Törött Szívre Sebtapasz [Robin Buckley ff.]

2. Harrington, a kerítőnő

Robin Buckley

Az elkövetkezendő hónapok mindannyiunk számára nagyon megterhelőek voltak. Mike és a barátai teljesen összeomlottak, hiszen elveszítették Tizenegyet és Eddie-t, míg Max állapota továbbra is kétséges volt. Steve jó bébiszitter lévén rengeteg időt töltött a fiúkkal, miközben igyekezett elnyomi a saját érzéseit. Mind tudtuk, hogy a fiú a saját felelősségének érzi azt, hogy végül így alakult. Sajnos Steve legjobb tulajdonsága egyben a legrosszabb is volt, mivel mindig mindenkit meg akart óvni.

Dustin és Steve mindig is nagyon jó kapcsolatot ápoltak, ám ez a kapcsolat az utóbbi időkben kissé kihűlt az idősebb fiú féltékenysége miatt. Dustin nem próbálta bizonygatni, hogy mennyire fontos neki, mert azt gondolta, hogy ez egyértelmű.

Nancy az eset után sokkal közelebb került testvéréhez. Rengeteget beszélgettek, a lány próbálta éreztetni az Mike-kal, hogy mellette áll, hogy támogatja, valamint azt is, hogy elmondhat neki bármit, ami a szívét nyomja. Mindeközben pedig Jonathan és Nancy kapcsolata is egyre erősebbnek látszott.

Hopper talán még Mike-nál is rosszabbul viselte a kialakult helyzetet, mivel saját lányaként tekintett Tizenegyre. Joyce persze minden szabad percét a seriffel – na meg persze a fiaival is – töltötte, de a Tizenegy után hagyott űrt ő sem tölthette ki.

Na és mit éreztem én? Mérhetetlen ürességet, azt hiszem. Tudtam, hogy Tizenegy maga döntött így, de nem akartam elfogadni, hogy így lett vége ennek az egésznek. Noha a mi kapcsolatunk Tizivel nem volt olyan szoros, mint a többiekkel, mert nem ismertem úgy, ahogy Dustin-t, Max-t, Lucas-t vagy Mike-ot, mivel vele és Will-el nem volt annyi alkalmunk arra, hogy találkozzunk. Steve munka közben rengeteget mesélt arról, hogy miken mentek keresztül együtt. Tizenegy egész életében másokat helyezett előtérbe. Pont úgy, ahogyan legutóbb is tette.

Hawkins három hónap elteltével még mindig úgy nézett ki, mint egy csatatér. Vecna ugyan meghalt, de az általa okozott károk óriásiak voltak. A város szerencsére rengeteg segítséget kapott az ország kormánytól és más városoktól, államoktól. Rengeteg önkéntes dolgozott azon, hogy mihamarabb helyreállítsák a károkat.

Nem olyan rég a tanítás ismét megkezdődött a gimiben, folytatódhatott hát a végzős évem, ami sajnos nem épp úgy alakult, ahogyan azt szerettem volna. Noha Steve-nek meggyőződése volt, hogy Vickie szintén a ciciket szereti, sajnos nem lett igaza. Vickie néhány hete összeállt a kosárcsapat egyik tagjával, ami igencsak rosszul érintett, mert tényleg elhittem, hogy lehet köztünk valami.

-Szóval azt mondod, hogy még mindig együtt vannak? – kérdezte Steve, miközben az iskola felé fuvarozott. Válasz gyanánt csak bólintottam, majd lassan felé emeltem a tekintetem. Gyakran felhozta a témát, pedig jelenleg ez volt a legutolsó, amiről beszélni szerettem volna.

-Igen, együtt – a hangomból érezhető volt, hogy mennyire lehangolt a tény, hogy a lány, akiért lassan fél éve oda és vissza voltam, összejött valaki mással – Miért nem jön össze soha semmi? – tettem fel a kérdésem, miközben egy nagyot sóhajtottam. Steve lopva vetett rám egy-egy pillantást. Őszintén szólva nagyon jót tett a mentális egészségemnek az, hogy a szerelmiügyeim megbeszélhettem valakivel, aki történetesen a környék legnagyobb nőcsábászának hírében állt.

-Robin, ne legyél szomorú! Vickie talán meg sem érdemelt téged. Sőt! – a fiú felkiáltott és felém pillantott. Kedves volt tőle, hogy próbált jobb kedvre deríteni. Steve mindig nagyon figyelmes volt velem, ennek ellenére mégis imádtuk szívni egymás vérét – Biztos vagyok benne, hogy azért alakult így, mert kettőtöknek nem volt jövője. Biztos voltam benne, hogy ő is a cicikre bukik, de tévedtem. Bocsi!

-Tudod Steve – kezdtem bele a mondandómba egy újabb mély sóhaj kíséretében – Tudom, hogy csak jót akarsz, de ezzel egyáltalán nem segítesz a helyzetemen. Vickie egyszerűen tökéletes volt! Annyira szép, kedves, vicces és még okos is! Én tényleg azt hittem, hogy ő is ugyan úgy érez, ahogy én, de ezek szerint hatalmasat tévedtem – Steve váltakozva pillantott rám és az útra. Tudtam, hogy a történtek után mindenkinek a legjobbat akarta, ezért is próbált beszélni az érzéseimről. Az viszont nagyon elszomorított, hogy mindenkire gondolt, csak épp magára nem.

Miután felébredtem a kórházban, mindenbe beavatott és elmondta, hogy szerelmet vallott Nancy-nek, de a lány visszautasította őt mondván, hogy Jonathan-t szereti. Steve elmondása szerint fel volt készülve az elutasításra, de tudom, hogy még mindig borzasztóan szerelmes a lányba. Ebből adódóan nem volt véletlen az sem, hogy visszatért a csajozós életmódjához, hogy ezzel, ha egy kicsit is, de enyhíthesse a Nancy által hagyott űrt.

-Biztos vagyok benne, hogy te is találni fogsz valakit. Majd segítek!

-Kerítőnősödni fogsz? – kérdeztem tőle nevetve, közben pedig begurultunk a gimi parkolójába.

-Ha ezen múlik, akkor igen! – vágta rá szinte azonnal, miközben leparkolt. – Tényleg csak azt szeretném, ha végre boldog lennél.

-Na és magadra mikor fogsz gondolni? – a tekintetem Steve-re emeltem, mire a fiú csak szomorúan elmosolyodott. – Tudom, hogy mennyire szereted Nancy-t, de talán itt az ideje annak, hogy elengedd őt.

-Azon vagyok, hogy elengedjem. Örülök, hogy boldognak látom Jonathan mellett, mert megérdemli a boldogságot.

-Steve – szóltam halkan – nálad jobban senki sem érdemli meg, hogy végre boldog legyen. Tudom, hogy mennyire megvisel téged ez a helyzet és azt is tudom, hogy magadat hibáztatod a. A gyerekek nem fognak megharagudni azért, hogy végre utat engedsz az érzéseidnek – miközben beszéltem, nem tudtam Steve szemébe nézni. Nekem is nagyon nehéz volt beszélnem az érzéseimről másoknak – Tudom, hogy gyászolsz, de mind gyászolunk. Egyszerűen csak időt kell hagynod magadnak arra, hogy feldolgozd a történteket, különben sosem fogod tudni elengedni azokat. Lehet, hogy te vagy Steve Harrington, de közben csak egy átlagos fiú vagy a videótékából, aki bár szeretne megmenteni mindenkit is, nem tudja elfogadni, ha ez nem sikerül. Nem a te hibád volt az, hogy így alakult – igyekeztem egy bíztató mosolyt küldeni a fiú felé, aki az eset óta talán most először engedett utat az érzéseinek. Láttam, ahogyan Steve szemeibe könnyek szöktek. – Mi lenne, ha suli után beszélgetnénk egy kicsit?

Steve csak bólintott, ezzel felelve a kérdésemre, majd elpillantott, hogy letörölhesse a könnyeit. Mióta ismerem őt, most először mutatta meg nekem ezt az oldalát, ami nagyon jól esett. Talán még én sem nyaltam meg neki ennyire, leszámítva azt az alkalmat, amikor a pláza mosdójában, totál betépve elmondtam neki, hogy nem jönnek be a fiúk. Ha akkor nem beszélünk erről, talán sosem vált volna a legjobb barátommá. A mostani beszélgetésünk után pedig azt éreztem, hogy a kapcsolatunk még mélyebbé vált.

-Benne vagyok – felelte, mikor ismét felém pillantott. – Nagyon szívesen beszélgetnék még veled, de menned kellene. Idő van, mindjárt becsengetnek!

-Jaj, basszus! – ahogy ezt kimondtam, már szálltam is ki az autóból. A hátizsákom gyorsan a hátamra kaptam és már indultam is. Félúton visszapillantottam a fiúra – Akkor este! – kiáltottam oda neki és már rohantam is az órámra, hogy el ne késsek.