Fogva tartom magam, pedig mindenki elenged,
Az életed csak önmagammal lehet tényleg teljes.
A jövőm helyett ködöt látok, újra és újra melléd visszavágyom,
Pedig én vagyok az én, a nagybetűs test,
Kezével arcára minden nap más arcot fest.
Mosoly, üdvözülés, hit, és remény,
Napfénybe foglalt, aranyozott szegély.
Kábulat.
Ámítás.
Magamat, és téged.
Olvasod, de nem nézed.
Látod, de nem nézed.
Nézed, de nem látod, hogyan mosódik el minden íratlan határod;
Megkötözve fekszel saját magad roncsolta elméd megmaradt martalékain, míg ki nem vérzel.
...
És Te csak látsz, de nem nézel.
