libabőr. végig futott a hátán, majd a karjain. lágy szellő járta át és kiürített minden érzést apró testéből; fájdalmat, magányt, bátortalanságot. már nem érzett semmit. üres tekintettel pásztázta a szemei elé táruló végtelenséget, a pihenni vágyó napot.
az újabb fuvallat megingatta, s ezzel dallamra hívta a mellette magányosan heverő üveget. a halk csörgés csábította a lányt, így megragadta az üveg nyakát és egy nagyot kortyolt a borból.
szép lassan azonban hű társa is fogyatkozni kezdett. mintha a megmentője lett volna, de csak rontott a helyzeten.
a vörös cserepeken megcsillant a hold fénye. a lány hanyatt feküdt és átadta magát a hajnalnak.
