Egy kósza fénysugár csillant meg a kád peremén. Már javában teltek a reggel hosszú percei a fürdőszobával szembeni faliórán. A lelkesen kattogó másodpercmutatókkal ellentétben Zamira mozdulatlanul térdelt a márványmintás csempén, könyökével a vécédeszkat támasztotta. Halk nyöszörgés hagyta el a száját, de az előző este rossz döntéseit sehogy sem sikerült kiürítenie elernyedt testéből.
A szomszéd házat újították. Éles robaj töltötte fel az ébredező levegőt. Zörgés, berregés, búgás és hirtelen hasító fejfájás. Mintha nem is az ő teste lenne csak bámult maga elé, a deszkában átlátszóan tükröződő emlékképek soraira. A torkában sebesen legördülő alkoholvízesést figyelte, a látványtól végigfutott gerince minden egyes csigolyája mentén a borzongás. Majd a latex halk csattanásával nézett farkasszemet, nyelvén újra érezni kezdte az alkohollal keveredett ondóizt.
Mélyról feltörő megbánás jut a felszínre, a kevertek sugárban ömlenek a porcelánfehér csészébe. Bemocskolja a lány minden ártatlanságát.
Gyenge mozdulattal húzza le a bűntudatot, az emlékek pillanatok alatt eltűnnek a lefolyó végeláthatatlan medrében.
