Na szóval mi Konohához tartozunk így Ninja akadémiába kell járnunk. És hogy ez hogy jön ide? Azt ebből a részből megtudhatjátok.
|Másnap|
Mint minden nap el végeztük reggeli teendőinket. Sasukéval elindultunk az akadémiára, de mikor oda értünk egy őr volt az ajtónál. Engem nem engedtek be, csak Sasukét.
1 óra várakozás után ki jött Sasuke egy levéllel a kezében. Én kérdőn néztem rá, de ő csak azt mondta majd otthon elmondja. Nagyon kiváncsi és ideges voltam mi lehet a levélbe.Haza értünk, majd helyet foglaltunk a kanapén.
A levelet át adta nekem, amit én egyből ki bontottam és olvasni kezdtem.Amikor elolvastam már tiszta könny volt a szemem... Sasukéra néztem
- EGY teljes év??? Kérdeztem már sírást vissza fojtva. Sasuke csak bólintott, a vállára dőltem és zokogni kezdtem.
-holnap a hokage irodájához kell gyűlnie mindenkinek, és onnan indulunk. Szóval ez az utolsó napunk együtt, ezt veled szeretném tölteni. Mondta miközben szorosan ölelt.- kérlek ne sírj! Mondta Sasuke miközben hajamat simogatta, és puszit adott a fejemre.
Most jelen pillanat Sasuke kérése számomra parancs szóval egyből letöröltem könnyeim, és össze szedtem magam.
- szeretnél valamit csinálni? Kérdeztem miközben pólóját piszkáltam. Sasuke mosolyogva nézett rám
- majd később, most inkább csináljunk együtt valami kaját. Mikor csináltunk kaját végig hülyéskedtük az egészet ezzel is elfelejtetve hogy holnap Sasuke már megy el.Amikor már mindketten ettünk, elkezdtem takarítani a pultot. Sasuke a hátam mögé jött és a derekamra rakta kezét. Magához fordított majd csókolgatni kezdet, aztán a pultra ültetett és ott fojtattuk. Sasuke felkapott és elcipelt a kanapéig ott az ölébe ültetett, majd ruháimat kezdte el levenni rólam ahogy én is róla...
|Másnap|
Korán keltünk Sasukéval hogy még legyen időnk egymással, ugyanis délbe kell menni a Hokage irodájához. Sasukéval teljesen össze bújva beszélgettünk egy fél órát, utánna meg mentünk reggelizni. Amikor megreggeliztünk elmentünk sétálni kicsit. Vissza értünk és Sasuke pakolni kezdet, én sírást vissza tartva segítettem neki. Mikor készen lettünk már indulhatunk is úgy el telt az idő. Az irodához értünk... itt eljött a búcsú ideje.
Sasuke és én egymásra néztünk, szorosan magához ölelt majd egy hosszas csókot nyomott ajkamra.
- nagyon szeretlek! Mondta Sasuke
- én is téged! Itt már nem tudtam vissza tartani a sírást... elkezdtem hazafele indulni, és próbáltam nem vissza nézni Sasukéra. Zokogva sétáltam haza, és mikor haza értem az ágyra dőltem sírva. Sasuke egyik itthon hagyott pólóját magamra kaptam és hamar elnyomott az álom, ugyan is nagyon ki sirtam a szemem.Szóval bocsánat ez kicsit érzékenyebb rész lett mert közben szomorú zenét hallgattam és így jött ki...<3
YOU ARE READING
Makacs szerelem
RomanceSziasztok, ez az első könyvem szóval ne haragudjatok ha sok benne a hiba. Ez egy Sasuke x Mizuki könyv lesz. Mizuki egy általam kitalált személy, de viszont a képeket nem teljesen én csináltam. A képeket le mentettem és néhányat kicsit átalakítottam...