Találkozás

Nyolc

 Kagoménak kezdett elege lenni az erdőkből.

Kougát követve, miután megkerülték a falut ismét be kellett lépniük a fák közé, amelyek azóta se fogytak el.

– Arashi valószínűleg nem fog örülni az érkezéseteknek. – motyogta halkan a farkasszellem, a papnő hirtelen nem is tudta eldönteni vajon hozzájuk beszélt-e.

– Kouga, el tudnád mondani, hogy pontosan mi is a gond Arashi falkájánál? – Kagome tekintetét az előtte gyalogló fiún tartotta.

A farkasszellem zavart habozással pillantott oldalra.

– Azt hiszem, jobb lesz, ha majd a saját szemeddel látod, amikor odaértünk.

A papnő egy kis ideig még Kougát nézte, majd inkább a mellette sétáló Sesshoumaruhoz fordult. A férfi megtörhetetlennek tetsző nyugalommal lépkedett, azonban a pillantásában mintha felbukkant volna valami, amikor tekintete a farkasszellemre tévedt.

Kagome tudta, hogy a démon nem volt elragadtatva ettől a kitérőtől, azonban Kouga furcsán bizonytalan viselkedése nem hagyta nyugodni.

– Sajnálom – szólalt meg halkan a lány, tekintetét a mellette lépkedő férfin tartva.

– Micsodát? – fordult felé Sesshoumaru.

Arca ugyanolyan érzelemmentesnek tetszett, mint általában. Kagome egy pillanatra elgondolkodott, hogy vajon mit látna most a démonon, ha az a másokhoz hasonló könnyedséggel fejezné ki a gondolatait. Dühös lenne? Türelmetlen? Vagy csak megmondaná neki, hogy amit csinál az egyszerű ostobaság és időpocsékolás?

– Úgy érzem, hátráltatlak. – Kagome zavartan kisimított pár nem létező gyűrődést a blúzán. Most valahogy nem bírta elviselni azokat az átható, sárga szemeket, amik mintha könnyedén beleláttak volna a lelkébe.

– Mindjárt ott vagyunk – szólalt meg hirtelen Kouga, akinek jelenlétéről a papnő már szinte el is feledkezett.

Kagome az előttük lévő fákat kémlelte, azonban egyelőre nem látott semmit, ami egy falkányi démon jelenlétéről árulkodott volna.

Egy kis ideig még csendben sétáltak, majd a lány úgy döntött megkérdezi a mindjárt pontosan mennyi időt is takar. Azonban mielőtt megszólalhatott volna, az előttük lévő fák takarásából két alak lépett ki. A papnő az egyikükben Arashi kísérőjére ismert, aki ott volt a szőke férfival a vadászaton, ahol legyőzték Naraku teremtményét.

– Kouga – biccentett a falkavezér felé a Kagome számára egyelőre ismeretlen másik őr, majd tekintetét sietősen végigfuttatta a lányon és Sesshoumarun – Kumo, kísérd be őket! – fordult a társa felé.

Az azonban nem úgy tűnt, mintha engedelmeskedni akarna. Gyanakvással teli tekintetét a fehérhajú démonon tartotta, keze idegesen megremegett kardja markolatán.

Jól láthatóan nem bízott bennük, főként Sesshoumaruban.

– Kumo! – Az őr hangjában fenyegetés vibrált.

A szólított először társára kapta a tekintetét, majd Kougára nézett. A fiatal falkavezér pár pillanatig fenntartotta a szemkontaktust.

– Ha nem bízol bennük, az azt jelenti, hogy bennem sem, mivel én hoztam ide őket. – A farkasszellem hangja nyugodt volt, azonban érezni lehetett benne valamit, ami miatt Kumo sietve a földre kapta a tekintetét, és egy néma bólintás kíséretében elvette a kezét a fegyveréről.

Az őr végül lassan elindult még beljebb az erdőbe. Társa egy kis ideig szemrehányóan nézett utána, majd félreállt a csapat útjából, akik sietősen vezetőjük nyomába eredtek. Kagome bizonytalanul pillantott először Kougára, aztán Sesshoumarura. A farkasszellem arcán halvány ingerültség suhant át, az előttük menetelő Kumot figyelve.