Scarf, Orange and Ice

3. fejezet

Connor

- Ez mégis mi a frász volt? – esett nekem Lucas.

Még mindig döbbenten pislogtam magam elé. Aztán ismét visszapörgettem magamban az eseményeket, és szégyenembe még jobban elpirultam. Atya isten, de rohadt gáz volt! Idegesen a tincseim közé túrtam, és megrángattam azokat.

Grayson megpaskolta a vállamat. – Legalább szexi volt a hangja?

Igen.

- Nem tartozik rád – dünnyögtem. – Komolyan, ez genyóság volt! – néztem rá összehúzott szemekkel.

Grayson csak a szemeit forgatta. – Ha nem csinálom ezt a klisés szart, akkor sosem mész oda. Beszari vagy!

- Hahóóóó! – emelte meg a hangját ingerülten Lucas. – Elmagyaráznátok, hogy ez mégis mi a szar volt?

Grayson oldalba könyökölt, én meg halkan felnyögtem. – Jó, totál nem így akartam ezt közölni veletek, de így alakult. Asszem' biszex vagyok.

- Asszed'? – fonta keresztbe maga előtt a karjait Ian.

- Egy ideje tesztelgetem magam, de még sosem mentem oda egy sráchoz sem, hogy kavarjak vele, hogy tényleg igaz-e ez az egész, vagy sem, szóval... Ja, még tesztelés alatt áll a dolog.

Lucas csak pislogott rám. – És a kis kecses pasik jönnek be? Komolyan? Csajos jegyek, csak fasszal?

Értetlenül pislogtam rá. – Ezt meg mégis hogy érted?

- A srác. A pályáról – nézett rám úgy, mint egy totál idiótára, hogy nem értem.

- Nem is ismerjük, honnan tudod, hogy csajos? – értetlenkedtem.

Lucas a szemeit forgatta, és egyáltalán nem tetszett, ahogyan viselkedett jelenleg. Ez a mélyről jövő ítélet, nem is tudom, hogy inkább kinek szólt; nekem, vagy a kétkapura játszásomnak. A barátom keresztbe fonta maga előtt a karjait. – Aki pasi létére úgy korizik, ahogyan ő, abban egy csepp férfiasság sincs.

- Ez hülyeség – rázta a fejét Grayson.

- Oh, talán te is bi vagy? – kérdezte ingerülten Lucas.

- Na jó, most őszintén – emeltem meg kissé a hangomat. – Neked mi a fasz bajod van amúgy?

Elfintorodott, majd kikerült engem, és nemes egyszerűséggel otthagyott. Mindhárman néztük a távolodó alakját, de semmit sem értettünk. – Komolyan, mi a szar baja van? – kérdezte Ian is.

Grayson vállat vont. – Hisztérika. Biztos az a baja, hogy nem neki lett elmondva először.

- Na ez a csajos hozzáállás – dünnyögtem az orrom alatt. -, és nem a műkorizás.

Grayson azonnal felröhögött. – Hogy véded a kis szépfiút – könyökölt oldalba kuncogva.

Csak bemutattam neki, majd mi is elindultunk hazafelé. Még beültünk kocsmázni egy kicsit, de aztán mindenki eredt a dolgára. Amikor már a lakás előtt voltam, és nyitottam az ajtót, meghallottam a húgom hangját magam mögül.

- Téged aztán lehet hívni! – mondta szemrehányóan.

- Mi? – fordultam felé értetlenül, félig a kulccsal a zárban.

Lassan fellépdelt a pár lépcsőfokon, és megállt mellettem. – Hívtalak, hogy várjatok meg minket is, de nem vetted fel, szóval Adammel jöttem haza.

- Akkor hol van most ő?

- Hazaküldtem.

Kinyitottam az ajtót, majd magam elé engedtem őt. – Nem volt jó a randi? – kérdeztem, miközben levettem a cipőm, és a kabátom, aztán elkezdtem áttúrni a zsebeimet a telefonom után.

Lizzie letekerte a nyakából a sálját. – De, amúgy tök jó volt, csak nem is tudom – dünnyögte fáradtan. – Nem éreztem a szikrát. Jól elvoltunk, de... ennyi – vont vállat, majd értetlenkedve rám nézett. – Mit csinálsz?

- Keresem a telefonom – dörmögtem az orrom alatt, miközben már könyékig voltam harmadjára az egyik kabát zsebemben. -, de szerintem a pályán hagytam.

- Akkor azt mára már el is felejtheted – nézett az órára Lizzie. – Tíz perc múlva zárnak.

- Pompás – forgattam meg a szemeimet.

Lizzie még evett pár falatot lefekvés előtt, én viszont csak befeküdtem az ágyamba, és csak bámultam a plafont. Ahányszor visszapörgettem magamban a sráccal való beszélgetést, kínomba elvörösödtem, és a fejemet a párnámba temettem. Ha ilyen érzéseket vált ki belőlem, akkor tényleg kétkapura játszok, nem? Vajon másnak is ilyen nehéz eldöntenie? Vagy csak én gondolom túl? Végül is manapság már tökre átlagos, hogy minden harmadik ember biszexnek vallja magát. Talán ezzel nyugtatják magukat sokan, hogy „jaj de jó, én két nemből is válogathatok, talán akkor nem maradok egyedül".

Én már nem tudom, hogy mit gondoljak – sóhajtottam fel halkan. Megfordultam, és magamra húztam a takarómat. Bárcsak ne látnám az arcát magam előtt, és a sötétbarna tincseit, amik a szemébe lógnak. A fekete dzseki, a nagy sál, ami körbeölelte a nyakát, és azok a hosszú izmos lábak... Jobban összeszorítottam a szemeimet, és igyekeztem minden gondolatomat elfeledni, ami vele kapcsolatos.