Tejfölszőke Aranyhaj

1. 🌷

*Draco pov*

Esik az eső. Lustán felülök az ágyamon, és a hatalmas ablak felé veszem az irányt. Egy szomorú mosollyal teszem a kezem az ablakra, ahogy a novemberi süvöltő eső veri az ablakot a másik oldalról. A szél éles fütyülését némileg lecsökkenti a kandallóban ropogó tűz. Lassan december lesz. Ránézek a naptárra. November 25. Olyan, mintha állna az idő. Csak esik és esik. És ahogy esik, sír a világ. Sohajtottam egyet, és egy könyvvel felültem az ablakpárkányra. Mindig ezt csinálom, ha el akarok szakadni a világtól. A fekete bőrkötéses könyv mellé még rendelek a házimanótól egy csésze kamilla teát, és szendvicseket, tudván, hogy nem mozdulok már ki aznap este. Egy pokróccal felülök a megszokott helyemre, és a hideg üvegnek döntöm a fejem, ahogy felnyitom a borítót. Fekete titnával beleírva a kiadás dátuma: 1925 január 30 , valamit egy üzenet az írótól. "Ne csak nézz körül, láss is" A könyv a Csongor és Tünde volt. Nem teljesen. Egy átdolgozott változata az eredeti műnek.
A könyv barna lapjai kellemes tapintásúak voltak, az illatuk teljesen elvarázsolta a fiút, aki csak átpörgette a lapokat, és élvezte a papír sercegésének hangját. Újra kinézett az ablakon. Egyedül volt, úgy érezte. Egyedül, mint a kisujjam. Legszívesebben sírni lett volna kedve, de ekkor megérkezett a rendelt tea és a szendvicsek, így egy biccentéssel letudta a házimanót, aki egy mély meghajtással kihoppanalt a szobából. Szerencsés, gondolta, hisz ő maga el sem hagyhatja a szobáját. Megrázta a fejét, majd egy pálcaintéssel a megfelelő helyre küldte az edényeket egy cseppet vagy morzsát sem ejtve a földre. Kortyolt a teából, és neki látott a könyvnek. Maga sem tudta, mennyi idő telt el, amikor kopogás hangzott fel a fiú birodalmának bejáratában. Leszállt a párkányról, majd a könyvet a pokrócon hagyva indult el az ajtó felé.
- Ki az? - kérdezte. Nem beszélt úgy 4-5 órája, így hangja rekedtesnek tűnhetett.
- Én vagyok csak, Draco, a te édesanyád. - a nő volt az egyetlen, aki még próbálkozott kimozdítani a fiát a barlangjából, habár az utóbbi 3 és fél hétben nem sok sikert ért el. - Esetleg bemehetek, Draco? - kérdezte lágy hangon, mire a fia kinyitotta az ajtót, és beengedte Narcissát, de nem szólt egy szót sem. A kanapé felé terelte anyját, aki leült, majd a fia is. - Draco, fiam. - kezdte az anya az újabb "ideje-kimozdulni" hadjáratot, legalábbis Draco ezt hitte. De nem az történt. A nő keze megtalálták a fiáét, és szorosan megfogták azokat. Úgy tűnt, nehezen beszél, legalábbis a szavak nem akarják megformálni magukat az anya ajkain. Egy szaggatott levegővétel után szóra nyitotta a száját.
- Édesapádat foglyul ejtették, és csak akkor engedik el, ha -itt megakadt. Nem akarta kimondani a szavakat, a szemébe könnyek gyűltek. Draco megszorította édesanyja kezeit, hogy éreztesse vele, hogy nincs egyedül. Finom köröket rajzolt a nő kezdetére, hogy az valamennyire megnyugodjon. Viszonylagos sikere után azonban a válasz teljesen ledöbbentette. - Ha átadlak nekik téged, Draco. - fia nevét már suttogta a nő, és egy könnycsepp gördült végig orcáján.
- Tégy úgy, anyám. - jelentette ki halkan a szőke, és végig simitotta anyja orcáját, megállítva és letörölve a nő szeméből folyó sós cseppeket. - Jó lesz így -suttogta, de szavait meghazudtolva egy könnycsepp szökik ki az ő szeméből is. Feláll, elfordul. A nő is feláll, majd a fiához lép, hogy szorosan átölelje. Megtorpant egy pillanatra. Helyesen cselekszik? Megsimogatta fia felkarját, mire az hátra fordult és belebújt anyja ölelésébe.