The curse of idol romace |SKZ FF.|

EIGHTH

— Úgy gondolom, hogy most az lenne a legjobb ötlet, hogy mindketten elemegyünk az otthonunkba, fürdünk egy jót, majd pedig alszunk egyet erre a döntésre és majd holnap vagy amikor időd engedi benézel hozzám a kórházba és megbeszéljük. Azt semmiképp sem szeretném, hogy ez a beszélgetés interneten keresztül történjen, de szerintem ezt te is megérted. — fejtette ki gondolatait a doktor úr mihelyst becsukták maguk után J.Y. Park irodájának ajtaját. 

— Persze. Én is így gondolom. — bólintott aprót Aki. — Nekem viszont most mennem kell mert még van dolgom, de ígérem, hogy a legjobb döntést fogom hozni. Majd jelentkezem. 

-------

Bangchan értetlenül nézett fel a lányra mikor zaklatottan toppant be a stúdióba. Aki viszont még a fiúnál is meglepettebb volt. 

— Mit keresel itt? — ocsúdott fel elsőnek Chan. A lány csak a fiú telefonjára bökött ujjával, mely az asztalon hevert, fejjel lefelé. A fiú kezébe vette a készüléket és felnyitotta. Egy ideig csak a képernyőt bámulta, majd felnézett Akira. — Ezt már minimum egy húsz perce vagy több ideje küldted. Hogyhogy csak most jöttél be? 

— Őmm....Volt...volt valaki aki eltévedt az épületben és elkísértem oda ahova akart menni. — szorosabban ragadta meg saját kezét, melyet zsebébe bújtatott. Nem mondhatta el az igazat mert nem akart aggodalmat okozni a fiúnak. Chan viszont tudta, hogy nem ez az igazság. Vagyis inkább nem a teljes igazság. 

— Aki....én..... Mindegy. Ömm, akkor én már megyek is. Nem akarlak zavarni. Biztos neked is lenne dolgod. Amúgysem akartam ilyen sok időt itt-tölteni, csak eszembe jutott egy másik dal is. — kezdett el magyarázkodni, de Aki csak leintette. 

— Semmi gond...akkor majd hol- nem fejezte be mert hirtelen kínzó fájdalom lövelt bele mind a fejébe és mind a mellkasába. Bangchan rögtön felkapta a fejét. Aki próbált olyan fejet vágni mint akinek nincs olyan érzése mintha belülről égetnék, de nem nagyon sikerült neki. — Majd én megyek. Úgy is menni akartam, csak beakartam nézni, hogy elvan-e mentve néhány dal a gépen. — füllentett miközben a falba kapaszkodva kísérelte meg a mosolygást. 

_____

Látszott rajta, hogy nincs jól. Hogy eleinte nem ezt akarta mondani. Chan tudta is. Már teljesen megvolt bizonyosodva arról, hogy a lány egyáltalán nincs olyan jól mint ahogy azt mondja. Azt, hogy mi lehet a baj még nemsikerült kiderítenie, de már ügyködött rajta. 

Most viszont úgy tett mintha nem venné észre a lány arcán lévő fájdalmat. Mintha nem érezné Aki kisugárzásán, hogy egyáltalán nincs semmi sem rendben. Csak bólintott. És megvárta, hogy elhagyja a helyiséget. 

Miután ez megtörtént bűntudattal temette arcát a kezébe. "Miért engedtem elmenni? Látszik rajta, hogy rosszul van. Mikor lettem én ilyen? Utána kellene mennem és segítenem. De ő nem akarja, hogy tudjam mi baja. BASSZUS CHAN! Mikor érdekelt, hogy mit gondolnak mások egy ilyen helyzetben!? Ő az egyik legfontosabb barátom, nem veszíthetem el. Tennem kell valamit. De mit? Ha utána megyek elfogja fogadni a segítségem? Nem fog megutálni? KIT ÉRDEKEL, HOGY MEGUTÁLL-E HA EZZEL AZ ÉLETÉT MENTHETEM MEG!" Ostromolta magát folyamatosan kérdésekkel. Végül azonban csak visszafordult a gépéhez és fülére helyezte a fejhallgatót. 

_____

Eközben Aki a falnak simulva próbálta megtalálni a folyamatosan csörgő hang forrását. Miután sikeresen meglett fáradtan pillantott a képernyőre. /Changbin/ Igazából maga a tény, hogy megvolt neki a fiú telefonszáma megdöbbentő volt számára, na, de hogy fel is hívja, ráadásul ilyen időben? Az teljességgel érthetetlennek bizonyult Aki számára. Azonban hamar sikerült a zöld kis telefon mellett döntenie.