-Hogy hogy át jöttél? Kérdeztem kedvesen
-megint nem tudok aludni... mondta miközben leült az ágy szélére. Mivel én feküdtem az ágyon, oda ültem Sasuke mellé.
Megint elkezdte amit tegnap, szemét az én szememre szegezte.
- Direkt csinálod? Kérdeztem teljesen vörösen
- Mégis mit? Értetlenkedett Sasuke
- hát hogy.... Ahhj mindegy! Dőltem hátra.
Ekkor Sasuke főlém hajolt amitől még vörösebb lettem, és így szólt...
- csak nem zavarba hozlak? Kérdezte gúnyos mosolyal az arcán. Meg se tudtam szólalni annyira zavarba voltam. Vissza ültünk majd elhatároztuk hogy meg nézzünk egy filmet mert ő se és én se vagyok fáradt.A film végére megint bealudtam.
Mikor vége lett a filmnek Sasuke kikapcsolta a Tv-t, majd Mizukira nézett aki nyugodtan aludt. Sasuke egy ideig nézte alvó lányt mosollyal az arcán, mikor észbe kapott mit csinál kiborult nem tudta hogy ez most mit jelent. Valamiért vonzalmat érzet a lány iránt.
Kicsit zavarta Sasukét hisz még vele ilyen nem volt. Sasuke csendben át ment saját szobájába majd követte lány tettét és álomra hajtotta fejét.|Másnap|
Ébresztő keltett fel álmomból, szerencsére most nem felejtettem el ébresztőt állítani.
Szokásosan elkészültem, meg reggeliztünk és elindultunk az akadémiára. Megint csendbe haladtunk egymás mellet. Ma egy szavunk nem volt egymáshoz, ami kiakaszt hisz nem értem most mivan. Van mikor olyan kedves velem Sasuke aztán megint ugyan olyan mogorva lesz.
Egyszerűen nem értem! Bár azt se értem miért is rágódok ezen hisz nem érdekel engem Sasuke... vagy talán??? Nem!!!Az iskola a szokásosabbnál szokásosabban unalmas volt. Haza fele mentünk Sasukéval aki egész nap ignorált, rám se nézett, hozzám se szólt. Talán valamivel megbántottam?
Haza értünk, én felmentem és lepakoltam.
Úgy döntöttem beszélek Sasukéval, és megkeresem. Szobájában nem volt ezért lementem. Ott ült a kanapén és telefonozott.
- mi a baj? Kérdeztem érdeklődve Sasukét
- mi lenne? Kérdezet vissza értetlenül
- hát egész nap hozzám se szóltál.
- nem is tudtam hogy ez téged zavar. Húzta mosolyra száját. Én erre nem válaszoltam csak bámultam előre.
- nagyon meleg van. Mondta sóhajtva Sasuke
- miért nem veszed le a pólót? Kérdeztem meg tőle amit még magam se értettem hogy jött.
- te is le vehetnéd. Mondta halkan miközben vette le pólóját.
- tessék? Kérdeztem vissza rák vörösen hisz póló már nem volt rajta.
- jah, semmi csak azt mondtam azért nem veszem le mert ahogy látom zavarba ejt. Mondta gúnyos mosollyal.
Erre én csak még vörösebb lettem.Zajt hallottunk a bejáratnál,és mikor oda fordultunk Sasuke anyukája ált ott.
- Sziasztok! Köszönt mosolyogva
- szia! Köszöntük egyszerre Sasukéval .
Nekem nehezen ment így köszöni, de az anyukája jobban szereti ha tegezzem.Sasuke anyukája elmondta hogy csak ma lesz itthon mert holnap megint kell mennie, és hogy csak hétvégén jön haza.
|Másnap|
Megint mindent minden nap szokásosan indultunk el akadémiára. Mikor beértünk meglepő hírt kaptunk, az akadémiára nem kell bejönni egy hétig úgymond kaptunk egy kis szünetet. Boldogan mentem haza Sasukéval ugyan ő nem mutatta de tudtam hogy ő is örül a szünetnek.
Ma Sasuke el ment Narutoval moziba, hívtak engem is de én nekem nem nagyon volt kedvem menni. Itthon maradtam és inkább csináltam valami kaját hisz nem ehetünk minden nap instant ráment, tükör tojást és rántottát. Kicsit elgondolkoztam és eszembe jutott Sasuke kedvenc kajája a spagetti. Szóval el kezdtem csinálni és mellé még palacsintát is sütöttem ki.
Sasuke haza ért és én már addigra meg terítettem, csak hogy nem számítottam plusz vendégre. Amint megláttam Narutot is bejönni még egy tányért és villát tettem az asztalra.
-Szia,Mizuki! Köszönt egy nagy mosoly kíséretével Naruto. Sasuke csak bólintott köszönés képp
- sziasztok! Köszöntem nekik vissza.
- Csináltam vacsit! Mondtam mosolyogva és a fiúk egyből érdeklődve mentek a konyhába!
- EZAZ SPAGETTI! Kiabálta Naruto.
- köszi! Mondta mosolyogva Sasuke
Leültünk az asztalhoz és elkezdtünk enni, beszélgettünk majd mikor befejeztük Naruto elindult haza.Mi se maradtunk sokáig fent amint el mosogattam mindketten elindultunk a szobába.
- Joéjt.
- Joéjt. Válaszolta majd mindketten be mentünk a szobánkba.
Mindkettőnket hamar elnyomott az álom.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Makacs szerelem
RomanceSziasztok, ez az első könyvem szóval ne haragudjatok ha sok benne a hiba. Ez egy Sasuke x Mizuki könyv lesz. Mizuki egy általam kitalált személy, de viszont a képeket nem teljesen én csináltam. A képeket le mentettem és néhányat kicsit átalakítottam...