1. fejezet

190 14 3
                                    

Connor

Néztem, ahogyan Lizzie egy újabb kesztyűt húz elő a fiókjából, majd félre is dobja azt. A szobája már kész káosz volt a sok téli holmitól, de még mindig nem találta meg a megfelelő darabot a randijához. A húgom egy igazi angyal, és bár az ember azt hinné, hogy mindenkivel ennyire közvetlen, hát tévednek. Elég nehéz még néha nekem is kiigazodnom rajta.

Lizzie a füle mögé tűrte az egyik szőke tincsét. – Szerinted? – fordult felém megint, feltartva egy újabb adag meleg ruhát.

- Legyen a kék.

- De az kövérít! – csapta a földhöz hisztisen a ruhát.

Az államat a tenyerembe támasztottam. – Akkor minek kérdezel meg, ha sosem jó neked semmi sem, amit mondok?

Csak fújtatott, borzas tincseit kisöpörte az arcából. – Tudod, hogy nagyon izgulok!

Csak megforgattam a szemeimet, és nem válaszoltam neki, ő pedig újabb ruhákat kezdett szétdobálni. Talán egy hete az egyetemem melletti egyik kávézójában találkoztunk, és véletlen leöntötte őt egy srác. Legalább tíz percig vágtak egymás szavába, hogy ki sajnálja jobban a dolgot, végül Adam randira hívta Lizziet, és ennek ma van a napja. A december beköszöntével pedig mi is lenne jobb randi helyszín, mint a koripálya? Lizzie nem mondta ki, de ismerem a tesómat, így titokban, de én is ott leszek pár haverommal. Csak a biztonság kedvéért. Egyáltalán nem akarom szemmel tartani őket. Ugyan, dehogy. Nem vagyok én annyira védelmező nagytesó. Na jó, talán egy kicsit.

Lizzie végül kiválasztott egy kötött pulcsit, és egy fekete farmert, aztán már csak a csizmái között válogatott két óra hosszán át. Gondoltam, hogy tetszhet neki ez az Adam gyerek, de hogy ennyire? A húgom imádja a divatot, és mindent, ami ruha, vagy kiegészítő, szóval a hosszas készülődési idő nála teljesen alap, de most túltolta legalább másfél órával.

Amikor végre felöltözött, én is magamra kaptam valami meleget, Lizzie a fejembe nyomta a sapkámat, és együtt hagytuk el a lakást. Mivel nem akartam elővenni a kocsit, így busszal mentünk el a pályára. Lizzie a lábával dobolt megállás nélkül, és kesztyűbe bújtatott ujjaival babrált.

A combjára tettem a kezem, mire azonnal felnézett rám. – Miért is izgulsz ennyire?

Beharapta az alsó ajkát. – Zayn óta ő az első, aki randira hívott. Biztos kimentem a gyakorlatból – dörzsölte meg az arcát elgyötörten. – Gyakorolhatom veled gyors a flörtölést? – kérdezte kiskutya szemekkel.

Elfintorodtam. – A húgom vagy, szóval van egy határ – löktem meg kissé, mire kuncogva a vállamra hajtotta a fejét.

Lizzievel a koripálya közelében lévő megállónál leszálltunk, ahol engem már vártak a haverjaim is. – Connor! – üvöltötte Lucas, ahogyan vadul csápolni kezdett.

Visszaintettem, és megfogtam Lizzie karját, hogy ne keveredjen el mellőlem. Elég sokan igyekeztek a pályára, főleg most, hogy végre egész jól le is hűlt az idő estére, és még havazást is mondtak. A pároknak ideális randihely.

- Szevasztok! – köszöntem a srácoknak.

A válaszaik összeolvadtak egy mély morajjá, majd Lucas tekintete megállapodott a húgomon. – A kis Lizzienk de kinyalta magát!

A húgom a srácra öltötte a nyelvét. – Randim lesz, te tahó!

- És ki a szerencsétlen? – kérdezte, ahogyan a tesóm mellé lépett, és átkarolta a vállát.

Lizzie kifordult a barátom karja alól, majd a pálya felé kezdett hátrálni. A húgom tekintete megállapodott rajtam. – Ne járass le!

Csak legyintettem, ő pedig el is iszkolt. Lucas azonnal oldalba könyökölt. – Komolyan, kivel randizik? – kérdezte rögtön.

- Egy fazonnal, akivel összeütközött – vontam vállat. – Na, mi is megyünk?

Grayson felnyögött. – Muszáj? Nem tudok korizni. Vagyis inkább nem akarok.

- Hátha valami szexi csaj majd segít neked – paskolta meg a vállát Ian.

Lucas előreindult, mi pedig követtük őt. Mivel igazából csak titkos kísérőként érkeztünk, így nem is siettünk a pályára nagyon. Elmentünk venni forralt bort, közben felváltva néztünk Lizzie felé mind a négyen. A húgom megállás nélkül mosolygott Adam társaságában, ami megnyugtatott. Már koriztak, és a srác megállás nélkül beszélt, Lizzie pedig itta minden szavát, aztán szerepet cseréltek. Tényleg remekül elvoltak, és ez megnyugtatott azért.

- Na, megyünk korizni? – kérdezte Lucas.

- Én passzolnám – emelte meg a műanyag poharát Grayson.

- Ne már! Ha már ide eljöttünk, legalább menjünk pár kört!

A jég irányába néztem, és vállat vontam. – Nekem tényleg mindegy.

Grayson nagyon nem akaródzott menni, és őszintén, egyelőre én sem akartam menni. Lucas és Ian viszont korit kölcsönöztek, és a pályára siklottak. Mi a pálya szélén megálltunk, a korlátra támaszkodtunk, és közben tovább iszogattunk. Ahogy elhaladtak mellettünk a srácok, mindig lepacsiztunk, vagy a másik fejéhez vágtunk valami bunkót, de lényegében elvoltunk. Lizzie néha felém intett, de nem jött oda, Adam pedig minden figyelmét a tesómnak szentelte. Tökéletes első randinak tűnt.

Aztán a tekintetem tovább kalandozott, és megláttam valakit, aki műkorcsolyázók gyönyörűségével siklott, miközben egy lány videózta mosolyogva. Kissé kihúztam magam, és a tovább követtem a srácot a szemeimmel, de túl sokan mentek el előttünk, és alig láttam néha egy villanásra. De egyszerűen le sem bírtam róla venni a tekintetemet.

- Olálá! – hallottam meg Grayson vigyori hangját, mire felé kaptam a tekintetemet. A haverom egy mindent tudó mosolyt villantott rám, mielőtt beleivott volna a forralt borába. – Fincsi tesztalanynak tűnik.

Meglöktem a vállammal. – Fogd be!

- A többieknek mondtad már? – kérdezte a pálya felé biccentve.

Felsóhajtottam, kisöpörtem a homlokomból fekete tincseimet. – Nem. Még néha elbizonytalanodok magamban, aztán nem akarok elkiabálni semmit.

Grayson csak a fejét ingatta. – Megvolt a meleg pornós tesztelés, bevallottad már magadnak, hogy igenis megnézed a pasikat, konkrét eseted van, és most ott van az a pasi – mutatott a tömegbe, de már igazából nem is láttuk az illetőt. -, aki miatt szinte kifolyt a szemed. Mi kell még ennél több?

- Csak nehéz rájönni arra, hogy tényleg biszex vagyok, vagy csak hirtelen fellángolások ezek – dünnyögtem.

Megforgatta a szemeit. – Dehogy nehéz, csak te bonyolítod túl! Szedj végre össze egy pasit is, és próbálkozz! Egyszer élsz – paskolta meg a hátamat.

Megnyaltam kiszáradt számat. – Vajon pasikon is működne a hülye dumám?

- Ha az nem, a bénázásod egész biztos – röhögte el magát.

- Mi van köcsögök? – fékezett le előttünk Ian. – Bejöttök most már?

Ismét a srác irányába pillantottam, de megint csak egy pillanatra láthattam meg. Ellöktem magam a korláttól. – Én megyek. Te jössz? – fordultam Grayson felé.

Egy sunyi vigyor jelent meg az arcán. – A világért sem hagynám ezt ki.

Lucas és Ian értetlenül összenéztek, de aztán csak beolvadtak a tömegbe, és újabb kört kezdtek meg, míg mi korit mentünk bérelni. Komolyan nem vagyok normális, hogy ilyennel próbálkozom. 

Scarf, Orange and IceWhere stories live. Discover now