„Mellkasom előtt összefontam a karjaimat, a fehér falnak döntöttem a hátamat, s mosolyogva néztem a többi gyakornok között táncoló fiút, aki - akárcsak a társai - most az én új albumomra készül fel. A tánctanár utasításokat adott nekik, a mókuska pe...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Bevallom az őszintét, egyetlen táncosért, avagy gyakornokért sem aggódtam. Moojin és a többiek úgyis meghozzák a legjobb döntést, amit csak lehet a tökéletes comeback érdekében. Viszont, amikor megláttam a fiút ott állni, az eddigi laza, már-már leszarom stílusom teljes ellentétet vetett.
Az időközben felpockolt, s jegelt lábamat a földre helyeztem, mindkét kezemmel a térdeimen könyököltem, s izgatottam vártam, hogy mivel fog előrukkolni Han Jisung. Valahol reménykedtem, sőt, könyörögtem a fentieknek, hogy jól sikerüljön neki, bármivel is jelentkezik.
Tudom, hogy az lenne a legjobb, ha messziről elkerülném, mint Lee Minho. Viszont akkor, abban a pillanatban nem tudtam ezzel törődni. Sőt, eszembe se jutott, hogy talán ez a helyes út. Csupán a srác közelében szerettem volna lenni, mivel erre iszonyatosan kevés lehetőségem van. S végre talán úgy is szembeállhatok vele, hogy nem leszek úgy bebugyolálva, mint egy múmia.
- Hatott a kávé, Minho-ssi? - kérdezte mosolyogva az egyik hölgy, akit még gyakornokként ismertem meg. Eleinte nem bírtam, mert elég sok csúnya megjegyzést tett a súlyomra, de mára már tudom, hogy ő is a szabályokat követte, s úgy cselekedett, hogy később ne legyen ebből problémám.
Sajnos sok olyan rajongó van még a mai napig is, akik nem elégszenek meg az általunk nyújtott száz százalékkal. Nekik nem tetszik a hajunk, a szemünk, a szánk, az arcunk, vagy éppen a testünkkel van problémájuk. Szerintük egy-egy idolnak fogynia kell, néhánynak pedig hízni, mert lassan el fognak fogyni. Engem is támadtak már be, de szerencsére több volt az olyan, aki mellettem állt, mintsem ellenem. Nyilván, nem lehetünk mindenki szemében tökéletesek.
Ezért is vannak bizonyos standardok a szakmában. Valami, amit részben nyilvánosságra is hoznak, hogy az emberek tudjanak mihez igazodni velünk kapcsolatban. A szálkás testalkat az alap. Ettől nem igazán távolodhatunk el. A köztudatban ez a norma az idolokat illetően. Ezzel nem kínozni akarnak minket, sokkal inkább megvédeni. Az, ha valakit többen szeretnek, azzal is jár, hogy sok ellenséget szerez magának. Márpedig ők bármibe bele tudnak kötni.
Emlékszem, hogy nekem eleinte azzal jöttek, hogy túlságosan rideg vagyok, ezért a következő interjúban, amiben részt vettem, olyan forgatókönyvet kaptam, hogy egy éjszakám csak azzal ment el, hogy a szövegemet magoltam be, s a tükör előtt gyakoroltam, hogy hogyan legyek aranyosabb. Arról nem is beszélve, hogy megedzettem az arcizmaimat, mivel tudtam, hogy kénytelen leszek sokkal többet mosolyogni. Persze azok, akik ezt kiszúrták, s elindították a lavinát azzal kapcsolatban, hogy én egy bunkó valaki vagyok, nem tudtak arról, hogy előtte miket mondott rólam a műsorvezető. Mindenféle taknyos, tehetségtelen kölyöknek lehordott, s nekem úgy kellett vele dolgoznom, hogy a debütálásom után az volt az első interjúm.
Nyilvánvalóan izgultam, hogy minden rendben fog-e menni, elvégre ez mégis egy élőadás volt. Viszont ezek után teljesen elment a kedvem az egésztől, s hiába tanultam minimális színészetet, akkor valahogy nem tudtam a zsebembe nyúlni, hogy előszedjem a gyakorlatokon elsajátított készségeimet.
