6. 🌼

54 4 4
                                    

Kinyílt az ajtó, és egy magas alak lépett be rajta. Nem lehetett több 18nál, mégse látszott fiatalosnak. Kusza barna hajjal, és smaragd zöld szemekkel, orrán kerek és sokszor javított szemüveggel lepte át a küszöböt, amit neki tilos volt, hiszen a szobában fekvő szőke ismeri. Hú, de még mennyire hogy ismeri a híres-neves Harry Pottert. És nem is akárhogyan ismerte. Gyűlöletét apja táplálta bele, de magának bevallotta, hogy nem is ismeri igazán a fiút. Nem tudott normálisan leülni beszélni vele, hisz kérlek~ Hogy nézett volna már ki. A mindig arrogáns és önző, mégis önmaga szerint istennek titulált Draco Malfoy, aki nem utolsó sorban MARDEKÁROS, leüljön beszélgetni a szöges ellentétével? Na még mit nem.
Habár tényleg nem is ismerhette, hisz akármikor csak szembe került vele, az őt körülfogó Crack és Monstró előtt nem mondhatott neki semmi szebbet annál, hogy "Dumbledore kedvence" , a szokásos megalázás céljából ötvenedszerre is felhozott "Kis túlélő" gúnyos átiratai, vagy éppen a griffendéles kifigurázása a reggelinél.

Harry belépett, és gyorsan körülnézett bent és kint is, majd becsukta az ajtót, és megindult az éjjeliszekrény felé. Letette a meleg italt és rápillantott a szőkére, aki legnagyobb meglepetésére visszanézett rá szürke szemeivel, amire az érkező majdnem felkiáltott.
Draco viszont nem volt ilyen nyugodt.
- Te. Meg. Mit. Keresel. Itt? - kérdezte tagoltan, és vészjóslóan, mire a barna hajú fogta magát, és kiment, amilyen gyorsan csak tudott. Legalább csak ment volna, de a szőke megfogta a csuklóját, és ápolt körmei a szemüveges csuklójába mélyednek kellemetlen érzést keltve Harryben. - úgy érzem, -mondta arrogánsan Draco - hogy megérdemlek egy magyarázatot.

-igaz. - mondta Harry, és az agya vészesen kattogni kezdett. Le kell jutnia, hisz nemsokára jön a mugli toronyőr, aki minden nap átnéz mindent a toronyban, kivéve a felső szobát, hisz nem volt létra.

- 1 hónappal ezelőtt -

Szegény öreg meg van győződve arról, hogy szellem járja a házat. Amikor idejön, márpedig minden nap idejön, Harry és két társa, Ron Weasley és Hermione Granger a láthatatlanná tévő köpeny segítségével bújtak el, de Ron rálépett az egyik recsegő deszkára a padlón, és majdnem lebuktak. Szerencsére Hermione egy hangtompító varázslattal reagált, viszont utána a vörös hajú legalább 5 percen keresztül halgathatta a lebukás lehetséges és egészen lehetetlen kimeneteleit, következményeit, valamint rizikóit. Végül Hermione vett egy nagy levegőt, és leült a székre és ivott a könyve melletti pohárból, majd visszatért a könyvéhez.

- Jelen -

- Engedj el, és válaszolok. - mondta Harry, és Dracora nézett, aki vonakodva bár, de elengedte a másikat. - Mit szeretnél tudni?

- Miért vagyok itt? - kérdezte Draco egy úrihölgyhöz hasonló hangsúllyal, és várakozva nézett a iskolai ellenségére.

- Nem tudom. - mondta Harry mintegy lezárva a beszélgetést, és már indult is kifele, de egy hang megállította

- Miért vagyok itt, Potter? - kérdezte a Malfoy fiú.

- Ajh.. tudod mit? - a két szempár találkozott - jogod van tudni, de utána el kell mennem, oké? - Draco bólintott. Harry vett egy nagy levegőt. - Most háború dúl, és édesanyád hozott ide téged, hogy ne essen semmi bajod, és minket, hogy biztositsuk azt. Kiütött mindenkit, majd engem, Ront és Hermionét imperiussal kényszerített arra, hogy ne hagyjuk el, és védelmezzük a tornyot. Nekem sikerült megtörni, Hermionének még nem, és Ronnak sem. Ez van, eddig tudom a sztorit. Bár Mrs. Malfoy elég elkeseredettek tűnt.. - Harry elfordult. Úgy érezte megalázkodik a szőke előtt.

- Akkor.. miért vagy még itt? - kérdezte csöndesen Draco - Miattuk van, nem?
- és téged se hagyhatlak itt veszni. - mondta Harry, de Draco kihallotta belőle a jól ismert beszélgetőpartnerét.
- Köszi Bogáncs. - mondta egy halvány mosollyal az arcán, majd miután rájött hogy mit is mondott, visszatért eredeti Malfoyos önmagához. - Mehetsz, Potter - mondta, és hessegetett a kezével.

- Szívesen szöszi. - mondta Bogáncs hangján Harry, és hozzátette csak úgy:
- nyiss ablakot, büdös van. - azzal kilépett az ajtón.

Draco csak állt és nemsokára a homlokára csapott. Miért nem próbált eddig hoppanálni?
...
Tíz perc múlva leült az ágyra és a kezébe temette a fejét, hisz nem sikerült neki. Nincs kiút. Kell egy terv.

Tejfölszőke Aranyhaj Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang