Váratlan szerelem

03

Reggel nyúzottan és fáradtan ébredek. Lezuhanyzom és felöltözök. Ma nincs olyan jó idő, így farmert húzok és egy laza blúzt választok, amit betűrök a nadrágomba. Lementem a konyhába és kitöltöttem egy nagy bögre kávét.
– Jó reggelt.- köszöntem anyának és leültem az étkezőasztalhoz. Anya fürkésző tekintettel meredt rám.
– Kicsim. Rosszul aludtál?
– Miből gondolod?
– Nem szoktál kávézni, többnyire jó kedved szokott lenni és nagyon rosszul nézel ki.
– Rosszat álmodtam. Néha visszatérnek a félelmeim és ilyenkor rosszul alszom. Olyan élethűen újra élem ami 3 éve történt. Nem tudom túltenni magam rajta. Igyekszem de nem megy. Soha nem fogok tudni megbízni senkiben.
– Dehogynem Kira. Adj időt magadnak és próbálj meg kikapcsolódni.
– Oké. Indulnom kell, különben elkésem.
– Elvigyelek?
– Nem kell. Inkább sétálok, kicsit hátha megébredek. Legyen szép napod anya.- megpuszilom és elköszönök.
Nagy meglepetésemre Szabit látom meg a kapunk előtt. Hitetlenkedve megyek oda hozzá.
– Jó reggelt Szépség.- köszönt vigyorogva.
– Jó reggelt. Te mit keresel itt?
– Gondoltam, ha ennyire közel lakunk egymáshoz mehetnénk együtt suliba. Nem tudtam mikor indulsz, ezért már 10 perce várlak. Induljunk most már jó?
– Jól van.
Szeretnék némán ballagni, a gondolataimba merülve. Hát persze, hogy Szabi ezt nem engedte.
– Jól vagy? Fáradtnak tűnsz.
– Nem tudtam éjszaka aludni. Csak forgolódtam és ha elaludtam rosszat álmodtam.
– Szegényke. Én viszont nagyon jól  aludtam a tegnap esti romantikus sétánk után. Persze először kivertem. Szerintem ez a titok nyitja.
– Fúj! Erre nem voltam kíváncsi.- nevettem el magam. Ki mond el ilyent?
– Ugyan. Te is csinálod, mindenki csinálja. Legalábbis akinek nincs párja. Nem szégyen, emberi szükséglet.
– Jajjj ne már! Légyszi hagyjuk inkább ezt a témát.
– Oké. Úgyis mindjárt a sulinál vagyunk és nem volna túl jó, ha látható merevedéssel érkezem meg.
– Miért lenne?
– A témától. És tőled. Még így is nagyon csini vagy.- kacsintott már megint rám. Jajjj ne.
– Haha. Mi az hogy így is?- néztem rá tettetett felháborodással.
– Hát karikás szemekkel és kómás fejjel.
– Vicces vagy és nagyon szókimondó.
– Ami a szívemen az a számon.- vont vállat.
– Szuper. Még jobban el lett baszva a napom.
– Naa, ne már. Gyönyörű vagy. Mikor megyünk pizzázni?– kérdezi pofátlanul cuki vigyorral a képén.
– Nem hiszem el. Nem megyek veled pizzázni.- feleltem nevetve.
– Ó.- szomorodott el.
Meg is érkeztünk, együtt mentünk be. Figyelmen kívül hagyta az udvaron csoportosuló bandát és jött tovább velem. Kérdőn néztem rá.
– Mi van? Azt mondtad ma bemutatsz a barátaidnak.- szólt izgatottan.
– Igaz, gyere.- nevettem fel. Tényleg cuki, pontosan olyan most, mintha csokit adnék egy gyereknek. Vagy... magamnak. Na mindegy.
– Sziasztok srácok. Figyu úgy gondoltuk, hogy ha ti nem bánjátok Szabi is csatlakozna hozzánk a szünetekben. Mit szóltok?
– Helló. Engem egyáltalán nem zavar.- jött oda Viki kedvesen, hízelegve. Talán kicsit túlságosan is. Kicsit zavart ez. De biztos csak azért van mert nem szeretném hogy Szabi megfutamodjon mert a legjobb barátnőm mászik rá.
– Zsír.- nevetett Szabi kicsit feszengve.
– Na jó. Figyelj Szabi. Ő Zsolti, Levi, Laura, Lili és Robi.- mutattam végig a barátaimon. Intett nekik egyet és visszafordult felém.
– Kösz Luna.
– Mit? Amúgy meg nem ez a nevem.
– Hogy neked köszönhetően újra tartozhatom valahova.- felelt figyelmen kívül hagyva hogy rászóltam.
– Ugyan már. Ha nem lennénk mi még mindig itt lennének Bencéék neked.
– Á, az nem bulis. Csak szédítik az embert és nem igazi barátok.
– Oké. Na akkor nyomás. Barátkozz össze a fiúkkal, nekem beszélgetnem kell Vikivel.
Félrevontam a társaságtól. Nem volt annyira meglepődve, szoktuk ezt csinálni.
– Viki baj van.
– Mi az? Mi történt.
– Hát tegnap mikor mentem haza nénikéméktől egy részeg csávó utánam akart jönni és képzeld, Szabi hirtelen ott volt, kézen fogott és haza kísért. Ma meg ott várt a kapuban rám ki tudja mennyit.
– Azta, de aranyos tőle.
– Az, nagyon az. Félek, hogy nem tudok ellenállni neki. Azóta, hogy megtörtént a... az, azóta először érzek szimpátiát egy fiú iránt.
– Dehát az miért baj? Helyes, szemmel láthatóan tetszel neki, kedves is elmondásod szerint. Ha te nem csapsz le rá akkor én fogok.
– Na azt már nem. Viki neked tabu!
– Tudom tudom, csak vicceltem.
– Meg amúgy kapna nálam jobbat is. Szofi többször is rányomult már a héten.
– Na és te rá gondolsz azalatt hogy jobbat is kapna?- nevetett fel hangosan.
– Hát, ő is szép és ha bejön Szabinak is? Lehet, hogy pont az ilyenekre bukik.
– Áá, azt nem hiszem.
Visszamentünk a társaságunkhoz. Épp Levivel beszélgetett, kiderült róla hogy ő is játszik valami játékot, de nem kocka elmondása szerint. Néha lopva rápillantottam és elemezgettem magamban. Tettem- vettem hogy mit csináljak. Talán ha elmennék vele vacsorázni akkor jobb lenne. Megtudnám róla az igazat és lehet hogy jól is érezném magam. De nem tudom, nem vagyok benne biztos. De honnan is tudhatnám.
– Csajok.- lépett oda Szabi hozzánk.- Tudtátok, hogy randira hívtam Kirát?
– Nem. De kitalálom, lepattintott.- mondta Laura.
– Ennyire egyértelmű?
– Igen. Ezt csinálja évek óta. Valaki ha elhívja arra nemet mond.
– Ó! Már azt hittem velem van a baj.
– Naa, én is itt vagyok.
– Miért? Jobb lenne ha a hátad mögött beszélnénk rólad?- néz rám kérdőn Viki.
– Hát nem.
– Na. Viki, ugye?- néz rá a barátnőmre.- Mit tegyek, hogy eljöjjön velem?
– Egyszerű. Légy türelmes. És szereti a csokis dolgokat. Mindent ami csoki.- nevet fel.
– Na jó. Mostmár tényleg elég. Milyen barát vagy?
– A legjobb.- mosolygott rám diadalittasan.- Na én bemegyek a terembe. Meguntam állni.
– Jövök én is.- mormogtam.
Leültem a helyemre. Jött utánunk Szabi is és leült mellém.
– Jófejek a barátaid. Bár Zsolti nem bír.
– Ja, vele ne foglalkozz. Nem egy társasági ember. Mindenkivel ilyen.
– Oké. Na és te? Miert vagy velem ilyen hűvös néha?
– Nem vagyok az, csak... Jó az vagyok. Nehéz nekem az új kapcsolatok kialakítása. Bizalmi problémáim vannak.
– Értem. Bennem megbízhatsz.
– Persze, tudom. Mindenki ezt mondja.- nevettem fel kínosan.
– És nem úgy van?
– Nem.
Ennyi. Ennyit beszéltünk mert jött be a földrajz tanár. Szabi bemutatkozott és elkezdtük az órát.
A nap elég gyorsan eltelt. Minden tanár biztatott, hogy tanuljunk mert a végzős év kemény és, hogy ez az utolsó nagy hajrá az érettségiig.
Szabi kezdett elég jól kiigazodni az iskolában, nagyjából minden tanárral találkozott. Hazafelé együtt mentünk. A házunknál elköszönt és tovább sétált. Én bementem.
– Szia anya.
– Szia. Ki volt az?
– Ki? Jaa, ő csak Szabi. Az új osztálytársam, akinek én segítek beilleszkedni hétfő óta.
– Értem. És erre lakik?
– Három utcával arrébb. Azt a nagy házat vették meg.
– Értem. És rendes a srác?
– Aha. Amennyire megismertem ezalatt a három nap alatt.
– Jól van.
Tudni akar mindenről, hogy kivel és hol vagyok. Érthető okból kifolyólag.
– Ebéd?
– Mi a kaja?
– Húsleves és másodiknak pire és flekken.
– Jhuu, kérek. De levest csak kicsit.
A családom? Nagyon szeretem őket. Egykeként ők is engem, anyukám, Váradi Kamilla, 40 éves és jelenleg nem dolgozik, mert megszűnt nemrég a munkahelye és egy évig kap ilyen munkanélküli segélyt, apukám, Váradi Balázs 41 éves, ő pedig reggeltől estig dolgozik ingatlanügynökként.
Hamar megebédeltem és felmentem a szobámba, megírtam a házi feladataim, tanultam, átöltöztem és utána lefeküdtem. Zenét hallgattam és gondolkodtam, és egyszer csak puff... elaludtam.