A Tomioka Testvérek

2.

- Tessék? - akadt ki Muzan-sama

- De hasznunkra válhat, ha idősebb lesz... - kezdte Daki

- Nem, most azonnal verd ezt ki a fejedből! - torkoltam le

- Nem bántja a Nap fénye, ergó tudna kémkedni nekünk, nem muszáj kinyírnia a Pilléreket.

- Ha elkapják, akkor meghal, te idióta!

- Hogy kapnák már el?!

- Úgy, hogy a legjobb Démonölő életben van, és ráadásul Ubayashiki-nek is van egy Démonölőnek készülő fia, aki Kasumi-nak a lányával randizgat! Ha a Tomioka-család jobban szimpatizálni fog az Ubayashiki-klánnal, nekünk annyi, ezt te felfogtad?! - erre nem mondott semmit - Tudod, amíg Shinobu élt, elmondott nekem mindent, de ti végig sem hallgattatok. Ha Kokushibo küzdött volna meg Kasumi-val, akkor most Akaza is itt lenne, és talán nem kéne tartanunk attól, hogy bármelyik pillanatban meghalhatunk.

- Douma, gyere velem egy pillanatra! - indult meg Muzan-sama, mire nyeltem egyet, és elindultam

~ Kokushibo szemszöge ~

Miután becsukódott az ajtó, összenéztem a testvérekkel. Nem kellett megszólalnunk, már tudtuk, hogy Douma esetében két lehetőség van: Vagy megöli, vagy addig kínozza, hogy csak egy hajszál választja el a haláltól.

Egyből rátapadtunk az ablaküvegre, és néztük, ahogy Douma a földre kerül.

Egy kis idő múlva Muzan-sama elment, mi pedig azon nyomban leszaladtunk a barátunkhoz, akit csak egy hajszál választott el a haláltól. Mellé guggoltam, megfogtam a karját, és átdobtam a vállam felett. Gyutaro is odajött a másik oldalára, így ketten felvittük a nappaliba a félig halott barátunkat. Azért nem a szobájába, mert az az emeleten van, így viszont könnyebb mindegyikünknek.

Fent letettük a kanapéra, és gyorsan elállítottuk a vérzést a felkarjánál. Bekötöttem a sebet, majd Daki egy vizes ronggyal kezdte törölgetni az arcát.

- Tűzforró... - motyogta a lány, kezét még mindig Douma arcán tartva

- De igaza van. - ültem le a fotelembe, amit már egy ideje lestoppoltam magamnak - Mindenben igaza van. Abban meg főleg, hogy a halál borotva élén táncolunk. Ha nem Kasumi kardja által halunk meg, vagy ránk süt a Nap, akkor Muzan-sama fog minket kinyírni.

Körülbelül háromnegyed óra múlva Douma visszatért közénk.

~ Douma szemszöge ~

Szörnyű fejfájással ébredtem. Emellett természetesen a felkaromon lévő fehér kötszer sem nyugtatott meg.

- Felébredtél? - ült le mellém a nem rég visszaérkezett Gyokko

- Nem, még alszom. - motyogtam, majd megpróbáltam felülni, de... - Áu!!

- Nem ülsz fel, egy ideig ágyhoz vagy kötve! - húzott vissza a hajamnál fogva Kokushibo, ami nem is lenne nagy baj, csakhogy... A fiam előtt csinálta ezt, ő meg jóízűen kiröhögött

- Persze, röhögj csak ki nyugodtan. - motyogtam a kisfiúra pillantva

~ Mei szemszöge ~

Kint ültem az udvaron, mellettem Kawara, aki körülbelül másfél órája ért haza. Kezem a kezében, fejem a vállán pihent.

Eközben az öcsém éppen Miru-val edzett. A lány vagy huszadszorra döngölte a földbe, mire megráztam a fejem.

- Yuu, ne csináld már... - kiáltottam oda neki - A két legjobb Démonölő fia vagy, nem hagyhatod, hogy egy lány legyőzzön! Miru, ne vedd magadra.

- Nem vettem. - rázta meg a fejét

- Szóval, Tomioka Yuu, szedd már össze magad, az istenért!! - erre összerezzent

- Valamiért anyádra emlékeztetsz, Mei. - hallottam meg Iguro-san hangját, mire arra néztem - A szüleitek a kórházban vannak jelenleg, siessetek!

Erre az öcsémmel villámgyorsan szaladtunk a kórház irányába. Bementünk, fel az emeletre. Apa a folyosó túloldalán ült, anyu sehol. Nem akartam rosszra gondolni, tudom, hogy anyát nem olyan könnyű legyőzni, mégis olyan szinten remegtem, hogy arról beszélni nem lehet.

Amint apa észrevett, felállt, és felénk fordult. Mikor elértem, a nyakába ugrottam.

- Hol van anya? - a hangom remegett, még az sem segített, hogy apu simogatta a hátam

- Bent van. Nincs súlyosabb sérülése, de azért durván nézett ki.

Ebben a pillanatban kinyílt a korterem ajtaja, és a szóban forgó nő lépett ki rajta. A felsője csak rá volt terítve a vállára, a mellkasát fehér kötszer takarta.

- Anya!! - ölelte meg egyből az öcsém, anyu pedig mosolyogva megsimogatta a buksiját

- Szia, Picim! - mosolygott, majd lehajolva megpuszilta a feje búbját

- Menjünk haza. - állt fel apa, majd anya kezét megfogva, elindult, én a másik oldalán

- Ugye mostanában nem mentek sehova? - néztem fel a fekete hajú férfira, aki bólintott, majd a fejemre simított

- Egy darabig még nem.

- Úgy örülök, hogy élve megúsztátok! - mentem anyuhoz, és őt is szorosan megöleltem

- Én is, hogy ti jól vagytok. - megpuszilta a homlokom

~ Este ~ Kasumi szemszöge ~

A fürdőben álltam a nagytükör előtt, és próbáltam kötést cserélni, amikor Giyuu nyitott be.

- Elaludtak? - kérdeztem, mire bólintott, és mögém sétált

- Segítek, engedd el a gézt! - elengedtem, és csak álltam ott, míg ő lassan és fájdalommentesen leszedte a kötést

Kezébe vette a fertőtlenítőt, és elém lépett. Eltűrte a hajam, amivel takartam amit lehetett. Lefertőtlenítette a vágásokat a felsőtestemen, miközben kontyba fogtam a hajam. Felemeltem a kezem, míg ő újra "múmiát" csinált belőlem.

- Minden oké? - kérdeztem a hallgatagságát

Mondjuk sosem volt valami nagy szószátyár, ez köztudott, mégis, amikor ketten vagyunk, vagy neki vagy nekem, szófosásom lesz.

- Igen, minden. - e mondata után egy csókot lehelt a számra, amit egy mosoly kíséretében viszonoztam

Átöleltem a nyakát, míg ő a derekam fogta. Néhány másodperc múlva megéreztem a tenyerét a fenekemen, mire picit megugrottam. Belemosolygott a csókba, mire elhajoltam. Ő persze jól szórakozott rajtam.

- Na, elég! - csaptam a mellkasára - Én is kicserélem a kötésed, utána megyünk aludni.

- Igenis, Főnökasszony! - erre elnevettem magam

Lefertőtlenítettem a vágásokat a mellkasán és a hátán, majd befásliztam a felsőtestét.

Mikor mind a ketten szép múmiák lettünk, bementünk a szobánkba. Lefeküdtem az ágyra, Giyuu mellém dobta magát. Átfogta a derekam, és óvatosan magához húzott, hogy vigyázzon a sérüléseimre. A fejem a mellkasára hajtottam, és lehunytam a szemem, amint ránk terítette a takarót.

- Jó éjszakát! - suttogtam

- Aludj jól, Szerelmem! - homlokon csókolt

Ahogy simogatta a felkarom, úgy merültem álomba.