Törött Szívre Sebtapasz [Robin Buckley ff.]

4. Megérdemled

Robin Buckley

Őszintén szólva én nem biztos, hogy oda mertem volna menni egy vadidegenhez azért, hogy útbaigazítást kérjek. Ez a lány megtette és ezzel meglepően pozitív első benyomást tett rám. A videotékától nagyjából húsz percnyi sétára lakott. Az otthonáig vezető utat most is végig beszélgettük és nagyon meglepett, hogy önfeledten tudok beszélgetni egy vadidegennel. Az a húsz perc nagyon gyorsan elröpült, közben pedig a lány előző lakhelyéről, iskolájáról és barátairól beszélgettünk.

Egyébként biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki néhány emberrel szinte azonnal tud kapcsolódni, míg másokkal ehhez bizony rengeteg időre van szükség. Bár az is lehet, hogy ez a kapcsolódás sosem alakul ki igazán. Mindenesetre mindig jó érzéssel tölt el, mikor ilyen emberekkel hoz össze az élet.

Lily nagyon hálás volt azért, hogy elkísértem, ezért legalább tízszer megköszönte azt. Én persze nevettem ezen, hiszen teljesen természetesnek tartottam, hogy segítsek, ha megkérnek rá, az meg már csak mellékes, hogy én magam sosem mertem volna megkérni senkit. A lány hálája jeléül meghívott a hétvégén ebédelni, ami miatt egy kissé fel is lelkesültem, mert szerettem volna picivel jobban megismerni őt.

Henry-Vecna-001-el, a barátainkkal és úgy az egész várossal történt katasztrófa sorozat óta nem igazán mozdultam ki otthonról, ha pedig mégis, akkor a szabadidőm Steve-vel és a gyerekekkel töltöttem. Hosszú idő urán most először éreztem úgy, hogy ideje lenne új barátokat szereznem, Lily pedig elég nyitottnak tűnt erre.

Végül abban egyeztünk meg, hogy szombaton délután fél egyre elé jövök majd, hogy együtt mehessünk a kiválasztott helyszínre. Mivel Lily nem ismerte Hawkins-t, magamra vállaltam azt a feladatot, hogy keressek valami kellemes kis helyet, ahol nem csak a kaja jó, de beszélgetni is lehet majd. Azt is felajánlottam a lánynak, hogy megmutatom neki a várost, azon belül is a legfontosabb üzleteket, felkapott helyeket és mindent, ami egy kicsit is érdekes lehet. Nagyon tetszett neki az ötlet, így ezt is hozzácsaptuk a szombati programhoz.

Miután elköszöntem Lily-től, siettem is vissza a tékába. Az órámra pillantva tudatosult bennem, hogy az oda-vissza negyven perces út végül csaknem egy órába tellett. Kezdtem félni Steve haragját, az agyam pedig azonnal kifogásokat kezdett el gyártani. A téka parkolójához érve még a korábbinál is több autót láttam sorakozni. Meg is szaporáztam a lépteimet és amint beléptem a munkahelyem ajtaján, szinte azonnal Steve durcás tekintetével találtam szembe magam.

-Ne, ne mondj semmit! – szóltam szinte azonnal, így próbálva elkerülni a fejmosást, amit a műszak után mindenképp meg fogok kapni.

-Nagyon gyorsan vedd fel az egyenruhád – felelte kimérten, amivel a vért is sikerült megfagyasztania az ereimben. – Ezért még kapni fogsz.

Nem mondtam semmit, csak hatra szaladtam az öltözőbe, hogy felkapjam én is a videotéka egyenruháját, ami egyébként mindenkin borzalmasan állt. Igen, mindenkin. Még Steve is úgy nézett ki benne, mint valami bohóc, de talán a Scoops Ahoy egyenruhájánál nem volt rosszabb. Amint végeztem az öltözködéssel, már rohantam is vissza, hogy kisegíthessem a legjobb barátomat.

Steve nem duzzogott sokáig, a hatalmas forgalom mellett nem igazán maradt ideje ilyesmire. Noha nem mintha sokáig szeretett volna duzzogni. Ha éppen volt egy kis szabadidőnk, a saját kis hülyeségeinkkel szórakoztattuk egymást, így az idő is gyorsan eltelt. Mire feleszméltünk, már zártunk is. Nagyon gyorsan este hét lett, bár lehet csak azért gondoltam így, mert egy órát késtem.

Nagyon szerettem volna beszámolni Steve-nek arról, hogy vélhetően szereztem egy új barátot, de még a délelőtt folyamán megbeszéltük, hogy kivételesen az ő érzéseiről fogunk beszélgetni, ezért nem is akartam felhozni ezt a témát. Szerettem volna, ha ő is érezné végre, hogy mennyire sokat jelent nekünk.

-Szóval – törtem meg a csendet, miközben Steve az üzletet zárta. A fiú azonnal felém pillantott. – Ma fogunk beszélgetni, ugye?

-Biztosan ma szeretnél beszélgetni az érzéseimről? – szomorú mosollyal az ajkain kérdezett vissza. – Szerintem te is szívesen mesélnél valamiről.

-Igen, ma! Tudom, hogy nem könnyű beszélned az érzéseidről, de azt hiszem, hogy segíthet – motyogtam.

-Oké. Rendben, de előtte válaszolnod kell egy nagyon fontos kérdésre – mondta sejtelmesen.

-Jó! Kérdezz csak – vágtam rá nyugodtan.

-Ki volt ma az a lány veled? – közben Steve már bezárta az üzlet ajtaját, így már teljesen rám figyelhetett.

-Lily-nek hívják – feleltem, közben pedig éreztem, hogy az arcom égni kezd. A kérdés nem ért váratlanul, hiszen a fiú gyakorlatilag az összes lányt ismerte a korosztályunkból, de Lily-vel még sosem találkozott korábban. – Most költözött a városba. Jó, nem pont most, de eddig nem igazán mozdult ki otthonról.

-Igen, mondtad, hogy új lány – bólintott – Azt is értem, hogy miért nem volt kedve felfedezni a várost. Végtére is – egy kissé elgondolkodott, majd halkan fel is nevetett – rohadt jó disztópiát lehetne forgatni nálunk. Viszont azt nem tudom, hogy hogyan viszonyulsz hozzá. Csak nem tetszik neked? – nem nézett rám, miközben kérdezett, csak megindult az autója irányába. Mivel a lábai sokkal hosszabbak voltak, mint nekem, ezért megszaporáztam a lépteimet.

-Jesszusom Steve! – hatalmasat sóhajtottam, majd folytattam. – Lehet, hogy leszbikus vagyok, de az nem azt jelenti, hogy minden szép lány bejön, akivel szóba állok.

-Tehát azt mondod, hogy szép? – ezen a ponton már biztos voltam abban, hogy mit akar kihozni ebből az egészből.

-Igen, szép – a fiú eközben kinyitotta az autó ajtaját, hogy beszállhassak – Tudom, hogy mire akarsz kilyukadni, de ő nem Vickie – a tekintetem rögtön Steve-re vezettem, amint behuppantam az autóba. Legnagyobb meglepetésemre Steve pár pillanat elejéig csendben maradt.

-Ne haragudj. Nem erre akartam kilyukadni – szólal meg végül némi hallgatás után – Nem láttam sokat belőle, de szeretném megismerni. Zavarna, ha elhívnám valahová? – a kérdése nagyon meglepett, mert korábban sosem kérdezett meg arról, hogy mit gondolok.

-Miért zavarna? – kérdeztem teljesen őszintén. Már nem tudtam kordában tartani az előtörő mosolyom. – Steve, nem is ismerem azt a lányt. Mármint kedves és szép meg minden, de az esélye annak, hogy a lányokra bukjon, szinte egyenlő a nullával.

-Robin – szólt halkan – Nekem nagyon fontos a véleményed és éppen ezért nem szeretnék valami olyat tenni, amivel megbánthatlak – a szavai és a tekintete is őszinte volt. Steve ritkán mondott nekem ehhez hasonlókat, de azok mindig nagyon jól estek.

-Kedves tőled, hogy most is értem aggódsz, anyu – elnevettem magam, de a tekintetem egy pillanatra sem vettem le a fiúról, aki az anyu szó hallatán megforgatta a szemeit, majd hangosan fel is nevetett. – Néha magadra is gondolhatnál. Nancy után megérdemled a boldogságot.