Pénzemért szeress!

~°~első rész~°~

Nem találom a kiútat. Vajon merre van? Nem látok sok mindent? Kik ezek az emberek? Miért kell nézni? Ne nézzetek! Nincs rajtam semmi érdekes. Ajtó. Igen ott az ajtó. Ne! Ne! Menj onnan! Csak ki akarok menni! Légy szíves! Csak pár métert had menjek! Ki kell jutnom. Nem kapok levegőt. Sötétedik. Nehéznek érzem magam. Érzem a hideg padlót. Koszos. Utálom ahogy a bőrömhöz ér. Elsötétül minden.

~°~°~°~°~°~

-Elmondaná megint a nevét kérem?

-Adam.- csend. Senki nem szólal. Hol vagyok? Gyengének érzem magam. Mint akinek 5 nyugtatót adtak volna. Nem bírom kinyitni a szemem. Jó. Maradjanak egy kis ideig abban a tudatban, hogy még alszom. Addig tudok hallgatódzni.

-Mi is történt pontosan? -a kérdések folytatódnak. A nő valószínűleg a húszas évei végén járhat.

-A buliban voltam. A barátom szólt, hogy egy nagy tömeg van az egyik irányban és, hogy nézzük meg. Mikor odaértünk láttam, hogy a földön feküdt eszméletlenül és senki sem tett semmit. Ezért behoztam ide.

-Uram.. -a nő félve kezdi a mondatot. -Maga ittasan vezetett? -a hangja elcsuklott

-Nem, dehogy is. Ha szeretne nyugodtan vegyen mintát, vagy valamit. Egy korty alkoholt nem fogyasztottam. Én vagyok úgymond a sofőr. -mondja mire rájövök hogy eljött az idő "felkelni" mivel a gépen valószínűleg a pulzusszámom nagyon magas.

-Chloé! -jön felém a férfi.

-Állj! Honnan tudod a nevem? -kérdezek úgy mintha semmi bajom nem lenne.

A fiú vagy nem tudom milyen teremtés előveszi a tárcámat és leteszi az éjjeliszekrényre.

-Ugye nem vettél ki pénzt?- nyúlok az előbb említett tárgy felé mire rázza a fejét.

Lassan végig mértem. Magas. Nagyon magas. Talán megüti a 2 métert is. A tízes évek végén járhat. 20 biztos nincs. Elég helyes. Tudom nem szabadna, de azért na. Nem is pálcika vékony, de nem is olyan testes. Pont az én típusom. Haja sötétbarna ,dús és a szemébe lóg helyenként. Szinte olyan mint egy madárfészek. A jobbik fajta persze. Szemei tengerkékek. Kíváncsi vagyok rájuk a napsütésben.

-Adam. Megtenné, hogy elmeséli a hölgynek, hogy mi történt? Ha akármi baj van csak nyomja meg a piros gombot. -magyaráz a nő. Szuper. Még veszélyesnek is tartanak azért mert összeestem egy buliban.

Ajtócsapódás. A nővér kiment. Maradtam én és a srác vagy fiú, mindegy. "Szó bennszakad, hang fennakad. Lehellet megszegik."

-Hány éves vagy? -kérdezem megtörve a csendet.

-19. -tudtam. Ha kiengednek veszek lottót. Nem egy beszédes fajta. Hangja olyan mély hogy beleborzongok. Kellemesen mély.

-Miért nem meséled el, hogy mi történt? -kérdezem egy újabb hosszas csend után

-Mert tudom, hogy fent voltál és nem kell kétszer jártatnom a szám. Te hány éves vagy? -na haladunk.

-18-at töltöm holnapután. -igazat mondok. Nem lepődött meg. Persze kíváncsi volt rá hogy hazudok-e neki. -Köszönöm. -erőltetek egy mosolyt az arcomra. Persze mindjárt meg fogok halni a fájdalomtól amit a mellkasomban érzek, de persze úgy kell mutatni , hogy minden rendben.

-Hol vannak a szüleid? -kérdezi mire mintha valami összetörött volna bennem. Szemeim könnybe lábadnak. Érzem, hogy hangom elcsuklott anélkül is, hogy beszéltem volna.

- Nem beszélek velük. -gyengének hangzok. Hát persze. Ne! Folyik a könnyem. Gyorsan letörlöm a kezemmel. Lábamat törökülésbe húzom és a fiút nézem. Vagyis inkább bámulom.

-Sajnálom. -mondja és leül az ágyam mellé eső legközelebbi székre. Azaz pontosan 1 méterre tőlem. Lehet kicsit közelebb is. Próbálom szívverésem kordában tartani mivel ő is látja. -Esetleg volt ott veled valaki a buliban? -kérdezi pár másodperc után. Tudja, hogy nem szeretnék róla beszélni és tiszteletben is tartja. Ez tetszik. 

-Igen a barátnőm, de ő elment a pasijával valahova. És így egyedül maradtam. -mondom röviden. Őszintén szólva kicsit fáj, hogy csak úgy ott hagyott, de már valamennyire megszoktam. -Nem kell visszamenned a haverjaidhoz? -kérdezem 

-Nem. Most nem fontosak. Szóltam a nővéremnek, hogy majd lehet őt hívják, hogy menjen értük. Nem lesz semmi baj nyugi. -tekintete nyugalmat sugárzott. A lámpa fénye kissé megvilágította íriszeit. Legszívesebben most itt helyben készítenék egy fényképet a szempárról, de nem akarok tolakodó lenni. 

Álmosodom. Megint ugyan az az érzés. Csak most gyengébb. Nem vagyok pánikba esve. 

-Adam. -a hangom rettenetesen halk. Lehet nem is hallja. -Azt hiszem.. Megint olyan érzésem van. -mondom lassan. 

Két erős meleg kezet érzek magamon. Egyik a lapockámat tartja a másik pedig a derekamat. Megint sötétedik a kép. Viszont még érzem őt. Hallom a hangját. 

-Figyelj Chloe nem lesz semmi baj. -mondja. -Itt vagyok. 

Lehelyez a párnára. Nagy erő kell, hogy szememet nyitva tartsam, de sikerül. Próbálok gondolkozni. Megfogom Adam kezét. Most kell a támogatása. Vagy nem is tudom minek nevezzem ezt. 

-Köszönöm. -suttogom

Elmúlik az érzés. Helyette álmosodni kezdek. Nem tudom mi történik velem, de kezd elegem lenni.