♛
Eltelik két év azután, hogy Hana hercegnő elhagyta a családját. Haneul és Jaehyun herceg nevelték a kis Seorint, és minden rendben volt addig a napig, míg a Park családi háborút nem indított. Gyorsan kellett cselekedniük, Jaehyun elvitte kedvesét és kislányát egy messzi erdőbe, ahol egy kis kunyhó bújt meg. Vitt elegendő élelmet, és hagyott aranyat, hisz hosszú lesz a hadjárat. Haneul sokkos állapotban volt, fel sem tudta fogni, mi történik, de a teste magától mozdult, és szorosan magához ölelte szerelmét.
-- Visszajössz ugye…? Vissza kell jönnöd! Várni fogunk rád Rinnel.
-- Minden rendben lesz, Hanie. Visszatérek, ígérem -- csókolt homlokára. -- Vigyázz Rinre. A közelben van egy patak délre, keletre pedig egy kisebb falu. Ott találni fogsz élelmet.
Haneul csak hevesen bólogatott, Jaehyun pedig elengedte, és kislányához lépett, aki az ágyon volt.
-- Apu… apu? Elmész? Ne! -- szólalt meg sírva, és megfogta a herceg arcát.
A kicsi már több, mint két esztendős volt, és egy ideje tanulja a beszédet, és járni is próbálkozik már, így a "szülei" nagyon büszkék voltak rá.
-- Apu visszajön kicsikém, ne félj!
-- Biztos?
-- Igen! Maradj apuval, jó?
-- Rendben!
-- Szeretlek picim -- csókolt az ő homlokára is, majd újra kedvese elé állt, aki átkarolva a nyakát, csókolta meg. -- Téged is szeretlek, kedvesem! Vigyázzatok magatokra!
-- Én is szeretlek, yeobo…nagyon vigyázz magadra!
-- Ne félts! -- mosolygott, majd elengedte.
Haneul Rinnel a kezében kísérte ki őt, a herceg pedig felülve a hófehér lovára, hazasietett.
És még aznap kezdetét vette a véres csata.
Négy egész esztendeje tartott a háború, Haneul pedig még mindig várta szerelmét, Seorin pedig az édesapját. De Haneul nem adta fel a reményt, nevelgette a kislányt, aki immár 6 éves volt, és írni tanította.
A kunyhóban maradtak, de Haneul elővéve minden tudását kezdett gondozni egy kis kertet a ház mellett. Az erdőben volt rengeteg gyümölcs, de úgy gondolta, hogy ültet pár zöldséget is. Nagyon is örült, amiért herceg létére megtanult főzni, még régen a nővérének hála. Különben most éheznének.
Egy este mesét olvasott a kislánynak, miután megvacsoráztak, mikoris kinyílt a bejárati ajtó. Haneul csendben kelt fel Rin mellől, aki már édesem aludt, hogy megnézze ki lehet az.
Hirtelen fel sem ismerte kedvesét, s elszörnyűlködve nézett végig rajta, s a szakadt ruháin, melyek tiszta véresek.
Hozzá lépett, és segített neki leülni az asztalhoz, miközben aggódó tekintettel vizslatta.
-- Hazajöttem, szerelmem… hogy van Rin-ah? Annyira hiányoztatok -- szólalt fel rekedtes, mély hangon.
-- Jól van… hozok vizet, és ellátlak, rendben? -- fogta két keze közé a herceg arcát, s még mindig hihetetlennek tűnt számára, hogy hazajött.
-- Köszönöm -- szólt, de köhögésbe fulladt, amiért Haneul nagyon aggódott.
Hozott rongyokat, és vizet, hogy letörölje a sok vért róla, adott rá tiszta ruhát, miután ellátta a sebeit, végül a másik ágyba fektette. Három napon keresztül aludt, Rin pedig azt hitte, hogy baj történt, Haneul pedig nem győzte nyugtatni azzal, hogy csak nagyon elfáradt.
A harmadik nap, mikor felébredt, kisebb lakomát csaptak hárman, hisz végre újra egy család lehettek. Másnap viszont hazamentek a palotába, ami már csak egy romhalmaz volt.
-- A Park palota sem szebb. Az uralkodók mind elhunytak, de mi győztünk… részvétem, Hanie -- fordult felé Jaehyun, hisz látta, hogy párja a könnyeivel küszködik.
-- Örülök, hogy te épségben vagy, yeobo…
-- Mi történt, miért sírsz, apu? -- kérdezte a kislány.
A hercegek egymásra néztek, Haneul pedig mesélése kezdett, hogy elmondja a történetüket.
-- Hol volt, s hol nem volt…
❝ Felix szemszöge ❞
-- Felvétel vége! Csapó! -- szólt a rendező, én pedig kiengedtem egy megkönnyebbült sóhajt. Végre vége a filmnek! -- Csodálatosak voltatok, jobb színészeket nem is választhattam volna! Köszönöm a kemény munkátokat, jövőhéten pedig várok mindenkit az ünneplésre! Ott majd bővebben hálálkodom, de most el vagyok havazva! Sziasztok! -- szónokolt lelkesen a rendező úr.
Valójában annyira nem örültem, hogy nem kell többet Hyunjinnal forgatnom, és hogy vissza kell mennem a saját lakásomba.
-- Zuhanyzol velem, vagy sietsz?
-- Ssh! -- néztem rá szúrósan, mire elnevette magát.
-- Most miért?
-- Ne kiabáld már szét! Ha Mr. Choi fülébe jut, végem…
-- Csak Mr. Choi miatt aggódsz ennyire? Vagy csak félsz, hogy zavarba jössz?
-- Hagyjál -- forgattam szemet, és elindultam az öltözőbe, ő pedig utánam jött.
Még szerencse, hogy ketten vagyunk, mert kárpótlásként az ölébe kapott, és óvatosan a falnak nyomva tapadt ajkaimra.
Elfogadtam természetesen a szavak nélküli bocsánatkérését, de jobbnak láttam leállítani, mielőtt itt helyben magáévá tesz…
Szóval külön-külön vettünk egy zuhanyt, és elindultunk ki az épületből, de arra nem számítottam, hogy a managerem szinte letámad, amiért megint késtem 15 percet… de mielőtt hozzám ért volna, hirtelen két rendőr közre fogta, mire a férfi értetlenkedve ellenezte a dolgot…
-- Choi Minjae, le van tartóztatva fenyegetésért és zaklatásért. Jogában áll hallgatni!
Csak nagy szemekkel, pislogás nélkül néztem végig a jelenetet, hisz végig engem átkozva vergődött ahogy a rendőrkocsi felé vitték. Végül Hyunjinra néztem, aki csak elnevette magát.
-- Elfelejtettem szólni, de beszéltem egy jó barátommal a rendőrségen. Nem akartam, hogy ennél többet bántson, bármilyen módon -- fogta meg a kezem.
-- Hihetetlen vagy… -- öleltem szorosan magamhoz, amin csak nevetett.
-- Tudom! Na menjünk el enni valamit, farkas éhes vagyok.
-- Zabagép -- kuncogtan el magam, és elengedtem, hogy célba vegyük a közeli éttermet.
***
Gyorsan teltek a napok, és mire észbe kaptam, már itt is volt a kis afterpartynak a napja. Időközben konkrétan átköltöztem Hyunjinhoz, mert tudtuk mindketten, hogy mostmár kevésbé lesz időnk egymásra, hisz felkértek minket más-más szerepekre, szóval igen…
A rendező mondott egy rövid de annál tartalmasabb beszédet, megköszönve mindenki munkáját, és hát ezzel kezdetét vette a kis ünneplés, de lényegében csak sok kaja és pia volt, hehe…
-- Bocsánat, szólhatnék pár szót? -- szólalt meg a rendező után a mellettem ülő, mire a rendező bólintott.
-- Az egyik kedvenc színészemnek bármit!
-- Köszönöm! Nos, igen nagy élmény volt egy BL filmben szerepelni, hisz ez volt az első… azonban hiába köztudott, hogy a nememhez vonzódom, mióta a szakmában vagyok, még nem volt párom… ezért is szeretném valakinek feltenni a nagy kérdést -- emelte fel a kezem, amit eddig az asztal alatt fogott, majd felém fordult. Sokkosan, értetlenül pislogtam rá, amiért már megint készül valamire, a szívem pedig majd kiugrott a helyéről. -- Lee Felix, lennél az enyém?
Nos, a jelenlévők igen lázba jöttek, főleg a női stábtagok, de nálam jobban valószínűleg nem lepődtek meg…
-- Akkora idióta vagy… már a tiéd vagyok -- makogtam szinte, amin csak kuncogott, és megfogva a kezem, felhúzott rá egy fekete gyűrűt, és akkor vettem észre, hogy az ő kézen is pont olyan van.
-- Csak egy kis ajándék!
-- Paboya…
Hogy megpecsételjük a dolgot, egyszerűen összeszedve a nemlétező bátorságomat, az ajkaira adtam egy apró csókot.
Nem, nem voltam zavarban, amiért a többiek elkezdtek tapsolni, és gratulálni nekünk!
Nem hiszem el, hogy miket ki nem talál ez a srác… de még sosem szerettem ennyire valakit, hihetetlenül hálás vagyok, amiért van nekem.
Végülis, bebizonyította, hogy ahol véget ér egy történet, ott kezdődik egy új.
A miénk pedig igazán hosszúnak, és csodálatosnak ígérkezik.
_______________________________________
Heyyoo~
Köszönöm, hogy elolvastad, remélem tetszett! ^^ ❤️
Köszönet _softlyblack_-nek, amiért segített 💕
Xoxo: Diana <3
DU LIEST GERADE
JUST APPEARANCE || HyunLix OS ✔
Fanfiction❝ Azért van szükségem a tökéletesség látszatára, hogy elbújhassak mögötte.❞ -- Lee Felix. ❝ Az élet egy színpad, csupán mindenkinek más szerepet osztott a sors.❞ -- Hwang Hyunjin. -- Meg fogják állni a helyüket és szerepben maradnak, vagy túljátsz...
