány szülein kívül. Tűkön ülve várta a napot, hogy a Kim palotába menjen meglátogatni a gyermeket.
-- Szia Haneul! Nézd csak, itt az unokahúgod -- üdvözölte Hana, amint belépett a szobába.
-- Szia Hana! Alig vártam már, hogy láthassam -- sétált közelebb, s leült az ágyra, nővére pedig a kezébe adta az épp alvó újszülöttet. -- Gyönyörű kislány! Olyan, mint te -- szólt halkan.
-- Igen, gyönyörű, akárcsak az anyja -- érkezett a szobába a herceg, és helyet foglalt Haneul mellett, akinek akaratlanul hevesebben kezdett verni a szíve. Ugyan ritkán látta, de azt, ami kilenc hónappal ezelőtt történt velük, egyszerűen nen tudta kiverni a fejéből.
Azonban Haneul látta, hogyan nézett a nővérére Jaehyun. Vajon beleszeretett Hana-ba? A herceg vajon elfelejtette azt az estét, mikor megcsókolta a felesége öccsét? Haneul kétségbe volt esve, ezért inkább a kisbabát figyelte, aki már ébredezett. A fiú elmosolyodott, mikor hatalmasat ásított a kis Seorin, és úgy érezte, nincs semmi gondja, minden a legnagyobb rendben van.
Pedig közel sem volt minden rendben. Nem volt együtt a herceggel, mégis olyan érzést keltett benne, hogy megcsalták, és ez elszomorítotra.
Talán ekkoriban kezdett megváltozni, pedig csak apróság volt ez a kis viszonzatlan szerelem, és ugyanannyira gyűlölte Jaehyunt, amennyire szerelmes volt belé.
A szülei nem egy hercegnőt mutattak be neki, de egyik sem volt kedvére. Ugyan hogy lett volna? A szülei nem tudják, hogy a férfiakat szereti, ráadásul aki elrabolta a szívét, már valaki másé volt.

Magába roskadt, hetekig alig jött ki a szobából, a napjai vagy villámgyorsan, vagy az "örökkévalóság" szót megszégyenítően lassan teltek el.
Mígnem érkezett el a nap, amin egy olyan eseménynek lett tudatában, ami mindent megváltoztatott.
Ugyanis Park Hana hercegnő eltűnt. Hiába tudta Haneul, hogy a nővére el fogja hagyni a gyermekét és a férjét, hihetetlenül ledöbbent. Hogy volt szíve bárhová menni valaki mással, mikor életet adott egy gyönyörű kislánynak? Most mi lesz vele az anyja nélkül?
Haneul kénytelen volt elfogadni a tényt, hisz a nővére és az ő szíve választottja már messze járhatnak, a határon túl, ahol már senki sem fogja megtalálni őket. Ennek ellenére hiányzott a nővére, és mélyen remélte, hogy majd találkozni fognak egyszer.
Haneul mire észbe kapott volna, már úton volt a Kim palotába, hogy meglátogassa a herceget. A szobalány azonban figyelmeztette, hogy ne menjen be hozzá, mert nagyon maga alatt van, és nem kíván látni senkit sem; ennek ellenére Haneul szó nélkül ment be hozzá.
A szíve összeszorult, ahogy látta, hogy Jaehyun az alig hat hónapos kislányt tartja az ölében, kémlelve az ablakon keresztül a lemenő napot. A herceg észre sem vette, csak mikor Haneul megállt mellette a korlátnál.
-- Hogy-hogy eljöttél? A szüleid küldtek?
-- Magamtól jöttem... értelmetlen kérdés, de hogy vagy?
-- Én... én csak aggódom Rin miatt. Nem lesz mellette az anyja, hogy felnevelje, és nem is akarom pótolni senkivel, pedig a szüleim nagyon ezirányba hajlanak -- sóhajtott fel, s jobban magához ölelte óvatosan a babát.
-- Nem igazán tudom, hogyan segíthetnék, de itt leszek. Seorin nem lesz egyedül, itt vagy neki te, és én is igyekezni fogok, ha engeded...
-- Tényleg megtennéd? -- kapta felé fejét meglepetten. -- Igazán hálás lennék érte, Hanie.
Haneul elmosolyodott, de érezte, hogy fülig pirul a becenév miatt, amit olyan régen hallott.
-- Mindent tőlem telhetőt megteszek, és nem érdekel mit gondolnak erről a szüleink.
-- Nos, engem sem -- mosolygott, majd szabaddá téve egyik kezét, ügyelve a kicsire, magához húzta Haneult. -- Hanie? Kicsit össze vagyok zavarodva most, hogy a nővéred elhagyott, és nagyon kérlek, hogy ne érts félre... még mindig kedvellek, és azóta csak jobban, hogy aznap éjjel megcsókoltalak. Hanat sosem szerettem így, de vigyáztam rá, és itt voltam neki, ahogy neked megígértem... tudtam, volt egy érzésem, hogy Hana nem szeret, de remélem azért boldog lesz, bárkivel is van, én pedig remélem, hogy boldoggá tehetlek mostmár téged.
Haneul sem tudja, miért hatódott meg, hisz nem volt benne a forgatókönyvben, hogy elsírja magát. Egyszerűen átkarolta a herceget, s halkan elmondta neki, hogy mennyire szereti, és örül, hogy nem felejtette el Őket, és ami történt köztük.

És ezután úgy érezték mindketten, hogy végre egyenesbe került az életük, és nem kell többé távolról sóvárogniuk egymás után.

❝ Felix szemszöge ❞

-- Felvétel vége, csapó! -- szólt a rendező úr, de én pedig el is emgedtem Hyunjint, tőle pedig elvették a babát.
-- Most komolyan elsírtad magad? -- kuncogott halkan.
-- Hagyjál -- böktem oldalba a könyökömmel, és mentem az innivalómért. Csoda, hogy a rendező nem szólt amúgy miatta, mert sírnom nem kellett volna...
-- Lee Felix, túljátszottad a szereped! -- jött közelebb vigyorogva. Uh, mégsem úszom meg!
-- Elnézést ké~
-- Ne kérj! Csodálatos volt. Menjetek haza, és pihenjetek ki magatokat! Jó hétvégét!
-- Önnek is, rendező úr! -- vágtuk rá szinte egyszerre, majd meghajoltunk, ezután célba vettük az öltözőt.
-- Remélem nem vagy teljesen fáradt.
-- Ha hozol egy kávét, akkor máris túlélem a hátralevő napot.
-- Nem landol a fejemen, ugye? -- kérdezte halkan, én pedig rendes rosszul éreztem magam. Valahogy helyre kell hoznom, szörnyen bántam vele. -- Jaj, ne nézz így! Nem azért mondtam~
-- Milyet kérsz? Hozok én... americano, ugye?
-- Igen, de -- kezdte, de már el is indultam a büfé részlegre, és kértem egy americanot és egy espressot, majd visszamentem az öltözőbe, és odaadtam neki az övét, amit mosolyogva vett el.
-- Köszönöm.
-- Nincs mit -- ültem le mellé, miközben kavargattam az enyémet.
-- Nos, akkor áll a mai randi?
-- Mhm... hová megyünk? -- néztem rá.
Egyébként a reggel tiszta kómásan keltem, erős fejfájással, ráadásul az ő karjaiban... nem ismertem magamra konkrétan, mert akármennyire lepett meg a dolog, nem ellenkeztem. Ráadásul minden is megmaradt a tegnap estéből, még az is, hogy burkoltan elmondtam neki, hogy tetszik. Jó, nem egészen úgy, lényegében csak vonzónak találom, és talán eddig azt hittem, hogy csak szórakozni akar velem esetleg. Na meg ami igaz, hogy nem szeretem, ha utánam loholnak, és eláraztanak random ajándékokkal, ahogy ő tette, akár valami őrült fan. Furcsa vagyok, nem is értem, mit kedvel bennem.
-- Titok, majd meglátod -- kacsintott.
-- Rendben.
Vajon hová visz? Puccos étterem? Séta? Mozi? Hihetetlen, hogy még várom is...
Miután rendbe szedtem magam, hazamentem taxival, mert nem igen vittem magamnak elég ruhát, bár sokat könnyített volna azon, hogy mit vegyek fel, ha Hyunjin elmondja, hová megyünk. Vicces, mert 99%-ban nem igazán érdekel, mi van rajtam, de ez más... miért akarok ennyire imponálni neki? Nem értem, mi történik velem, mintha nem lennék a magam ura, felfordítottad az életem, Hwang! Aigoo, és mindjárt nyolc, és jön értem...