Lance x Keith One-shots (Voltron) /folyamatban/

Reggel

- ... tizenhárom, tizennégy, tizenöt, tizenhat, tizenhét, tizennyolc...

Halk suttogás üti meg a fülét, miközben apró nyomást érez az arcán. Majd újból és újból, mindig más és más ponton. Lassan nyitja ki szemhéjait, miután hason fekve ébred fel. Feje jobbra, a mellette fekvő felé van fordítva. Egyből Keith fürkésző tekintetével találja szembe magát, és mozgó ajkaiból könnyen megállapítható, honnan ered a duruzsolás. Barátja oldalra fordulva, könyöklő kezén támaszkodva, másik szabad kezének mutatóujjával bökdösi az eddig alvó fiúnak arcát. Szűk szemekkel, erősen koncentrál.

- Te meg mit csinálsz? - mosolyodik el kérdőn, de fekve maradva.

- Csss! Huszonkilenc, harminc, harmincegy, harminckettő...

- Keith - kezdi el zavarni az állandó piszkálódás - Mit csinálsz már? - értetlenül fordítja el kissé a tekintetét.

- Ne! - csúszik el az ujja a puha, kreolbarna pofin - A szeplőidet akarom megszámolni, nem egyértelmű!? - vonja kérdőre barátját mérgesen.

- Istenem... - szemforgatva, hitetlenkedő mosollyal nyúl orrnyergéhez, hogy megdörzsölje az álomtól még le-leragadó pilláit.

- Lance! - löki el a kézfejet - Most kezdhetem előről - nyomja bele tenyerét a meglepett fiúnak arcába, majd erősen két keze közé veszi azt, és komoly tekintettel mered rá. - Maradj így! - utasítja rendre sértetten, és ismét elkezdi számolni az apró szeplőket.

- Keith, ez most komoly? - kérdezi nevetve, miközben erősen próbálja visszafogni az ebből adódó rázkódást. Szemét is rendesen összeszorítja, mintha az bármiben is segítené a folyamatot.
Amint a matatás és mantrázás véget ér Lance óvatosan résre nyitja szemeit.

- A válladon és karodon kívül hol vannak még szeplőid?

- Passz. Fogalmam sincs.

Fogja magát és elgondolkodva térdel fel, hogy a hasaló Lance fölé magasodva végigpásztázhassa annak egész testét. Hirtelen ötlettől vezérelve ragadja meg az alsónadrág gumiját.

- Keith! A fenekem!? - jön zavarba meglepetten, ahogy megsuhintja a friss, reggeli levegő eddig fedett bőrét, közben egyből elvörösödik - Ott miért lenne!?

- Hmm - rántja meg vállait mosolyogva - Ki tudja... - húzza vissza a csupasz, és a többi napbarnította testrészhez képest feltűnően világos testrészre a ruhadarabot.

- Akkor csak hát és kar - ül rá nagy lendülettel barátjának vékony, de szállkás derekára, hogy tovább folytathassa a számlálást.

- De jó nekem... - dünnyögi szarkasztikus, de beletörődött hangnemmel, majd engedékenyen és erőtlenül engedi leesni az imént hirtelen felkapott fejét visssza kezeire.

- ... hetvenkettő, hetvenhárom, hetvennégy, hetvenöt, hetvenhat, hetvenhét, hetvennyolc... ahh meguntam - hajol előre, rádőlve békésen szuszogó barátjának selymes és meleg, karamellbarna hátára. Álmosan fúrja bele arcát a széles vállakba, és közben nagy levegőt vesz, hogy beszívhassa a fiúnak szappanos, enyhén naptejes és üdítően narancsos illatát. Érzi a tenyere alatt feszűlő tiszta, apró pihéktől puha, de még így, nyugvó állapotban is kitapintahtó izmokat. Megfordítja a fejét, hogy másik arcát is felmelegíthesse Lance jóleső testhőjével, ezután újból nagyot szippant az édes aromából. Megsimogatja a vállakat, ezt követően végigsimít a felkarokon is. Párját elégedetten cirógatva, lehunyt szemekkel fekszik. Mindez egészen addig tart, amíg Lance el nem kezdi egyre nehezebbnek érezni a rajta tehénedő Keith-et.

- Ugye tudod, hogy mindjárt összenyomsz? - motyogja félig az ágyneműbe.

Nem érkezik válasz, csak egy doroboláshoz hasonló, mély dünnyögés.

- Keith... Tényleg alig kapok már levegőt - kuncog, de szörnyen nehezére esik, mivel barátja súlya teljesen lenyomja felső testét. - Lance palacsintát akarsz? Azt akarod, hogy olyan legyek, mint egy lepény? - próbálja finoman megrázni magát, ezzel jelezvén szándékát Keith felé, miszerint ideje lenne leszállnia róla. - Hm? Ezt akarod?

Ismét csak egy rezonáló dorombolás a válasz.

- Nah, jolvan akkor - vigyorogva veszi ki álla alól kezeit, hogy hátranyúlva megcsikizze az óvatlan fiúnak védtelen derekát.

- Ne! Ezt ne! - egyből ősszerezzen, és kényszeredett nevetés lesz rajta úrrá, de olyannyira, hogy kétségbeesésében autómatikusan vergődni kezd. Intenzív védekező reakciója koordinálatlan kapálózásból és hánykolódásból áll, aminek levét az alatta elterülő Lance issza meg.

- Rossz ötlet volt! Rossz ötlet! - kapja el kezeit magát megadva - Befejeztem! Befejeztem! - védi tenyereivel a tompán lüktető pontot tarkóján, amit az előbb Keith a homlokával lefejelt. Gyorsan és durcásan fordul le róla a másik.

- Ahh, Keith! Most mindenem fáj... - nyöszörögve, izületeit megropogtatva és nyújtózkodva tápászkodik fel.

- Te kezdted... - feleli duzzogva, karba tett kézzel. Néhány pillanatig gyermeteg szótlansággal néznek egymásra. Végül Lance óvatosan megszólal.

- Nah, mennyi van? - húzza elnéző félmosolyra száját.

Keith vonakodva válaszol.

- 161.

Azonban nem sokkal később sajnálkozó pillantást vet a még mindig mosolygó, kócos barnára.

- Bocsánat...

- Jaj, ne viccelj! - nevet fel halkan és szájon puszilja az ágy szélén gubbasztó Keith-et.

Upsz, megint előreszaladtam az időben és a kapcsolatukban... 😅 Legalább végre ismét kirakhatok valamit, annyi hosszú kihagyás után 😌 Enjoy!