I'LL FOLLOW YOU MINHO | MINSUNG

🍁🍂4. fejezet🍂🍁

Han Jisung

-Biztosan ezt akarod?-kérezte meg újból szőke hajú barátom egy állathordozóval a kezében.

-Igen Felix. Nálatok jó helyen lesznek. Ti tudtok róluk gondoskodni majd, és önzetlenül szeretni őket.

-De Hyunjin alergiás a macskaszőrre.-mondta, amint a tekintetem Felix mögött álló fiúra tévedt, aki a másik két állathordozót tartotta a kezében

-Nem alergiás. Minho szándékosan befújta őket menta illatú parfümmel, hogy Hyunjin tüsszögjön. Csak szivatott titeket.-világosítottam fel.

-Ezesetben, rendben. De tudd, ha bármikor látni szeretnéd őket, csak gyere át. Jó?-tette vállamra a kezét Felix.

-Természetesen.-bólintottam egy kisebbet.

-Szia Jisung.-köszöntek el.

-Sziasztok.-viszonoztam a köszönést halkan, miután kiléptek az ajtón.

Kulcsra zártam a falapot, majd a konyhába vettem az irányt. Nem hiába adtam oda a cicákat Hyunjinnak és Felixnek.

Három hete, hogy Minho meghalt. Három hete, hogy vége a temetésnek, s azóta nekem második otthonom a temető. Majdnem többet vagyok ott, mint itthon.

Ma éjszaka láttam álmomban Minhót. Azt mondta, hogy ne menjek többé a temetőbe, mert itt a házban közelebb vagyunk egymáshoz.

Felébresztette bennem a gondolatot. Mi lenne, ha tényleg közel lennénk egymáshoz? Nagyon nagyon közel, úgy mint ahogy három hete tettük, mielőtt meg nem történt volna a tragédia?

Ma reggel ellátogattam a gyógyszertárba, és vásároltam két nagy doboz altalót. Azt mondtam, hogy a rémálmok miatt kell, és hogy azért veszek ilyen sokat egyszerre, hogy ne kelljen gyakran járnom a gyógyszertárba. A kis fiatal nő el is hitte, és kiadta nekem a gyógyszereket.

A konyhaszekrényéből veszem el a két fehér dobozt. Kinyitom először az elsőt, majd a másodikat is.

Öntök egy pár szemet a tenyerembe, majd egy erőteljes "Ne!" kiáltás ellenére ami az elmémbe hasított, s vészesen hasonlított elhunyt pároméra számba vettem a fehér kapszulákat, és lenyeltem.

Így tettem a többivel is. Egyszerre öt-hat szem fért bele a számba, így ezt a számot betartva apránként tüntettem el az összes fehér kapszulát.

A második doboz felénél azoban hatalas fáradtság, és gyomorfájdalom tört rám.

-Kezd hatni...Minho, követlek téged! Újra együtt lehetünk majd! -suttogtam a ház csendjébe.

A félig tele lévő második dobozzal a kezemben letelepedtem a kanapéra, és ott folytattam a mostmár egyessével adagolandó gyógyszerek elpusztítását.

Már csak hat vagy hét darab maradt a dobozban, amikor elkezdtem szédülni. Erőtlenül dőltem hosszan a kanapén kiejtve kezemből a dobozt.

A gyógyszerek hangos csörömpöléssel érkeztek a hideg parkettára.

-Jövök Minho!-suttogtam erőtlenül a semmibe, majd elsötétült minden.