Összeesküvők

2. fejezet

——

𝒩𝑒𝓂 𝒶 𝓀𝓇𝒾𝓉𝒾𝓀𝒶, 𝒽𝒶𝓃𝑒𝓂 𝒶 𝒻𝑜𝓇𝓇𝒶𝒹𝒶𝓁𝑜𝓂 𝒶 𝒽𝒶𝒿𝓉ó𝑒𝓇𝑒𝒿𝑒 𝒶 𝓉ö𝓇𝓉é𝓃𝑒𝓁𝑒𝓂𝓃𝑒𝓀.
𝒦𝒶𝓇𝓁 𝑀𝒶𝓇𝓍

——
-Andreeeew! Andrew, az Isten szerelmére, kelj már fel! Hát jó, te akartad!
Moore éjféltájt vizesen ébredt, tekintve, hogy Wolfgang - megunva a várakozást - nyakon öntötte őt egy pohár folyadékkal.
-Most ezt muszáj volt? Humánusabb módon is felkelthettél volna! - nyavalygott a sakkozó.
-Leszarom. Készülj, egy, kettő! - tapsolt a német, és szúrós szemmel leste barátját. Andrew kitámolygott a konyhába, bekapott egy aszpirint és a hűtőben kutakodott valami étel után.
-Komolyan ilyenkor eszel? Ez röhejes! El fogunk késni!-húzta ki Schneider barátját a hűtőszekrényből, és egy kabátot dobott rá.
-Majd a gépen felveszel valami rendes göncöt, ne aggódj! - darálta, majd megragadta Moore kezét és kiráncigálta, egyenesen a ház előtt álló taxihoz.
-A reptérre, kérem! Igen-igen, a magángépes osztályra. Köszönöm! - diktálta Schneider, majd Moore felé fordult.
-Yuki már kint vár minket. Kicsi, kék hajú lányt keress majd.
Kék hajút? Moore gondolta, na, ez is egy tinédzser lesz. Vagy egy popsztár. Az még talán rosszabb...
A taxi csak úgy hasított a reptér felé. Moore az ablakon leszaladó esőcseppeket fürkészte. Némelyik beelőzte a másikat, de volt amelyik félútig se jutott, máris elsöpörte egy nála nagyobb, markánsabb esőcsepp.
-Amúgy, merre tartanak? - nézett hátra a sofőr a visszapillantóban.
-A komcsikhoz. Sakkbajnokság lesz.
-Azért csak vigyázzanak magukra. Az oroszok, én mondom, mind kétszínű kutyák. És teszemhozzá, jól manipulálják az embert. - mondta a taxis.
-Engem már Reagan elnök hülyére vett. Hisz itt ülök a taxiban, a szovjetekhez tartok csupán azért, mert nem akartam megbántani. - mondta keservesen Andrew.
Erre egyik társa sem felelt. Egyetérteni azért mégsem lehet ilyenkor, nem e?
-Hát...jobb, hogy önként jöttél. Ki tudja hogy szállítanak el ha nem vállalkozol arra, hogy magadtól jössz... - gondolkozott Wolfgang.
-Attól tartok, hogy megérkeztünk. - szólt hátra a sofőr.
-Mennyivel tartozunk? - vette elő pénztárcáját Wolfgang, de a taxis megrázta a fejét.
-Semennyivel. Csak térjenek haza épségben.
-Meglesz! - ígérte Moore, és kilépett az autóból. A hatalmas reptér milliónyi kis fénylő pont volt csak az éjszakában. Kezébe hamar egy másik kéz fonódott.
-Gyönyörű, tényleg, de vonszoljuk már el magunkat a gépig, könyörgöm! - törte meg a kellemes csendet az asszisztens. -Nem hiszem el, hogy kézenfogva kell téged elkísérni a repülőig! Mint egy kisgyereket... - fortyogott, de azért továbbra is szorította barátja kezét, majd iszonyú erővel elkezdte őt húzni előre.
Egy kellemes tíz perc, öt vita és három pofon után odaértek a magángéphez, ahol valóban egy kék hajú lány várta őket. Hatalmas mélybarna szemébe belelógott féloldalas neonkék frufruja, szemét csillámokkal és kövekkel díszítette, nyakába pedig egy orbitálisan nagy fejhallgatót akasztott. Az egész lány kaotikus látvány volt.
-Sziasztok!!! - mondta boldogan, majd meghajolt a két férfi előtt.
-Öh...hány éves vagy? - kérdezte gyanakvóan Andrew.
-Huszonhét leszek nemsoká'. - felelte a lány, és büszkén kihúzta magát.
-Azanyámat, vagy tizet letagadhatnál. - ámult el a sakkozó.
-Jó lenne, ha a traccspartinak véget vetnétek és beszállnátok abba a kurva repülőgépbe! - morgott Wolfgang, és feltépte a gép ajtaját. A bent ülő légiutas-kísérők félve néztek az örjöngő németre, de egy mosolyt magukra erőltetve mégiscsak betessékelték a csipetcsapatot a járműbe.
-Esetleg egy kávét, uraim? És...hölgyem? - kérdezte a légiutas-kísérő, mire Wolfgang, mint egy felbőszült bika, odafordította tekintetét a stewardess-re:
-Én kérnék. Jó erősen, feketén.
-Kérése számomra parancs. - lépett hátra ijedten a nő, majd befutott a gép pici konyhájába. Jó tudni, gondolta Andrew, hogy már most terrorban tartják a személyzetet.
-A gép hamarosan indul. Kapcsolják be a biztonsági öveiket. - szólt a pilóta az utasokhoz.
-Hol az övem? - kérdezte Yuki, majd kérdőn fordult körbe az ülésén.
-Rajta ülsz. - mondta Andrew és halkan felnevetett.
-Ó, való igaz. - nevetett a lány a saját butaságán, majd gyorsan becsatolta az övet.
Tíz perc se telt el, de a japán lány halkan dúdolni kezdett.
-Back in the US, back in the USSR...
-Anyám, nem bírom ezt. - fakadt ki Wolfgang.
-Beatles? Ez a számuk pont találó ide. - mondta Andrew.
-Szerintem is! Imádom őket, bár én nem olyan zenét csinálok mint ők... - mondta szomorkodva a lány.
-Szóval tényleg popsztár vagy... - tűnődött halkan a bajnok.
-Tessék? - vette le füléről a készüléket az énekes.
-Semmi-semmi, csak motyogtam magamban.
A lány megvonta vállát, majd feltette fejére a fejhallgatót újra. Andrew az ablakon bámult ki, és a felhőket nézte. Olyan nyugodt minden itt, kilométerekkel a föld felett. A Nap rávetette sugarait a puha, foszló fehér ködökre, és gyengéden kavarta őket. Andrew mosolygott. Még lehet, hogy jó is lesz ez a kis kaland, nem?
-Uram, a kávéja. - adta oda a fekete löttyöt Wolfgang-nak a nő.
-Danke Schön. - vetette oda neki félvállról a férfi, majd egybe lehúzta a fekete kávét.
Moore úgy gondolta, eleget látott, és fejét hátravetve álomra hajtotta a fejét.
Úgy hat óra múlva egy erős kéz rázta meg vállait.
-Már megint én kell hogy keltselek téged! - morogta Wolfgang.
-Itt vagyunk? Itt vagyunk! Igen-igen, itt vagyunk! - motyogott a nagymester, majd feltápászkodott az üléséről, és az ajtó felé vette az irányt.
-Hölgyem és uram, köszöntöm önöket a hatalmas Szovjetu...! -nem tudta befejezni a mondatot a sakkjátékos, mivel kint egy tengernyi kamerával nézett farkasszemet.
-Privet! Hogy utazott?
-Mik a megérzései a meccsel kapcsolatban?
-Aludt egyáltalán? Rosszul néz ki...
Andrew kapkodta tekintetét a sok kamera között.
-Köszöni szépen, jól van, jók a megérzései és aludt remek hat órát is a nagymester úr! - válaszolt helyette Schneider, majd letámogatta a sokkolt játékost a gépről, egyenesen a fekete Volga autóhoz.
-Semmi jót nem hallottam eddig erről a kocsiról, hogy őszinte legyek. - húzta el a száját Yuki.
-Privet! Kuda oni idut? - kérdezte a köpcös sofőr.
-Angolul beszélünk csak, bocsánat. - felelt Yuki.
-Hova mennek? Elvisz önök akárhová. - felelt tört angollal a volgás.
-A Hotel Touristba lenne az út. - válaszolt fáradtan az asszisztens.
-Ó, gyönyörű hotel! Most lenni sakkbajnokság!
-Tudjuk, ő a bajnok. - mutatott Andrewre büszkén Yuki.
-WoW. - nyögte ki a sofőr, majd kissé lesokkolódva a gázra taposott.
-Csak érjünk már oda... - sóhajtott Wolfgang.
-Fél óra, én ígérni! - kiáltott hátra a sofőr boldog hangon.
Fél óra múlva ott is voltak a gigászi hotel előtt. A nyakukat törték volna, ha az épület tetejére akartak volna tekinteni.
-Privet, privet! Rendben vannak? Az egész párt örül a jöttüknek! - rohant feléjük egy meglehetősen furcsa alak. Fehér, derékig érő haja lobogott utána, hosszú frufruja ébenfekete, csillogó szemébe hullott, szovjet katonai ruháján megannyi fénylő kitüntetés lógott. Androgün szépsége ellenére is látszott, hogy közel áll az ötvenhez.
-Yuri Szpilman! - rázta meg Andrew kezét a férfi.
-Andrew. Andrew Moore. - nyögte a bajnok.
-Tudom! Kövessen, na! Biztos rendkívül fáradt. Esetleg kér valamit enni? Ma a lengyel szakácsok vannak soron, tradicionális étel készülne a számára. - mosolygott nyájasan a lengyel.
-Esetleg egy falatot...köszönöm. - sokkolódott le a férfi kedvességétől Moore.
-Wspaniale, wspaniale! Remek! - tapsikolt a fehér hajú, majd gyorsan megfordult a tengelye körül és már rohant is a recepcióra a kulcsokért.
-De fura...és egy betűvel tér el csak a nevünk. - tűnődött Yuki, Wolfgang pedig egyetértően rázta a fejét.
Yuri hamar visszatért a kulcsokkal.
-Itt vannak a kulcsok! Fél óra múlva kész lesz az étel, és... - nyomta Wolfgang kezébe a kulcsokat, és közben ügyelt arra, hogy gyengéden végigsimítsa a német kezét. - ...élvezzék addig is a szobájukat. Spotykamy się! - hajolt meg, majd eltűnt, mintha nem is lett volna.
A három jómadarat felkísérték a nyolcadik emeleti lakosztályukba a lenti őrök.
-Vigyázzanak a kulcsra, nem adunk másikat! - rázta ujját az egyik, kövérebb alak.
-Igenis! - szalutált mókásan Andrew, de csüggedve látta be, hogy senki nem értékelte viccét.
-Esetleg...whiskey van? - kérdezte félve.
-A hűtőben. Na, pihenjenek, holnap nehéz napuk lesz. - mosolygott gonoszan a szovjet, majd belökte mindhármukat egy-egy szobába.
Ahogy bezárult az ajtó Moore mögött, ő rögtön az ágyára vetette magát, és nyújtózkodva terült el azon. Úgy hiányzott már ez neki! Valami zajt hallott a mellette lévő szobából átszűrődni.
-Back in the US, back in the USSR... - énekelgetett Yuki teljes hangerővel, mire Andrew mosolyogva a párnájába fúrta fejét.
Talán mégse olyan rossz ez az egész...