Váratlan szerelem

06

Reggel nagyon boldogan ébredtem fel, alig vártam hogy kilépjek a kapun és meglássam Szabit. Letusoltam, felöltöztem, egy kis visszafogott smink az arcápolás után és lementem. Apa és anya a konyhában voltak és valamit nagyon beszélgettek. Mikor megláttak elhallgattak.
– Jó reggelt.
– Jó reggelt kisasszony.
– Most szigorú szülőt fogtok játszani?
– Bizony. Hogy képzelted, hogy felviszed este a szobádba? És miért nem írtál legalább egy üzenetet, hogy mi a helyzet? Mit csináltatok? És ha bántott volna? Bántott?
– Na jó. Bocsánat, hogy nem írtam. Nem csináltunk semmit csak beszélgettünk még egy kicsit, nem bántott és amúgy is itt voltatok, nem tudtam volna csendben tűrni ha bántana.
– Ha beköti a szád?
– Jézusom! Nem egy filmben vagyunk. Figyeljetek! Ti mondtátok, hogy kezdjem újra. Vele sikerülhet. Jót akartok nem?
– De igen, de nem viheted fel az első randi után. Egyáltalán tudja hogy mi történt veled?
– Nem az első volt és igen tudja. Az első randinkon elmondtam neki.
– Mikor volt az első? Mi miért nem tudjuk?
– Anya tudja. Pénteken a sétálás.
– Nem említetted, hogy vele mész.
– Nem kellett. Tudtad. És láttad is az ablakból, láttam hogy leskelődsz. És semmi baj. Köszönöm, hogy aggódtok de nektek is el kell engednetek a múltat.
– Jól van na. Nekünk sem olyan könnyű. Na akkor most reggeli és nyomás suliba. Szabival!- hansúlyozta
– Ne aggódjatok. Vigyázni fog rám.
– Ajánlom is mert ha bánt én kicsinálom.
– Jó jó, elég lesz. El fogok késni.
– Ja, igen.
Megreggeliztem, megpusziltam mindkettőjüket, szép hetet kívántam apának, megint megy el, anyának szép napot és kimentem az ajtón. Meglepetésemre Szabi nem volt ott.
Írtam neki egy „Jó reggelt" üzenetet.
Nem válaszolt, pedig válaszolt volna ha ébren van. Hívtam, de nem csengett ki. Nem vártam, hát egyedül ballagtam el a suliig. Szomorúbban mint szerettem volna, furcsa volt és hiányzott. Talán beteg? Vagy csak nem akar velem beszélni? Valamit elszúrtam este? Haragszik? Vagy csak elaludt? Gondoltam lehet, hogy az anyukája elvitte suliba és ott fog várni egy öleléssel... de nem volt ott. Aggódni kezdtem és megint hívtam. Nem csengett ki. Odamentem Vikiékhez.
– Sziasztok csajok. Nem láttátok ma Szabit?
– Szia Kira. Nem láttuk, nem veled kellett volna jönnie?
– De igen, de nem jött. Nem ír vissza és nem cseng ki a telefonja.
Vikivel félre mentünk a társaságtól és elmentünk a mosdóba.
– Este történt valami?
– Semmi említésre méltó. Kajáltunk, jöttek Szofiék, felidegesítettek, elfutottam, ő utánam. Megbeszéltük, hazakísért, bújtunk, csókolóztunk, elhívott a bálra, hazament.
– Igent mondtál?
– Mi?
– A bálra. Igent mondtál?
– Igen.
– Jó. Figyelj, nyugodj meg. Biztosan csak elaludt, fiú. Előfordul.
– Lehet.
Visszamentünk a barátainkhoz és próbáltam bekapcsolódni a beszélgetésbe, de nem ment. Rossz érzésem volt, azon kattogtam hogy mi történhetett vele. Bajba keveredett volna? Lassan telt az egész nap, nem voltam ott az órákon, nem hallottam Szabiról, nem írt és nem vette fel egèsz nap a telefont nekem. A suliból,  mikor kijöttünk elköszöntem Vikiéktől és elindultam hazafelé, egyedül. Nagyon rossz érzésem volt, valaki mintha figyelt volna és rám tört a rosszullèt. Láttam egy kocsit, ami a megengedettnél sokkal lassabban közlekedett. Gyorsan szedtem a lábam hazafelé és egy utcán lecsaptam az utat. Mikor bementem az ajtón gyorsan becsuktam magam mögött.
– Szia Kira. Hazaértél?
Anyu kijött az előszobába és megrémült ahogy rám nézett.
– Kicsim? Minden rendben van? Mi történt?
– Szabi! Aggódok Szabiért. Egész nap semmi hír róla, nem jött be suliba, félek hogy bajba keveredett és felfüggesztetten van és mintha valaki követett volna végig.
– Nyugodj meg Kicsim. Mi az hogy követett? Kit láttál? És hogy hogy felfüggesztetten van? Miért?
– Nem láttam senkit csak végig egy olyan érzésem volt. Szabi egy félreértés miatt, jót akart és ő jött ki hibásként. Át kell mennem hozzá.
– Nem mehetsz. Ilyen állapotban nem engedhetlek el. Elviszlek.
– Jó, köszi.
Elvitt Szabiékhoz anya.
– Várok míg bemész és ha maradsz írj egy üzenetet és majd visszajövök érted, jó?
– Jó, köszi.
Vettem egy mély levegőt és bementem a kapun. Kopogtam és lépteket hallottam, az anyukája nyitott ajtót.
– Csókolom. Szabi itthon van? Nem volt ma suliba.
– Kira?
– Igen. Mi van vele?
– Nincs itthon.
– Hol van? Aggódok érte.
– Nem mondhatok semmit.- láttam a fájdalmat a szemében. Valami történt vele.
– Mondja el kérem! Nem megyek innen addig el míg nem tudom meg hogy mi van vele? Nem akar velem találkozni?
– Hidd el hogy semmit sem szeretne jobban, de nem teheti. Nekem ezt mondta.
– Mondja el, hogy hol van. Kérem szépen.- már folytak a könnyeim.
– Ha kérdi nem tudtalak megállítani, fuss fel a lépcsőn és az első ajtó jobbra.
– Köszönöm.- és már futottam is. Az ajtón ahogy berontottam megláttam őt, összeverve. A szeme be volt lilulva, néhány helyen felhasadt a bőr és keze be volt kötözve.
– Te mit keresel itt?
– Mi történt veled Szabi? Édes Istenem! Ki volt az?
– Nem szabadna itt lenned. Nem kellene így láss.
– Ne hülyéskedj már! Itt a helyem melletted.
– Nagy kedvem nincs most hülyéskedni.- kacagott egy kicsikét és az oldalához kapott.
– Miért nem írtál egy üzenetet hogy élsz csak nem jössz?- és eszembe jutott hogy írjak anyunak hogy maradok.
– Nem tehettem.
– Miért?
– Idejöttél volna.
– Most is itt vagyok. Egész nap idegeskedtem. Miért kaptad? Kitől?
– Nem ismerem a csávót, de téged említett. Hogy hogy gondoltam én, hogy elveszem azt ami az övé. Nem ütöttem vissza, csak tűrtem és hallgattam. Nem tehettem mást. Hirtelen leütött és kezdett rugódni. Azt mondta ha nem tartom magam távol tőled akkor megszívod. Ez egy beteg állat. Nem akartam bajt hozni a fejedre.
– Huni az. Ma ő követett haza felé. Figyelt, hogy tényleg nem vagy-e velem.
– Mi az hogy követett?! Megölöm!
– Nyugalom.
– Kira. Ne haragudj rám.- megtört volt a hangja és szomorú.
– Nem haragszom Szabi, de én nem tartom magam távol tőled. Nem akarom, veled újra tudnám kezdeni és ezt nem fogom elvenni magamtól.
– Kira én... Én nagyon kedvellek téged és nem akarom hogy bajod essen.
– Nem fog, nem jöhet a közelembe. És ha feljelentenéd...
– Nem fogom. Priuszom van, nem fognak hinni nekem és nincs bizonyítékom sem.
– De ha megpróbálnád.
– Nem érted. Én jönnék ki hibásként. Azt mondanák, hogy én voltam a hibás. Belekötöttem valakibe és ő erősebb volt.
– De nem így volt. Nem ütöttél vissza.
– Nem hinnének.
– De Szabi! Ő ült már. Te felfüggesztetten vagy, eddig jeles magaviselettel. Inkább neked mint neki.
– Nincs bizonyíték hogy ő volt. Meg amúgy is, rengeteg baj van egy ilyen üggyel. Ha valaki, akkor te tudod.
– Tudom, de egy percét sem bánom azért hogy megkapta a büntetését.
– Nem érted. Az a büntetés amit kapott az téged kárpótolt? Nem. Tanult belőle? Nem. Azt a két évet elégnek érzed úgy, hogy benned egy életre nyomot hagyott? Na ugye hogy nem? Most az hogy lesittelik egy pár hónapra, mert annál többet nem adnak az nekem nem elég. Azalatt amíg be van zárva védve van. Van egy csomó ideje gondolkodni, dühöngeni, edzeni.
– Hm, igazad van. De akkor hagyjuk, hogy csak úgy legyen szabadon és éljünk rettegésben? Vagy mit csináljunk?
– Nem tudom még, de kérlek bújj ide és csókolj meg. Hiányzik a közelséged.
Szó nélkül bebújtam mellé, óvatosan és megcsókoltam. Ahogy kérte. Sajnáltam. És azért is mert nem tehet semmit. Tuti meg tudta volna verni őt. Csak volt annyi önuralma hogy ne tegye. Tisztelem ezért de nagyon sajnálom.
– Nagyon fájt?
– Nem. Most fáj, akkor csak egy kicsit éreztem. Elnyomta az akaraterőm ami mind azt súgta, hogy úgyis mindjárt megunja vagy elfárad és itt hagy. Csak épp ne üssek vissza. Az volt a terve, hogy tudjon eltenni láb alól vagy ijesszen rám.
– Szegénykém.- néztem rá nagy bociszemekkel és megöleltem, amire felszisszent.
– Ijjj, bocsi. Fájt?
– Nem, csak többet ne csinálj ilyent.- szűrte ki összeszorított fogai közt.
– Oké. 
– Mit csináljunk?
– Csak bújjunk. Nincs holnapra tanulni valóm, ráérek.
– Jól van Hercegnőm.- és megpuszilta a homlokom.
Mosolyogva feküdtem a karján az oldalamra fordulva és gyengéden a mellkasán pihentettem a kezem. Néha megpusziltam az arcát és simogattam a mellkasát. Nem tudom meddig lehettünk ebben a pózban de egyre mélyebben kezdett szuszogni. Elaludt. Vajon éjjel mennyit aludhatott? Fájdalmai között nem hiszem hogy sokat. Szóltam anyunak, hogy ma itt aludnék Szabival, ha nem gond és holnap nem akarok suliba menni. Elmondtam hogy lehetséges hogy Huni megverte éjszaka Szabit miattam és fájdalmak közt fekszik. Hát azt megengedte hogy ne menjek suliba az viszont hogy vele aludjak az kicsit nehezebb volt. Végül megegyeztünk hogy ha Szabi anyukáját nem zavarja akkor maradhatok. Így maradhattam. Csak feküdtem mellette, hallgattam a légzését és gondolkodtam. Gondolkodtam hogy mitévők legyünk. Vele újra tudnám kezdeni, vele akarom újra kezdeni. De most már mindig kell rettegnünk tőle? Még van 4 hónap Szabinak a felfüggesztettjéből. Neki addig meg van kötve a keze, nekem nem. Hirtelen ötlettől vezérelve írtam Huninak hogy találkozni akarok vele, egy pláza címét adtam meg. Fél órát adtam neki. Felkeltem Szabi mellől, megpusziltam és lementem. Szóltam Szonjának, Szabi anyukájának hogy haza lépek pár cuccért, írtam Vikinek hogy ha 2 óra múlva nem jelentkeznék szóljon anyunak hogy hova mentem de nem küldtem el, majd csak a plázában fogom, nehogy le beszéljen róla. Elindultam a pláza felé és gondolkodtam. Nem tudom mit akarok mondani neki, de muszáj tennem valamit. Azt sem tudom egyáltalán tudnéke vele beszélgetni, rá tudnék-e nézni de meg kellett próbálnom.
Mikor odaértem leültem egy kávézóban a bejárattól jól látható helyre és vártam. Éppen nem járt le a fél óra mikor belépett az ajtón, a szívem a torkomban dobogott de kegyetlenül. Elküldtem Vikinek az sms-t és lenémítottam a telefonom. Erőt vettem és intettem egyet hogy lásson meg, elindult felém és nagy meglepetésemre puszival akart köszönni. Reflexből ellöktem és szúrós tekintettel nyugtáztam a pofátlan közeledését. A hányinger kerülgetett tőle.
– Kira, de örülök hogy látlak.- szavaiból ordított a gúny.
– Én kevésbé.
– Nahát, pedig te kezdeményeztél. Azt hittem újra akarod kezdeni velem a dolgot.
– Te meg vagy bolondulva. Beteg vagy, megszállottan ragaszkodsz hozzám pedig te basztad el. Most meg amit művelsz? Mit képzelsz magadról, ki vagy te? Megvered azt az ártatlan srácot aki nem tehet semmiről és kedves velem! El akarod üldözni. Már sose lehetek boldog miattad?
– Jobbat érdemelsz Kira. Az a buzi még meg se tudott ütni.
– Nem süllyedt le oda hogy a véred a kezéhez tapadjon. Nem olyan mint te, nem annyira agresszív.
– Félt. Rá ijesztettem kicsit.
– Kicsit? Betörted pár bordáját és csupa kék- zöld. Ja, tényleg csak rá ijesztettél.
– Bizonyítsd be hogy én tettem.
– Nem tudom, még egy kamera sincs ott. De neked ez miért jó?
– Mert te az enyém vagy és nem hagyom hogy bárki is elvegye azt ami az enyém. Főleg nem egy ilyen gazdag ficsúr. Kapott pár pofont és egy kicsit megrugódtam, de még arra sem méltatott hogy káromkodjon nekem vagy visszaüssön. Őszintén többet néztem ki belőle, verekedni akartam ehelyett csak megvertem. Még te is harciasabb vagy mint ez! Te legalább nem hagytad magad, kihívás voltál.- nevetett fel gúnyosan.
– Tudod mit? Baszd meg! Sosem voltam a tiéd és nem is leszek, soha, senkié! Undorító vagy! Miért volt jó ez neked? Miért kell mindenkit bántanod? Velem miért akartad azt tenni?
– Egyszerű. Magadtól nem mentél volna bele a hármasba én meg találtam egy faszit aki velem együtt megtette volna veled és elragadott a hév.
– Hát kössz! Emberségből jeles vagy. És csak hogy tudd, az egész fel van véve hangrögzítőre és megy a rendőrségre a felvétel ha mégegyszer hozzányúlsz Szabihoz! Vagy hozzám!- mutattam győztesen a telefonomat de nem állítottam meg a felvételt hanem csak visszaraktam a zsebembe.
– Na azt már nem! Nem küldesz vissza oda. Add azt ide szépen vagy baj lesz.
– Ugyan már Huni! Vesztetted ezt a csatát! Mit tudnál csinálni itt a bevásárlóközpont közepén, látnak minket és Viki is tudja hogy veled találkoztam. Ha valami bajom lesz azonnal szól a rendőröknek.
– Baszhatják! A jól bevált cselt használom.
És olyan hirtelen hajolt oda és szúrt a karom belső részébe valami injekciót, hogy semmi reakció időm nem volt. Jajj ne, már megint! Egy hang nem jött ki a torkomon, de belül ordítottam. És sírtam. Teljesen megzsibbasztott. Elhomályosodott minden és furcsa képek jelentek meg a szemem előtt. Szabi közeledett felém, nem volt semmi baja. Hogy lehet? Karon ragadott és kezdett vezetni valamerre. Hallottam egy hangot, utánunk kiabáltak. Megkértek hogy fáradjunk velük. Szabi mondta hogy nem nagyon lehet mert nagyon rosszul vagyok én. Mondta a hang hogy sokáig nem tartanak fel csak valamit ellenőriznek. Érdeklődtek hogy mi a bajom, de azt hiszem nem tudtam válaszolni. Valahova lefektettek. Mikor kinyitottam a szemem Hunit láttam magam előtt ahogy épp bilincselik a rendőrök és hozzám egy mentős rohant és Viki anyuval. Jajj ne, mit tettem?! Bajba sodortam magam. Nagyon fáj a fejem és kerülget a hányinger. Még mindig nem jön ki hang a torkomon. Anyu sír, nyújtom a kezem arra ahonnan hallom. Megfogta és megsimította. Máris jobb.
– Mit adott be neki?! És nincs is miért tagadnia látszik a kamerán és a karján is.- kérdezte egy idegen hang.
– Találják ki, maguk a szakemberek!- válaszolt flegmán Huni.
– Elnézést, 3 éve még egyszer megtette ezt. Akkor ketamint találtak a szervezetében, akkor az italába tette. Azt hiszem hogy akkor is hasonló tünetei voltak, de nem tudom, lehet valami más.
– Ketamint adott neki?- kérdezte egy hang Hunitól. Gondolom a rendőr volt az.
– Maguk tudják.- makacskodott tovább.
– Ha nem mondja el?- aggódott anyu.
– Akkor meg kell várjuk a labor eredményeit. Az meg egy fél nap legalább. De ha tudnánk akkor tudnánk mivel kezeljük.
– Segíthet magán annyit hogy elmondja és csak egy pár évet kap vagy rács mögé dugom élete végéig.- mordult rá a rendőr.
– Jól van, igen. Ketamint adtam.
– Mekkora dózisban?
– Nagy dózisban, de magától jobban lesz egy pár órán belül. Nem szokott ezzel baj lenni, csak szeretem mert egyből üt.
– Rendben van, maga beteg és ezennel letartóztatom súlyos testi sértés, emberrablási kísérlet, drogfogyasztás és...
– Én nem fogyasztom.
– Rendben van, kábítószer volt a tulajdonában de nem maga használja tehát árulja. Az előbb felsoroltak és kábítószerrel való kereskedés vádjával letartóztatom. Valamint az emberi jogok valamennyi pontját megsértette ezzel. Segített egy kicsit a munkánkban de ez így is elég ahhoz hogy kapjon 10 évet legalább és egy pár év pszichiátriát utána.
Kezdett minden homályos lenni és egyre távolabbinak éreztem mindent. Minden visszhangzik, olyan mintha vízbe dugtam volna a fejemet. Úgy hallom, hogy elviszik. Én meg megnyugodtam és már megint elaludtam.