Alázatos szerető

Prológus

-Én, Thor. Odin első szülött fia. Ezennel királlyá koronázlak Loki Odinson. -Fejezte be a szertartást az Asgardi ifjú. Az újdonsült király, Loki fejére, testvére lágyan helyezte rá a koronát. Anyja, Frigga királyné büszkén tekintett fiatalabbik gyermekére.
-Hát eljött ez a pillanat is. -Forrtak Thor gondolatai. Ki gondolta volna, hogy éppen az az ember lesz Asgard következő királya ki elárulta azt. De hiába Thor legnagyobb erénye a bölcsesség, félt rosszul döntött, hogy öccsére hagyja a birodalmat. Apjuk elvesztése óta Loki teljesen megváltozott, olyan tulajdonságokat mutat melyeket még soha. És mivel Thor nem akar uralkodni, az egyetlen megoldás testvére maradt, ki már gyermek kora óta égve vágyakozik a szerepért. A szertartást követően tapsvihar hangja töltötte meg a báltermet. A nép ujjongva köszöntötte új királyukat. Loki kiegyenesedve felállt, karjait kiterjesztette két oldalra, ezzel jelezve hatalmát. A seregnyi ember és a katonák kik q palotában tartózkodtak mind meghajoltak előtte. A férfiak letérdeltek a nők pedig pukedliztek neki. Majd a lehető legméltóság teljesebben, emelt fővel vonult ki a hatalmas csarnokból. Biztosra tudta, más világ jön reá nézve, és Asgard népére is. Egy jobb világ.
Egy hét telt el Loki megkoronázása óta. S igaza lett, más világ jött felé, de nem a legjobb értelemben. Édesanyja, Frigga elhunyt. Éppen Midgard-ban volt, sokat szokott lejárni a Földre. Segített az árva, éhező gyermekeknek. Személyes feladatának tekintette, mint mindenek anyja. Éppen Amerikában, egy gyermek korházban segédkezett, amikor hazafelé tartva az utcán bandaháború robbant ki. Több civil is megsebesült, köztük Frigga is. Egy golyó eltalálta az egyik artériáját, azonnal elvérzett.
Loki hatalmas dühöt érzett magában, élete legfontosabb személyét vesztette el. Hiába mondta anyjának, hogy ne járkáljon egyedül a Földön, makacs volt, s mindig lerázta az őröket. Úgy vélte mindennek oka van, ami megtörtént annak úgy kellett lennie. Sosem érzett félelmet, fiai viszont annál inkább. Főleg fiatalabbik gyermeke, nem mutatta ki, de így volt. Igaz, magának sem vallotta be. Hetekig ki sem mozdult lakosztályából. Dühöngött, szenvedett, ordított tehetetlenségében.
Egy héttel a temetés után tárgyalni ment Midgard-ra. Az amerikai elnök részvétét akarta kifejezni az újdonsült uralkodónak, miszerint a Földön történt a szörnyű haláleset.
Loki zöld palástban, aranyozott mellvérttel, fekete vállvédővel jelent meg a tárgyaló teremben. Az újságírók tolongtak az ajtóban, a Tv közvetítette a férfi érkezését. 4 magas, öltönyös őr vigyázott biztonságára, igaz nem lett volna rá szükség. Egyedül is megtudta volna védeni önmagát, de ez valahogy emelt még rangján. S testvére is ragaszkodott hozzá, hogy legyenek mellette, biztos, ami biztos. Az elnök kék öltönyben üdvözölte a herceget, s kezet nyújtott felé. Loki nem köszöntötte kézfogással. Megalázta az egész világ elött. Óriási haragot érzett iránta, ő tehetett Frigga haláláról, legalábbis a fiatal király így gondolta. A kormányzó, kezét visszahúzva foglalt helyet, s vendégét is invitálta, üljön le, de ő nem tett úgy.

Felsőbbségét mutatva állva maradt, miszerint nem akar leereszkedni a másik szintjére. Így inkább az elnök is felállt, bár sehogy sem voltak

egymagasak. Loki lenézően pillantgatott a mellette álló idősebb férfira. Nem szeret jó pofizni mások elött, bár megszokta tenni, nem szíve csücske. De egy ember, kit felelősnek hitt édesanyja haláláért, nem kapott a tiszteletéből és udvariasságából.
A tárgyalás, megalázó volt az elnök számára, mi Loki szívén, az volt a száján is. Felhergelte a sok süket duma, mert tudta senki sem sajnálja az esetet, s senki sem érzi át fájdalmát.
Mikor a férfi kisétált az épület ajtaján, egyből elindult egy számára ismeretlen irányba, s csak ment. Az őt követő őröket leintette s a lehető leggyorsabb léptekkel távolodott el az újságírók sokaságától. Úgy érezte mindjárt megfullad, levegőért kapkodott. A találkozás nem éppen a legjobban sült el. De legalább megmondta az igazát. A tudat, hogy Friggának egy ilyen, hideg utcán kellett meghalnia, egyedül, a legszörnyűbb gondolat volt számára. S kitudja mégis mit tettek a holttestével, míg ide nem ért Heimdal és haza nem hozta. Bele sem mert gondolni.
A düh, félelem, harag annyira elvakította, hogy észre sem vette a vele szembejövő lányt kit egyenesen fellökött. Hirtelen eszmélt fel, mi is történt vele. Lepillantott a lábánál heverő Midgard-ra s kezeit nyújtva felsegítette azt. Tetszett neki a fiatal nő, tiszta lelkű, természetes, gyönyörű hölgy volt. Haját lágyan lebegtette a lengedező szél. Szoknyát viselt, s egy kistáska ívelt át vállán. Teljesen elvarázsolta Lokit. Olyannyira, hogy el is felejtette a sok érzelmet mi benne kavargott, és ettől igencsak megkönnyebbült. Rég nem érezte már magát ilyen nyugodtnak, pedig csak egy perce találkoztak.
Egymás szemét bámulva megmerevedve álltak a sivár utcán. Akkor még mit sem sejtve álltak egymás elött, mint két idegen.