Scarf, Orange and Ice

12. fejezet

Oliver

Teljesen elégedett voltam. Miért is ne lettem volna? Connor egy jó ideig felém sem mert nézni, állandóan kerülte a tekintetemet. Nem mondom, szórakoztatott. Hagytam, hogy lerendezze magában a dolgokat, amíg játszottunk, és nem zaklattam. Elmélyültünk a játékban, és nem beszélgettünk. Viszont ma egy csókot ki fogok belőle csikarni. Képtelenség, hogy ne akarja ő sem. Hiszen tesztelni akarja magát, nem? Én meg tesztelni akarom, hogy mennyire bír jól csókolni.

- Éhes vagyok – szólaltam meg hirtelen, ahogyan leültünk az egyik kis kanapéra.

- Akkor gyere, meghívlak valamire.

Végre rám nézett! Egy félénk mosolyt küldött felém, majd lassan felállt. Egy pillanatra a szemeiben is elvesztem. Összeszedtük a cuccainkat, és feljebb mentünk egy emeletet, ahol a kajáldák zöme volt. A sorban állás elég sokáig eltartott - de mivel mindketten tudtuk már, hogy mit akarunk -, így beszélgettünk, szóval az idő sem telt annyira lassan.

- Minden vágyam, hogy elmenjek egy szigetre, ahol senki sem lakik, vagy csak nagyon kevesen – áradozta. – Vinnék egy csomó könyvet, és végre olvasnék. És napoznék, meg megtanulnék szörfözni.

- Én északra mennék – vontam vállat. – Havas tájakra, vagy kellemesen hűvös helyekre, és túrázni egy csomót.

- És persze legyen valahol egy befagyott tó, csak neked.

- Nem lenne rossz – biccentettem neki.

Ahogy sorra kerültünk, megrendeltük a kajánkat, és arrébb álltunk, amíg szólítottak minket.

- Láttam bent a játékteremben még billiárdot is – fordultam felé. – Benne vagy?

- Persze! Egy csomó más videójáték is van bent. Meg tudtad, hogy társasok is vannak?

- Hát, ketten nem annyira élvezetes a társas – nevettem el magamat.

- Talán... majd egyszer a családoddal eljöhetnél.

Oldalra billentettem a fejemet. Figyeltem az arcát, a markáns állát, és barna szemét. A hosszú szempilláinak az árnyéka az arcára vetült. Láttam már az utazásaim, versenyeim során jóképű pasikat a világ minden tájáról, de Connor az egy teljesen más téma. Néha felbukkan ez az arc álmomban is, és akkor kelek fel a legboldogabban. Connor... nos, ő baromi helyes, és jófej. Én meg felszínes vagyok. Isteni!

Egy szabad asztalhoz el szlalomoztunk, és aztán leülve enni kezdtünk. Figyeltem, ahogyan Connor a paradicsomot kipiszkálja a hambijából. Pislogva néztem, ahogyan az uborkát is kiszedi. – Van esetleg még valami, amit kiszednél belőle?

- Nem – harapott bele a kajájába.

A kiszedett zöldségeket elvettem a tálcájáról, és az én hambiba tettem. – Van még valami, amit nem szeretsz?

- Kb az összes zöldség – vont vállat.

- Uh, de jól járok akkor veled, ha együtt megyünk enni valahova.

Beleivott az üdítőjébe. - És te van, amit nem szeretsz? – dobta vissza a kérdést.

- Hm – Egy kiesett saláta darabot bekaptam. – Többnyire mindent megeszek, szóval...

- Még a halnak a szemét is?

- Mi? Phuj! – fintorodtam el. – Ki enné meg azt?

Connor vállat vont, szórakoztatta a megbotránkoztatásom. – Olvastam, hogy vannak, akik azt is megeszik. Szerintem guszta.