„Mellkasom előtt összefontam a karjaimat, a fehér falnak döntöttem a hátamat, s mosolyogva néztem a többi gyakornok között táncoló fiút, aki - akárcsak a társai - most az én új albumomra készül fel. A tánctanár utasításokat adott nekik, a mókuska pe...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nem olyan könnyű az élet, mint amilyennek gondoljuk. Attól függetlenül, hogy valakinek rendszerezett, hogy be van táblázva, még nem lesz egyszerűbb. Sőt, talán bonyolultabbá válik.
Nem tudtam hova beiktatni egy francos találkozót Jisunggal. Most, hogy az összes számot megnéztük, s több emberen is átment, a dolgok egyszeriben felgyorsulni látszottak. Órákat töltöttem a stúdióban, éjszakákat, mire mindent összeraktunk, kijavítottunk, arról nem is beszélve, hogy mennyi tárgyalásra kellett járnom. Az alapkoncepciót meg kellett beszélnünk, azt pedig tovább küldeni a fejeseknek, hogy rábólintsanak. S ez még semmi.
Többször lett visszaküldve az album fő dala, mint ahányszor számítottam arra, hogy visszadobják. Vagy a szöveg nem tetszett nekik, vagy túl egyértelmű volt, vigyünk bele több kreativitást, illetve, a kedvencem; plágium.
A szakma talán legnehezebb része, hogy ezen átcsússzunk. Ha már egy kicsit is hasonlít valami másra, nagyon könnyen megvádolhatnak ezzel, s akkor az egész ugrik. Olyan kárt lehet okozni az ügynökségnek, hogy csak könyöröghetek, hogy rajtam ne verjék el a fele bírságot. Ezért kell, hogy ennyi emberen keresztülmenjenek a számok, mielőtt kiadhatóvá válnak.
Aztán pedig jött a borítókészítés. Annyi, de annyi mintát sorakoztattak fel elém, hogy már-már szenvedéssé vált, amikor egy újabbat kell a kezembe vennem. Főleg, hogy a végső döntés úgyse az enyém lesz.
Rosszul is éreztem magam, amikor egy idő után már válaszolni sem tudtam Jisungnak. Annyira későn értem haza, s olyan fáradt voltam, hogy nem volt másra erőm, csupán egy gyors tusolásra, s arra, hogy a fürdőből a hálószobámba, az ágyamig elvánszorogjak. Arról nem is beszélve, hogy a rosszabb része csak ezután jött. A kész zenét elküldték egy koreográfusnak, aki minden idejét erre szentelve, talán túl gyorsan is, de összerakott egy komplett előadást.
Még egy dolog, ami a munkám ellen szól... Hiába válik örömömre, ha kiadok egy dalt, annak írása, megmunkálása, viszont mire tényleg kidobhatnánk a piacra, megunom. Eddig is elmondható volt, hogy én ismerem a legjobban, ha pedig mégsem, akkor Chan, viszont ezek után tényleg minden egyes apró rezzenést megjegyzek.
Hosszú ideje dolgoztam már ezen. S amikor végre használhatóvá válik az anyagom több személy szerint is, akkor olyan szinten felgyorsul minden, hogy az hihetetlen. Mintha az a fél év, amíg én csak szenvedtem a hangokkal, a rímekkel semmiség volna.
S most itt tartok. A próbateremben szétterülve, késő este, miután az istennek se sikerül ütemre becsatlakoznom. Pedig annyiszor elpróbáltuk már. Számolásra úgy-ahogy megy. Viszont mihelyt bekapcsolja Moojin, a tánctanárom a zenét, teljesen felborulok, s csak kapkodva igyekszek mindent nagyjából jól csinálni. Pedig neki olyan könnyen megy! Nagyon zavar, hogy sehogy se sikerül.
Nyilván, az évek alatt megtanultam, hogy valamire több időt kell fordítani, mint ahogy azt mi elsőnek gondoljuk. Viszont én mindig is könnyen és hamar tanultam. Most pedig ez a francos lépés kifog rajtam.
