3. rész

263 18 0
                                    

|Másnap|

Az ágyamban ébredtem, nem értettem miért hisz tegnap a film alatt el aludtam a kanapén.
Egyetlen dolog jutott eszembe de már csak a gondolatától is bele pirultam. Csak is Sasuke hozhatott fel, és amint ez tudatosult bennem el pirultam.

Ránéztem az időre és picit kevés időm volt elkészülni, bár ez érthető hisz tegnap a filmezgetésbe el felejtettem ébresztőt állítani.
Még csoda hogy ilyen korán keltem, de még így is ki kell hagynom a reggelit mert időm már nem lesz csinálni.
Gyorsan fogat mostam és leöblítettem arcom, majd magamra kaptam ruhámat.

Gyorsan siettem le a lépcsőn, mikor Sasukét láttam az asztalnál.
- Csináltam neked is reggelit. Mondta unott arccal. Nagyon meglepődtem és örültem hogy ilyen figyelmes.
- Köszönöm! Köszöntem meg mosolyogva.
Mindketten megreggeliztünk majd elindultunk az akadémiára. A séta unalmasan telt, Sasuke nem nagyon volt beszédes kedvébe.
Be mentünk az épületbe és minden lány Sasukéra szegezte szemét, ami már szokásos volt. Nem is értem hogy bírja Sasuke. Gondolataim megszakította egy kiabálás
- Mizukiiii! Integetett Naruto
- szia, Naruto! Köszöntem
- Sziasztok! Köszönt vissza.
Egy kicsit beszélgettünk, majd a terembe mentünk ahol Kakashi Sensei-re kellet várni.

Az óra szokásosan unalmasan telt el. Mikor ki csengettek nem nagyon volt kedvem ki menni szünetre ezért bent maradtam. Sasuke ki ment szünetre engem meg körül vett egy csapat lány.
- sziaaa! Mondta mosolyogva egy rózsaszín hajú lány, aki körül még volt úgy három lány.
- Én Sakura vagyok, mellettem meg Ino, Tenten és Hinata. Mutatott végig a lányokon.
Ugyan már Hinatát ismerem de én is be mutatkoztam.
-Mizuki! Mosolyogtam rájuk, mikor körém ültek és el kezdtek beszélgetni velem.
Az ajtón láttam hogy Sasuke lép be Narutoval és épp felém veszi az irányt.
- Ma el megyek Narutohoz suli után, csak gondoltam szólok hogy ne várj meg. Mondta kicsit halkan majd elment.
A lányok elpirulva nézték ahogy Sasuke megy ki a teremből kivéve Hinata.
- nem is tudtam ismered Sasukét! Mondta piros arccal Salukura
Majd elmondtam mindent a lányoknak hogy honnan is ismerem.

- Amúgy suli után el jöhetnél velünk sétálgatni és beszélgetni. Mondta mosolyogva Ino
- Szuper, megyek! Válaszoltam boldogan hisz úgy se lesz otthon Sasuke legalább nem kell egyedül lennem.

|SULI UTÁN|
Már a lányokkal 1 órája kint vagyunk és beszélgetünk mikor láttuk hogy erre sétál Naruto és Sasuke. Oda mentünk hozzájuk és köszöntünk nekik.
- Nincs kedvetek eljönni velünk egy kajáldába?
Kérdezte kedvesen Naruto amire nem mondtunk nemet. Tudtam hogy a többség lány csak azért jön mert Sasuke is itt lesz, de nem nagyon foglalkoztam vele.

Már az asztalnál ültünk mikor a kaját választottuk ki. Mindenki egy nagyadag Ráment kért.
- mindjárt jövök. Mondtam majd a mosdó felé vettem az irányt, mikor egy pasas állított meg. Megragadta a csuklóm majd magához rántott, megéreztem az erős alkohol szagot.
- milyen csinos lány vagy! Mondta egy perverz mosoly kíséretével mire én csak annyit mondtam
- engedj el. Nem nagyon foglalkozott mit mondok elkezdett közelíteni, mikor egy ismerős hangot hallottam.
- enged el!!! Utasította Sasuke a részeget aki elengedte a csuklóm és Sasukéra nézett.
Az alkohol hatása miatt alig ha tudott válaszolni, egyből össze esett.
Oda szaladtam Sasukéhoz majd megköszöntem
- köszönöm! Mondtam kicsit félve
- gyere, menjünk vissza! Amint kimondta vissza mentünk az asztalhoz, és a többiek kérdőn néztek ránk.
- hol voltatok? Kérdezi Naruto kíváncsian.
- hát...egy részeg pasi rám nyomult, de hála Sasukénak már minden rendben van! Mondtam egy pici mosollyal.

Elindultunk vissza fele mi a lányokkal beszélgetünk elől, Sasuke és Naruto meg lemaradtak hátul.
- Köszi, hogy megmentetted az unoka tesom. Köszönte meg Naruto Sasukénak tettét.
- igazán nincs mit. Válaszolta Sasuke miközben az előtte haladó Mizukit nézte.

Még 10 percet sétáltunk mikor a lányoktól és Narutotól elköszöntünk. Sasuke és én hazafele vettük az irányt ami elég csendesen ment.
Mikor haza értünk már Sasuke anyukája otthon volt és meleg vacsorával várt minket haza. Meg vacsoráztunk majd Sasuke felment a szobába, én addig segítettem az anyukájának el mosogatni. Mikor készen volt én is felmentem és a szobámba vettem az irányt. Kinyitottam az ajtót és azt hittem káprázom, Sasuke ült az ágyamon és ha jól sejtem engem várt.

Makacs szerelemTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang